Rendkívüli kormánybiztost neveztek ki a kritikus olaszországi börtönhelyzet kezelésére, feladata többek között a börtönök túlzsúfoltsága felszámolása lesz új büntetésvégrehajtás intézetek építésével - közölte a római miniszterelnöki hivatal hétfőn.
Az igazságügyi és infrastrukturális tárca közös jelöltje, Marco Doglio lett a börtönökért felelős rendkívüli kormánybiztos. Mandátuma 2025. december 31. szól, és munkáját ötfős szakértői csapattal végzi. A 62 éves Doglio az infrastrukturális beruházások szakértőjeként ismert.
Az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom sikerét hozták a hét végi regionális önkormányzati, illetve részleges szenátusi választások Csehországban - derült ki a szombat este közzétett nem hivatalos eredményekből.
A részleges szenátusi választáson öt jelölt szerzett most mandátumot, így a további 22 szenátori szék sorsa az egy hét múlva megrendezendő második fordulóban dől el. Öt mandátum megszerzése már az első fordulóban rekordnak számít.
A dolgozók mintegy 70 százaléka vette fel a munkát szerda reggel az Audi német autógyártó vállalat brüsszeli üzemében, ahol a múlt hét végén megállapodással zárult le a sztrájk - jelentette a bx1b nevű belga hírportál az üzemeben működő szakszervezetekre hivatkozva.
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetésén vitázik az olasz civilpárt jelenlegi elnöke, Giuseppe Conte és az alapító Beppe Grillo, aki az ötcsillagosok eredeti politikai szellemisége elárulásával vádolta meg Contét kedden közölt nyíltlevelében.
A lengyel parlamenti alsóház (szejm) megszavazta pénteken az alkotmánybíróság átalakítását célzó törvény szenátusi módosításait, és ezáltal a maga részéről véglegesen is elfogadta a jogszabályt.
A törvény most az államfő elé kerül jóvágyásra. A szejm első körben júliusban szavazta meg a jogszabályt, amelyet ugyanabban a hónapban a szenátus a saját módosítójavaslataival visszaküldött az alsóháznak.
Oroszország szisztematikusan megsérti az emberi jogokat az általa megszállt Krím félszigeten, de az efféle jogsértések nem válhatnak normává - hangsúlyozta Gitanas Nauseda litván elnök szerdán Kijevben a Krími Platform elnevezésű csúcstalálkozón mondott beszédében, amelynek rövidített változatát közzétette az X-en.
Az Audi német autógyár egy belgiumi üzemének dolgozói mintegy 200 gépkocsikulcsot koboztak el, hogy megpróbálják rákényszeríteni a vezetőséget a telephely jövőjének tisztázására - írták vasárnap a helyi lapok.
Belgium Kínától való egyre növekvő kereskedelmi függősége nagyobb éberséget igényel - figyelmeztetett a belga nemzeti bank (NBB) pénteki sajtóközleményében.
Az NBB aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Európa túlzott mértékben függ Kínától, mint stratégiai áruk elsődleges szállítójától. Ez vonatkozik szerintük kulcsfontosságú termékekre olyan területeken, mint a nemzetbiztonság, az egészségügy, az energia, valamint a zöldebb és digitális eljárásokra való átállás.
Adóamnesztiát hirdetett a román kormány – jelentette be szerdán Marcel Bolos pénzügyminiszter.
A kormányülésen elfogadott rendelet értelmében önkéntes törlesztés esetén a magánszemélyeknek, akik 5000 lejnél (395 900 forint) kisebb összeggel tartoznak az államkasszának, elengedik az adósság felét és a kamatokat, 5000 lej felett a tartozás 25 százalékát és a kamatokat.
A cégek az adótartozásuk rendezése esetén mentesülnek a kamatok és a büntetőkamatok megfizetése alól.
Az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali párt nyerte meg a vasárnap tartott tartományi választásokat a németországi Türingiában a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint, és a szomszédos Szászországban is versenyben van a győzelemért a Kereszténydemokrata Unióval (CDU).
A ZDF és az ARD köztelevíziók által készített felmérések szerint Türingiában a párt 30,5-33,5 százaléknyi szavazatot szerzett, míg Szászországban 30-31,5 százalékot.
Ha a végleges eredmények igazolják az exit pollokat, ez lesz az első alkalom, hogy az AfD tartományi választást nyer.
A választás nagy vesztese Olaf Scholz kancellár Német Szociáldemokrata Pártja (SPD) lehet, amely mindössze 6,5, illetve 8,5 százalékot szerzett.
- Hollandiában letartóztattak két fiatal férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet által ellenőrzött területre akartak eljutni, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz - jelentette az NlTimes című holland hírportál az ország főügyészségének beszámolóját idézve.
- Az izraeli hadsereg (IDF) kimentette hétfő éjjel hat, élve elrabolt izraeli túsz holttestét a Gázai övezetből - jelentette a katonai szóvivő kedd reggel.
- Az izraeli katonaság dróntámadással megölt két palesztin fegyverest Ciszjordánia északi részén, a Nábluszban fekvő Balata menekülttáborban, és több mint húsz iszlamista fegyveressel végeztek a Gázai övezetben - jelentették palesztin források és az izraeli hadsereg (IDF) szóvivői.
Az IDF tájékoztatása szerint Nábluszban palesztin fegyveresek az izraeli katonákat lőtték, és robbanóanyagokkal dobálták őket, amire az IDF válaszolt.
- Júliusban 5,42 százalékra nőtt az éves infláció Romániában az előző havi 4,94 százalékról - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Márciustól négy hónapon át folyamatosan lassult az infláció Romániában. Februárban 7,2 százalék volt az éves ráta.
- Békéscsaba 800 millió forint uniós támogatást nyert el a csapadékvíz-elvezető árokrendszer fejlesztésére - közölte az önkormányzat környezetvédelemért és turisztikáért felelős tanácsnoka.
Továbbra sem ismeri el az EU a venezuelai elnökválasztás hivatalos eredményét - olvasható az EU Külügyi Szolgálatának vasárnap este közzétett közleményében.
A nemzetközi választási megfigyelők jelentései egyértelműen megállapítják, hogy a július 28-i venezuelai elnökválasztás nem felelt meg a választási integritás nemzetközi normáinak - áll a szövegben.
A venezuelai nemzeti választási tanács (CNE) saját kötelezettségvállalása ellenére még mindig nem tette közzé a szavazóhelyiségek hivatalos jegyzőkönyveit, így az augusztus 2-án közzétett eredmények nem ismerhetők el.
Bombafenyegetés miatt ideiglenesen felfüggesztették a légi járatok indítását a pozsonyi nemzetközi repülőtéren (BTS), az érkező repülőgépeket továbbra is fogadja a légikikötő - közölte a repülőtér sajtószolgálata szerdán.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7220-an léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8167-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának - jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
A kínai központi bank történelmi mélypontra, 3,35 százalékra csökkentette az egyéves hitelek referenciakamatát.
Ugyancsak rekordalacsonyra vitte le az ötéves lejáratú hitel kamatát, 3,95 százalékról, 3,85 százalékra.Elemzők azzal számoltak, hogy a jegybank nem változtat a kamatszinten.