Ünnepi koncerttel köszöntik a brit uralkodót 92. születésnapján

Windsori rezidenciáján, családi körben ünnepelte szombaton 92. születésnapját a brit uralkodó, de a szokásoktól eltérően ezúttal azért szerveztek számára egy nagyszabású születésnapi partit is.


II. Erzsébet királynő 66 éve ül az Egyesült Királyság trónján,

II. Erzsébet királynő, aki 66 éve ül az Egyesült Királyság trónján, 1926. április 21-én született. Évszázados hagyomány azonban, hogy a mindenkori brit uralkodó "hivatalos" születésnapját június második szombatján ünneplik, abban a reményben, hogy akkor talán a brit időjárás is lehetővé teszi a szabadtéri rendezvényeket.

Ez az idén is így lesz: a színpompás katonai parádét június 9-én tartják. Ezúttal azonban az alattvalóknak nem kell várniuk júniusig az ünnepléssel: szombat estére, a patinás londoni Royal Albert Hall rendezvényközpontba parádés születésnapi koncertet szerveztek az uralkodó számára, mások mellett Tom Jones, Kylie Minogue, Craig David, Anne-Marie, Shawn Mendes, a dél-afrikai Ladysmith Black Mambazo énekegyüttes, valamint Sting és Shaggy, vagyis Gordon Sumner és Orville Burrell részvételével

A koncertre meghívott művészek a Nemzetközösség számos országát képviselik. Az Egyesült Királyság és jórészt egykori gyarmatai alkotta, 53 tagot számláló országcsoport londoni csúcsértekezlete éppen előző nap ért véget, és szintén kedveskedett egy születésnapi ajándékkal a brit uralkodónak: döntés született ugyanis arról, hogy II. Erzsébet királynő után majdan elsőszülött fia, Károly trónörökös veheti át a Nemzetközösség vezetőjének címét.

A brit koronától eltérően ez a cím nem örökletes, és elvileg bármelyik tagország állam- vagy kormányfője betöltheti, de a csúcsértekezleten a királynő nyilvánosan kifejezésre juttatta azt a kívánságát, hogy amikor Károly örökli tőle a trónt, egyben örökölje a Nemzetközösség vezetőjének tisztségét is.

A királynő, aki édesapja, VI. György halálának pillanata óta az Egyesült Királyság uralkodója és a Nemzetközösség vezetője, szombatig 24 181 napot töltött a brit trónon, az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját azonban már két és fél éve, 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

II. Erzsébet a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő ezen a trónon.

Első miniszterelnöke az eddigi tizenhárom közül Winston Churchill, a világháborús győző volt. Amikor 1952. február 6-án trónra lépett, a Kremlben és a Fehér Házban is azok a vezetők ültek még - Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a II. világháborúnak.

Az utóbbi húsz év négy brit miniszterelnöke közül három - Tony Blair, David Cameron és a jelenlegi kormányfő, Theresa May - már II. Erzsébet királynő uralkodásának kezdete után született, és a Blairt követő Gordon Brown sem volt még egyéves, amikor Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja halálának pillanatában a trónra emelte.

Uralkodása alatt felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal, és először látogattak űrhajósok a Holdra.

Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását egy évvel trónra lépése után, 1953-ban élő televíziós közvetítésben láthatták az alattvalók - legalábbis abban a 1,5 millió brit háztartásban, ahol akkoriban már volt televíziós készülék.

A következő jelentős ünnepi alkalom II. Erzsébet királynő koronázásának 65. évfordulója lesz. Ezt június 2-án, vagyis egy héttel a "hivatalos" uralkodói születésnap előtt ünneplik az Egyesült Királyságban és a Nemzetközösség azon 15 további tagállamában, amelynek alkotmányos államfője jelenleg is a brit uralkodó.