A német iskolákban megjelent antiszemitizmus feltárását sürgeti a CDU/CSU frakcióvezetője

Fel kell tárni a német iskolákban jelenlévő antiszemitizmus valódi mértékét, és a zéró tolerancia elve alapján következetesen fel kell lépni ellene - mondta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője egy lapinterjúban.

Volker Kauder a Welt am Sonntag című lapban kiemelte, hogy nincsenek adatok a közoktatásban tanulók körében jelenlévő antiszemitizmusról, ezért be kell vezetni, hogy a tanároknak valamennyi esetet jelenteniük kell az iskola vezetésének

A bejelentéseket alapján pontos képet kell alkotni az antiszemitizmus jellemzőiről és okairól, mert megbízható adatokra van szükség, hogy a kulturális miniszterek - a tartományi hatáskörbe tartozó közoktatásért felelős tárcavezetők - átfogó intézkedéseket tudjanak mérlegelni. Helyben, az érintett iskolák szintjén pedig minden egyes esetet következetesen meg kell torolni, amire kellő nagyságú mozgásteret biztosítanak az iskolai fegyelmi szabályzatok - mondta a CDU-s politikus.

Kiemelte, hogy Németországban nincs helye az antiszemitizmusnak, az iskolákban pedig végképp nem, ebben az ügyben feltétlenül érvényesíteni kell a zéró tolerancia elvét.

Azonban a problémát nem szabad az antiszemitizmusra szűkíteni - tette hozzá Volker Kauder.

Rámutatott, hogy a német nyilvánosságot napok óta foglalkoztató ügyet kiváltó incidensben érintett apa - akinek lányát a zsidó vallása miatt megfenyegették muzulmán vallású diáktársak egy berlini iskolában - nemcsak antiszemitizmusról számolt be, hanem a vallási türelmetlenség más formáiról is. Arról, hogy vannak muszlim gyerekek, akik zsidók és keresztények mellett még muszlimokat is zaklatnak, ha úgy gondolják, hogy nem a megfelelő mecsetközösségbe járnak.

Az ilyen magatartás nem maradhat következmények nélkül - húzta alá a CDU/CSU frakcióvezetője. Kiemelte, hogy Németország a tolerancia földje, és minden iskolásnak meg kell tapasztalnia, hogy az állam nem nézi tétlenül a tolerancia követelményének megsértését.

A napokban a Bild című lap egy meg nem nevezett biztonsági szerv belső elemzésére hivatkozva azt írta, hogy a hatóságok nyomon követik a fejleményeket, aggodalommal regisztrálják, hogy egyre több iskolában történnek antiszemita vagy keresztényellenes incidensek, és az esetekkel kapcsolatban növekvő számban azonosítanak a menekültválság révén Németországba érkezett személyeket.

A dokumentumban kiemelték, hogy a migrációs válság révén 2015 januárja óta az országba érkezett mintegy 1,5 millió ember jellemzően olyan országból származik, ahol a muzulmán vallás a meghatározó, az antiszemitizmus és a kereszténygyűlölet pedig az állami ideológia része, és ez ami a gyermeknevelésben is megjelenik.

A lap megszólaltatta mások mellett a közoktatásban dolgozó 160 ezer tanárt összefogó érdekképviseleti szervezet, a német tanárok szövetsége (DL) elnökét, Heinz-Peter Meidingert, aki kiemelte, hogy az antiszemitizmus és keresztényellenesség nem az iskolarendszer egészét jellemző probléma. Általában nagyvárosokban jelenik meg, olyan iskolákban, amelyekben magas a bevándorló családból származó gyerekek aránya.

A konfliktusok a bevándorlók között vagy a bevándorlók és a németek, illetve zsidók között keletkeznek, és antiszemita, illetve keresztényellenes incidensek mellett idegenellenes incidensek is előfordulnak - tette hozzá Heinz-Peter Meidinger, kiemelve, hogy az ezekben az iskolákban az Egyesült Államokra jellemző viszonyok alakulhatnak ki, vagy akár teljesen ellenőrizhetetlenné válhatnak a folyamatok, ha nem sikerül előmozdítani a társadalmi integrációt.

A 82,6 milliós Németországban nagyjából 4,5 millió muszlim él, többségük török

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza