I. díjat nyert egy magyar középiskolás az EU Fiatal Tudósok Versenyén Valenciában, egy másik különdíjban részesült

Olvastuk - 2007-09-18

 Az EU Fiatal Tudósok Versenyének 19. nemzetközi döntőjét 2007. szeptember 14. és 19. között rendezték meg Valenciában. A 30 ezer, 15-20 év közötti fiatalból kiválasztott 124 pályázó között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2006/2007. évben megrendezett 16. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázója képviselte.

Az európai ifjú tudósok versenye négy lépcsős. Az első két fordulót a résztvevő országok bonyolítják, és az itt kiválasztott legjobb 2-3 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság előzetesen egy legfeljebb 10 oldalas angol nyelvű leírást kap. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet.

 

Az idei európai döntőre, a negyedik fordulóra, 33 országból 81 pályázat készítőit hívták meg. A valenciai döntőn Spohn Márton (18 éves) − a budapesti Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója − a három I. díj egyikét nyerte el, valamint részt vehet az idei Nobel-díj átadási ünnepségen, Stockholmban.

 

A másik magyar fiatal, Buza Dániel István (dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 15 éves tanulója) "Mozgásminta felismerése számítógép segítségével" c. pályamukájával az Európai Szabadalmi Hivatal legnagyobb elismerését kapta meg különdíjként. A díjátadó ünnepségen részt vett többek között José Manuel Silva Rodríguez., az EU K+F igazgatója is.

 

Az első díjat nyert Spohn Márton a "Növények kártevőkkel szembeni önvédelmének vizsgálata" c. pályamunkájával érte el a rendkívüli és kimagasló sikert.A növények egy nagy csoportja, de különösen az ajakosvirágúak családjának tagjai képesek bizonyos vegyületek kibocsátásával kártevőiket elriasztani. A díjnyertes kutatómunka kísérletek segítségével mutatta ki ezen jelenség kémiai hátterét. A pályázó az önvédelmi funkciót ellátó vegyületcsalád, a furanolabdánok, lehetséges reakcióútjainak vizsgálata céljából kísérleteket végzett, melyek magában foglalták növényi kivonatok kromatográfiás és spektroszkópiai módszerekkel történő vizsgálatát, számítógépes modellszámításokat, valamint szövettani mikroszkópos vizsgálatokat. A számítógépes modellszámítások alapján javaslatokat állított fel az átalakulás különböző közegekben lehetséges reakcióútjaira. Ezeket a kísérleti eredményekkel összevetve, egy új elméletet dolgozott ki a furanolabdánok növény általi felszabadításának módjára.A pályázó által megalkotott elmélet magyarázatot ad arra, hogyan tudja a növény időben koncentráltan felszabadítani önvédelmi vegyületeit, azok lassú termelődése ellenére. A kutatás eredményeinek lehetséges alkalmazási területe a nem környezetterhelő növényvédő szerek fejlesztése.A következő, 2007/2008. évi, 17. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt november elején hirdeti meg a Magyar Innovációs Szövetség az Oktatási Minisztériummal közösen.

    Kiadó: Magyar Innovációs Szövetség

 OS