Áramtovábbítás, vezeték nélkül

Olvastuk - 2007-06-09

Hamarosan elfelejthetjük a konnektorokat és a különböző csatlakozó zsinórokat. Amerikai kutatók ugyanis sikerrel transzportáltak elektromosságot egyik helyről a másikra. Természetesen úgy, hogy a két pont között nem volt vezeték.

"Csak idő kérdése volt, hogy mikor állnak elő ezzel a megoldással a kutatók. A mobiltechnológia rohamos elterjedése ugyanis megköveteli, hogy a mobil teljes egészében mobil legyen, azaz ne legyen szükség semmiféle hálózati csatlakozásra például az akkuk feltöltésekor sem" - értékelte az amerikai kutatók bejelentését a BBC-nek Sir John Pendry, a londoni Imperial College professzora.

 

Az egyik leghíresebb amerikai egyetem, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói már tavaly előálltak ötletükkel, azonban a működőképes megoldás a közelmúltban valósult meg. Kísérletükről a Science számolt be. "Mi sem voltunk biztosak abban, hogy az elméletünk a gyakorlatba is átültethető, de a kísérletek során nagyjából azt az eredményt kaptuk, mint amit vártunk" - nyilatkozta a kutatócsoport tagja, Marin Soljacic. A kísérleti eszköz lelke két réztekercs. Az egyik az energiaforrás, a másik a felvevő. A két tekercset egymástól hatvan centire helyezték el. A forrás bekapcsolása után a vevőre kapcsolt hatvanwattos izzó világított. Akkor is világított, ha a két tekercs közé fémet, fát, vagy elektromos eszközt tettek. Az energiaátadás hatásfoka hatvanszázalékos volt.

 

Működésének lényege: a rezonancia. A WiTricity-nek keresztelt eszköz alacsony frekvenciás elektromágneses hullámokkal rezonál. A tekercsek 10 MHz frekvenciára hangolták. Soljacic professzor szerint a rendszer tökéletesen biztonságos, egészségügyi kockázatot nem jelent. Kísérleteik középpontjában most a nagyobb távolság elérése és az energiahatékonyság növelése áll.

forrás:nol.hu