Az újrafelfedezések aukciója volt a novemberi, hiszen kalapács alá került többek között Rippl-Rónai József kedvelt kukoricás stílusában készült Róma-villa című festménye, ami a maga 62,4 milliós árával az aukció legnagyobb leütését hozta.
November 21-én, hétfőn este 19 órakor barátaival, pályatársaival és neves színészekkel együtt a Művészetek Palotájában emlékeznek a metszően okos, lebilincselő észjárású, megejtő személyiségű íróra
„Egy világirodalmi rangú, nemzetközi mércével mérve is élvonalbeli íróval találkozhat a közönség, aki legalább annyira ismert külföldön, mint idehaza" - írtuk annak idején az estet tervezve, beharangozásképp, ám ez a találkozás immár örökre elmarad. Esterházy Péter úgy ment el, ahogyan élt: méltósággal, utánozhatatlan eleganciával, szabadon.
Egy hétvége alatt hét díjat hozott el három különböző európai filmfesztiválról Till Attila Tiszta szívvel című alkotása - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn.
A kerekesszékes bérgyilkos bandáról szóló magyar mozifilm az 57. szaloniki filmfesztiválon elnyert fődíj és a legjobb férfi színésznek járó elismerés mellett vasárnap a franciaországi Arras Filmfesztiválon is kapott három díjat: a filmkritikus zsűri díja mellett a közönségdíjat és az ifjúsági zsűri Regards jeunes díját is begyűjtötte.
Czóbel, Rippl-Rónai és Aba-Novák festmények voltak a sztárjai a BÁV csütörtökön zárult kétnapos őszi aukciójának a MOM Kulturális Központban: az árverés legdrágábban, több mint 62 millió forintért elkelt tétele egy Rippl-Rónai alkotás volt.
Az újrafelfedezések aukciójaként beharangozott liciten 62,4 millió forintért cserélt gazdát Rippl-Rónai József népszerű kukoricás stílusában készült festménye, a Róma-villa.
Szerdától látható a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) újrarendezett 19. századi állandó kiállítása, amely csaknem 150 festményt, 40 szobrot, 40 érmet és 33 iparművészeti tárgyat vonultat fel új válogatásban.
A 19. század a magyar képzőművészet legismertebb korszaka, melynek főműveit minden magyar jól ismeri - mondta a tárlat szerdai sajtóbemutatóján az MNG főigazgatója.
Baán László emlékeztetett arra, hogy a mások mellett Ferenczy István, Izsó Miklós, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Benczúr Gyula és Szinyei Merse Pál munkáit felvonultató kiállítás harminc év után újult meg, miután az elmúlt időszakban a múzeum állandó kiállításának számos gyűjteményi egységét gondolták újra.
A főigazgató hangsúlyozta: az új kiállítás mind tartalmában, mind elrendezésében sokkal jobban szól a mához. Ennek érdekében a festmények és szobrok mellett korabeli enteriőrök, iparművészeti remekek mutatják be a kort a maga teljességében
A kormány, a főváros, a Zeneakadémia és Pécs városa is saját halottjának tekinti az életének 65. évében vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművészt, karmestert, zeneszerzőt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatóját.
Életének hatvanötödik évében vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerző - közölte a Nemzeti Filharmonikus Zenekar az MTI-vel.
"A Nemzeti Filharmonikusok mély gyásszal tudatják, hogy Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után ma délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen." Temetéséről később intézkednek - olvasható közleményükben.
- Bejelentették a 29. Európai Filmdíjak jelöltjeit a Sevilla Európai Filmfesztiválon. A legtöbb jelölést idén a német rendezőnő, Maren Ade Toni Erdmann című alkotása kapta, amely öt kategóriában is versenyezhet - olvasható az Európai Filmakadémia (EFA) közleményében.
A különc Winfrieda és felnőtt lánya kapcsolatát fanyar humorral bemutató alkotás a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv kategóriájában is indul a filmdíjakért, míg a főszerepeket alakító Sandra Hüllert és Peter Simonischeket a legjobb európai színésznő, valamint színész díjára jelölték.
Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után keddre virradó hajnalban elhunyt Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga.
Halálával pótolhatatlan veszteség érte a színészvilágot és a magyar kultúrát - olvasható Tarlós István, Budapest főpolgármestere közleményében, amely szerint a kiemelkedő színészi teljesítményéért és példamutató erkölcsi helytállásáért 2012-ben Budapest díszpolgára címmel kitüntetett művészt a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.
Astor Piazzolla műveit állítja három koncertjének középpontjába a 2. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál november 4. és 6. között a budapesti Zeneakadémián.
A közönség egy-egy szólókoncertet hallhat az argentin Roberto Aussel és a spanyol Margarita Escarpa gitárművészektől, 6-án pedig egy olasz duó, Giampaolo Bandini (gitár) és Cesare Chiacchiaretta (bandoneon) játszik. A vasárnapi előadáson a spanyol Joan Pages Valls vezényletével közreműködik az Anima Musicae Kamarazenekar.
Több mint 27 ezer látogatót fogadott október 13. és 16. között az idei Art Market Budapest, amely a magyar és a nemzetközi érdeklődést, valamint a kiállítók számát tekintve is felülmúlta a korábbi évek sikereit - közölték a szervezők szerdán.
Jövő év januárjában indul a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének építése a Millenáris parkban; a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda tervei szerint megvalósuló beruházás 2018 februárjára készül el.
Az ismételt közbeszerzési eljárásban a legelőnyösebb érvényes ajánlatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. adta - közölte kedden Budapesten a beruházó Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Kriza Zsigmond hozzátette: a Millenáris Teátrum megújítására 3,3 milliárd forintot ad a Miniszterelnökség, a színpad-, fény- és hangtechnika beszerzésére további 608 millió forint áll rendelkezésre.
- Több mint 100 év lappangás után került elő Czóbel Béla elveszettnek hitt Ringelspiel (Körhinta) című festménye, amely a BÁV őszi művészeti aukciójának egyik kiemelt tétele lesz; 12 millió forintos kikiáltási árról indul a licit a november 10-i árverésen, a MOM Kulturális Központban.
Húsz országból csaknem száz galéria, intézmény, művészeti projekt állítja ki 500 művész sok ezer alkotását a 7. Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásáron csütörtöktől vasárnapig a Millenáris parkban.
A B, C és D épületben, valamint a parkban 6200 négyzetméternyi területen rendezik meg a régió vezető képzőművészeti vásárát, melynek díszvendégei idén Lengyelország és Magdalena Abakanowicz lesznek - mondta el a rendezvény szerdai sajtóbejárásán az AMB alapító-igazgatója. Ledényi Attila hozzátette, idén az AMB szoborparkjának anyaga teljes egészében a Lengyel Szobrászati Központ Gyűjteményből érkezik, a B csarnok pedig ismét az Art Photo Budapest kortárs fotóművészeti szekciónak ad otthont.
Kilencvenéves korában meghalt Andrzej Wajda - közölte hétfőre virradóra a világhírű lengyel filmrendező környezete és a lengyel sajtó.Az Oscar-díjas művész vasárnap este hunyt el Varsóban, halálát tüdőelégtelenség okozta. Napok óta kórházban ápolták, mesterséges kómában tartották - idézte a család egyik barátját az AFP hírügynökség.
Színházba mentem! szlogennel kampányt indít a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) a színházba járás népszerűsítéséért.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló program célja a színházba járás népszerűsítése a fiatalok körében, és a kíváncsiság felkeltése azokban is, akik nem, vagy csak ritkán választják ezt a szórakozási formát - hangzott el a kampányt elindító hétfői sajtótájékoztatón
Modern és kortárs művészeti múzeumot nyit 2020-ban a párizsi Pompidou Központ a brüsszeli regionális kormánnyal közösen Brüsszelben - írta a La Libre Belgique belga napilap csütörtökön.
A modern és kortárs művészeteknek szentelt új múzeumot a rendelkezésre álló mintegy négy év alatt Brüsszel történelmi városrészének közepén, egy szecessziós épületben alakítják ki, a Citroën volt székházában.
születésnapján a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban - jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón a cívisvárosban. Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) kulturális alpolgármester elmondta: a gálát születésnapi köszöntésnek szánták, de a művész váratlan halála felülírta a terveiket, így emlékező gálaműsort tartanak október 6-án a Csokonai Színházban.
- Kontakt - Keleti Éva fotói címmel nyílik kiállítás csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a fotográfus művészekről készített, eddig kiállításon nem szerepelt 85 felvétele is látható.Keleti Éva Prima Primissima Díjjal kitüntetett, érdemes és kiváló művész, akit 85. születésnapja alkalmából is köszöntöttek a tárlat szerdai sajtóbejárásán, elmondta, hogy élete legizgalmasabb heteit élte át a kiállításra készülve.