Az ázsiai intézmények megelőzhetik az európaiakat

Olvastuk - 2007-05-22

Hamarosan a kínai és indiai felsőoktatási intézmények veszik majd át a vezető szerepet és megelőzik az európai intézményeket, ha azok nem fejlődnek elég gyorsan. Ennek gazdasági következményei is lehetnek - jelentette ki a The Times-nak adott interjújában Ján Figel az EU oktatási biztosa - adja hírül az InfoRádió.

Az európai felsőoktatási intézmények hamarosan lekerülnek a legjobb egyetemek listáiról, ha nem kapnak több támogatást és nem modernizálódnak. Ján Figel elmondta, hogy álláspontja szerint az innováció visszaesett Európában, amit az is bizonyít, hogy csaknem 400 ezer európai mérnök dolgozik az Egyesült Államokban.

Ez többnyire annak köszönhető, hogy az USA GDP-jének 2,7 százalékát költi az oktatásra, míg Európa átlagosan 1,1 százalékát. Kínában és Indiában ez az arány egyelőre 0,5 és 0, 37 százalék, de Kína célja, hogy ezt az arányt mielőbb 4 százalékra emelje.

 

Rosszul szerepel Európa a listán

Az EU oktatási biztosa és az egyetemek rektorai szerint a veszély nem csak az, hogy elcsábítják a jobb egyetemek a tudástőkét Európából, hanem ezzel a befektetők is áttelepülnek oda, ahol a legjobb szakemberek dolgoznak. A legjobb egyetemek ötvenes listáján szereplő intézmények közül 37 az USA-ban működik, az európai egyetemek közül mindössze kettő, a Cambridge és az Oxford University szerepel a listán.

A legjobb 500 intézmény között kevesebb, mint a fele európai, mindössze 200. A kínai és indiai intézmények egyelőre nem szerepelnek nagy számban a listán, Kína célja azonban, hogy 2015-re rengeteg remek egyetemet működtet majd.

 

A hallgatókat és a befektetőket is elcsábítják

"Az Egyesült Államokból nem jönnek majd a hallgatók Európába, a mi hallgatóink viszont máshol tanulnak majd, velük pedig mennek a befektetők is" - mondta Drummond Bone a brit rektorok szervezetének elnöke. A rektor szerint össze kell fogniuk a kontinens egyetemeinek, hogy kellő tömeget csábítsanak és itt tartsák a befektetőket is.

 

Össze kell fogniuk az európai egyetmeknek

"Az európaiaknak pedig vannak jó ötleteik, a világháló brit, a CD-Rom és az MP3-lejátszó német terv volt. Mégis mindhármat az Egyesült Államokban tökéletesítették és onnan szórták szét" - mondta Ján Figel.

Az oktatási biztos szerint ezért fontos, hogy több, jól képzett uniós hallgatót vonzzanak az egyetemek, ehhez több pénz befektetésére van szükség, valamint javítani kell az uniós diplomák közötti elfogadást.

A rektorok szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy amennyiben az európai intézmények nem tartják a versenyt a többi egyetemmel, az egy lefelé haladó gazdasági spirált is létrehozhat.

(Forrás: InfoRádio)

(www.edupress.hu)