A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteményének tizennyolc kiemelkedő jelentőségű festménye került fel gigapixeles felbontásban a múzeum honlapjára; négy képhez interaktív alkalmazás is készült.
Az európai uniós forrásból megvalósult fejlesztés célja, hogy a legmodernebb technikát alkalmazva mindenki számára elérhetővé tegye a magyarországi festészet leghíresebb alkotásait, többek között Bogdány Jakab, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Vaszary János és Kondor Béla festményeit.
A film békedíjat és az Amnesty International jogvédő szervezet díját is elnyerte Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.
A Peace Film Prize egy ötezer euróval járó elismerés, amelyről egy kilenctagú zsűri döntött. A testület tagjai a rangos filmfesztivál összes szekcióját "szemlézték", több tucatnyi alkotásból választották ki Fliegauf Bence játékfilmjét, amely a Berlinale versenyprogramjában szerepel.
"Kemény és kompromisszumok nélküli", "arcot ad a rasszista gyilkosságok áldozatainak", "nem idealizál és nem démonizál" - ilyen és ehhez hasonló véleményekkel illették a nemzetközi filmes szaklapok, a Screen, a Hollywood Reporter és a Variety kritikusai Fliegauf Benedeknek a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén versenyben lévő legújabb alkotását, a Csak a szél című drámát.
A 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale versenyprogramjában tartják Fliegauf Bence Csak a szél című alkotásának világpremierjét csütörtökön. A művel kapcsolatban a rendező az MTI érdeklődésére kiemelte, reméli, hogy fontos filmet készített. Hangsúlyozta: jó, hogy Magyarországon készülhetnek ilyen alkotások.
Tizenegy frankofón ország 23 filmje lesz látható Budapesten a 2. Frankofón Filmnapokon, amelyet február 23. és március 2. között rendeznek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A filmnapokat követően a francia kötődésű alkotások mustrájának nyolc filmjét öt vidéki nagyvárosban - Szegeden, Pécsett, Szolnokon, Miskolcon és Debrecenben - is vetíteni fogják márciusban – hangzott el a rendezvényt ismertető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
A Modell című projekt nyerte el a 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Kiállítás magyar pavilonjában megvalósuló tárlatra kiírt pályázatot; Gulyás Gábor, a Velencei Biennále nemzeti biztosa a győztes terv kurátorait, Bachmann Bálintot és Markó Balázst kéri fel a munkára.
A Kovács Gábor Gyűjtemény legszebb darabjai láthatók mostantól a KOGART Ház megújult, QR-kódos kiállításán. A 18. század elejétől 1900-ig (Bogdány Jakabtól Csontváryig és Gulácsyig) tartó periódust felölelő anyag a korszak legkiemelkedőbb alkotásait vonultatja fel. Az elmúlt hónapokban számos fontos kép érkezett vissza különböző kiállításokról, egyebek között ezekben gyönyörködhet most a nagyközönség az Andrássy úton.
- A film az egyik legfontosabb közvetítő erő, amelyben a legtöbb kulturális üzenet tud megszületni, a magyar film méltán lett világhírű és megkerülhetetlen, most pedig arra van szükség, hogy egyszerre erősítsék a művészi és a népszerű vonalat képviselő alkotásokat - hangsúlyozta az MTI-nek adott berlini interjújában Kovács Zoltán államtitkár.
- Tarr Béla A torinói ló című alkotásának jövő pénteki amerikai filmszínházi bemutatójával és a New York-i Lincoln Centerben megkezdődött életmű-vetítésével kapcsolatban, A szerző hattyúdalában egy óda van a túléléshez címmel jelent meg írás a hétvégén a The New York Times internetes kiadásában.
- Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király testvéreket, a nézők szavazatai Fábián Julit és Zoohackert juttatták tovább.
A kortárs magyar képzőművészet nemzetközi megismertetését és a külföldi színtér kurrens irányzatainak, történéseinek hazai bemutatását tűzte ki célul a világ 80 országában megjelenő Flash Art kortárs művészeti magazin hétfőn debütáló magyar kiadása.
A magyar Flash Art kéthavonta 3000 példányban, 100 oldalon megjelenő kortárs művészeti magazin, kiadója a Műcsarnok, főszerkesztője Rieder Gábor lesz - mondta el a lap pénteki budapesti sajtóbemutatóján Gulyás Gábor.
Bemutatta az Országos közművelődési koncepciót Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár a magyar kultúra napján, vasárnap a budapesti MOM Kulturális Központban. A Párbeszéd a magyar közművelődésért címmel tartott rendezvényen Szőcs Géza kulturális államtitkár elindította a MaNDA TV első adását, amely rendhagyó, online, kétnaponta jelentkező kulturális híradó lesz.
A péntek esti Denevér-előadás báli jelenetében köszönti a dalszínház társulata a közönséggel együtt Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendezőt, a Magyar Állami Operaház címzetes főigazgatóját, örökös tagját és mesterművészét közelgő 80. születésnapja alkalmából.
A Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín támogatását is megvonja 2012 január 1-től a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a két fővárosi színház szerződésének felbontásával a tárca 477 millió forintot takarít meg.
Sűrű licittel, kiegyensúlyozottan zajlott a Virág Judit Galéria vasárnapi aukciója. A 201 tételnek csaknem a fele egymillió forint feletti leütést ért meg. És kilencszer koppant nyolc számjegyű összegen a kalapács. Ennek ellenére sok tétel becsértékének alsó határa alatt kelt el, a felső határig pedig csak kevés jutott.
Két év szünet után december 21-én ismét árverést tart a budapesti Kieselbach Galéria, amely a napokban megújult honlapján új online művészeti magazint indított, és kiadóként friss, a rendszerváltás korszakát felidéző kötettel is jelentkezett.
- Exkluzív interjút adott a közmédiának Jeremy Irons Oscar-díjas és Golden Globe-díjas színész. A beszélgetést az m1 csatorna sugározza majd december 22-én 20 óra 10 perckor - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-vel.
Fehér László Kossuth-díjas festőművész eddigi legátfogóbb kiállítása nyílik Saint-Étienne-ben, a Modern Művészetek Múzeumában, Franciaország második legnagyobb kortárs gyűjteményében pénteken.
A múzeum középső nagytermében a művész 40 nagyméretű képét állítják ki. Az anyagban 1991 és 2011 között készült munkák, 20 év "termése" szerepel. A kiállításon szereplő művek felét a legújabb festmények teszik ki.
A világ legjobb zenekarai között számon tartott Berlini Filharmonikusokat vezényli Fischer Iván Kossuth- és Prima Primissima díjas karmester, a vasárnapi hangversenyt akár a magyar koncertlátogatók is követhetik az interneten az együttes digitális koncerttermében.