Az Európai Parlament csütörtöki strasbourgi ülésén első olvasatban elfogadta az EU jövő évi költségvetését: az EP azt javasolja, hogy a tagországok által javasoltnál mintegy 7 milliárd euróval több jusson jövőre a szervezetnek, amit főleg a kutatásra és a versenyképességre költenének.
Ugyanakkor a képviselők a tervezett pénzek felének elvonásával büntetnék az EU kül- és biztonságpolitikáját irányító Javier Solana részlegeit. Ez utóbbit az magyarázza, hogy az EU-törvényhozók úgy vélik: a Solana alá tartozó hivatalok nem tájékoztatják őket megfelelően az EU kül- és biztonságpolitikai tevékenységéről.
A most elvont pénzeket csak akkor fogják "visszaadni" a decemberre várható második olvasatban, ha e téren változás lesz - figyelmeztetett a költségvetési téma parlamenti jelentéstevője, a brit James Elles.
A Solana által felügyelt részlegeknek szóló összegek csökkentése (mindössze 86 millió euróról van szó) csak csepp a teljes 2007-es EU-költségvetés tengeréhez képest.
Ennek összege a parlament javaslata szerint 122,1 milliárd euró lenne, ami a jövő év január elsején Románia és Bulgária belépésével 27 tagúra bővülő EU nemzeti összjövedelmének 1,04 százaléka.
A 7 milliárdos többletforráson belül a legnagyobb tétel, 2,8 milliárd a kutatás-fejlesztésre, a transzeurópai közlekedési hálózatok fejlesztésére és az EU-cégek versenyképesebbé tételére menne: ha ezt a parlamenti döntést a tagállamok elfogadják, akkor ez mintegy 40 százalékos növekedést jelentene, hiszen e területek a jövő évben már összesen 9,5 milliárd euróhoz jutnának.
De a képviselők többletforrásokat adnának az EU két legnagyobb kiadási fejezetének, a közös agrárpolitikának és a regionális támogatásoknak is: az előbbi összege 1,3 milliárd euróval 56,2 milliárd euróra nőne, az utóbbi pedig 2,5 milliárddal mintegy 40 milliárdra. Mivel a parlament által első olvasatban elfogadott költségvetés eltér a tagállamok által még idén nyáron jóváhagyott változattól, a két testület között most egyeztetések kezdődnek.
Az EU új, tavaly tető alá hozott, 2007-2013 közötti keretköltségvetésének végrehajtása a jövő évi költségvetéssel kezdődik, s így ennek számai különös jelentőségűek.
(MTI)