Fideszes EP-képviselők Almuniával tárgyaltak

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának nevében Schmitt Pál, Szájer József és Becsey Zsolt képviselők szerdán Strasbourgban megbeszélést folytattak Joaquin Almuniával, az EU-bizottság pénzügyi biztosával, amelynek tárgya a magyar pénzügyi és belpolitikai helyzet volt.

"A képviselők tájékoztatták az Európai Bizottság tagját a Fidesz szakértői kormányról szóló javaslatáról, valamint aláhúzták, hogy az Európai Bizottság is felelősséget visel azért, hogy a magyar kormányfő hosszú időn keresztül eltitkolhatta a magyar költségvetés valós helyzetéről szóló adatokat a magyar közvélemény elől" - fogalmaz az ellenzéki képviselők közleménye, hozzátéve: Szájer József kiemelte, hogy európai képviselőkként is kötelességük a Bizottság munkájának ellenőrzése és informálása.

 

A sajtóközlemény szerint "Orbán Viktort, aki az Európai Néppárt frakciójának ünnepi ülésére ugyanaznap érkezett Strasbourgba, az EP képviselők szintén meghívták a találkozóra, azonban utazási késedelmek miatt a Fidesz elnöke végül nem tudott részt venni a megbeszélésen." (Ez a néppárti ülés a valóságban kedden volt.) "Megállapodtak abban, hogy a jövőben is folytatnak hasonló konzultációkat. Ezt Szájer József szerint az is indokolttá teszi, hogy a magyar kormány politikájának eredményeképpen a magyar költségvetés hiánya Európában ma negatív rekordokat dönt" - olvasható a közleményben.

 

(MTI)