Rudy Giuliani lehet a Republikánus Párt megmentője 2008-ban

Rudy Giuliani volt New York-i polgármester lehet a múlt heti kongresszusi választásokon vereséget szenvedett Republikánus Párt megmentője 2008-ban; ő vezeti az esetleges elnökjelöltek népszerűségi listáját.

Az amerikai sajtóban már a november 7-i félidős kongresszusi választások másnapján megindultak a találgatások, mely politikusok indulhatnának eséllyel a két év múlva esedékes elnökválasztáson. Bár még egyetlen nagy esélyes sem jelentette be, hogy indul az elnökjelöltségért, eddig két nevet említettek a lehetséges győztesek között: a demokrata Hillary Clintont, a volt first ladyt, New York állam szenátorát, és a republikánus John McCain arizonai szenátort.

A Scripps Howard News Service szerint az esetleges elnökjelöltek népszerűségi listáját azonban nem ez a legbiztosabb pénzügyi háttérrel rendelkező két szenátor, hanem Rudy Giuliani vezeti, aki a napokban bejelentette, esélyeinek felmérésére bizottságot alakított.

 

A Rasmussen Reports felmérése szerint a republikánus szavazók közel egynegyede támogatja Giulianit, őt követi 18 százalékkal Condoleezza Rice külügyminiszter, aki eddig mindig úgy foglalt állást, hogy nem gondol az elnökségre, és csak a harmadik McCain, 17 százalékos népszerűséggel. A Rasmussen intézet szerint az egész amerikai lakosságot tekintve Giuliani támogatottsága meglepően magas, nemcsak McCaint, hanem Hillary Clintont és Bill Clintont is megelőzi.

 

A liberális szemléletű konzervatívként emlegetett Giuliani New York-i polgármestersége idején 57 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, és 65 százalékkal esett vissza a gyilkosságok száma, 23 adófajtát megkurtított vagy megszüntetett, a személyi jövedelmeket sújtó adókat pedig 18,9 százalékkal csökkentette. A legtöbb kérdésben reagani megközelítést érvényesítő, kemény vezetőként ismertté vált Giulianinak nem akadna ellenfele 2008-ban.

 

Így értékelte a jelenlegi erősorrendet a hírszolgálat, amely szerint a terrorellenes küzdelemben vitathatatlan érdemeket szerzett és jó kommunikátorként ismertté vált politikusnak a republikánus jelöltség megszerzéséhez még közelednie kellene a kormányzópárt törzsszavazói felé az abortusz, a melegek és a fegyverbirtoklás kérdésében.

 

A Scripps Howard News Service párhuzamot vont a mérsékelt Giuliani, valamint a republikánus Arnold Schwarzenegger között, utóbbi az ellenzék felé nyitva biztos győzelmet szerzett a demokrata Kaliforniában.

 

 

(MTI)