- Vasárnap estére kilencre nőtt a halálos áldozatok száma a texasi San Antonióban talált, illegális bevándorlókat csempésző kamion drámájában, a texasi hatóságok közben bejelentették, hogy már hétfőn vádat emelnek a kamion sofőrje ellen.
A halálos áldozatok valamennyien húszas-harmincas éveikben járó férfiak. A raktérből kimenekített további húsz ember, akit kiszáradt állapotban a környék kórházaiba szállítottak, változatlanul válságos állapotban van.
- Felnyitották Salvador Dalí kriptáját csütörtök éjjel, és az igazságügyi orvos szakértők elvégezték a biológiai mintavételeket a bebalzsamozott holttestből az apasági keresethez szükséges DNS-vizsgálathoz - mondta Lluís Penuelas, a Fundación Gala-Salvador Dalí főtitkára péntek reggel tartott sajtótájékoztatóján a figuerasi Dalí Múzeumban, ahol a világhírű művész sírja található.
Németországban a Die Welt című konzervatív lap a lengyelországi igazságügyi reformmal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal, a Spiegel Online hírportál pedig Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő budapesti látogatásáról közölt cikket.
A Die Welt Lengyelország hideg polgárháborúja címmel közölte a címoldalán Jacques Schuster kommentárját, aki kiemelte, hogy Törökországban, Magyarországon és Lengyelországban "hideg polgárháború" zajlik. A kormány mindhárom országban a "totalitásra" tart igényt a választási győzelem alapján, a társadalmat az uralmának megfelelően akarja átrendezni, kulturálisan pedig átnevelni, és hatalma bebetonozására törekszik, nem törődve azzal, hogy módszerei sértik-e a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása és a demokrácia értékeit.
- A török alkotmánybírósághoz fordul a Die Welt című német lap kiadóvállalata Törökországban bebörtönzött újságírója, Deniz Yücel ügyében. A WeltN24 GmbH szerdai közleménye szerint alkotmányjogi panaszt nyújtottak be, arra hivatkozva, hogy a törökországi tudósító fogva tartása alkotmányellenes módon megsérti a kiadóvállalat sajtószabadsághoz fűződő jogát.
A Die Presse című konzervatív osztrák keddi száma beszámolt az izraeli kormányfő budapesti látogatásáról, amelyre a lap tudósítója szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nagy örömmel érkezett. A cikkszerző indoklása szerint Netanjahu nem számíthat Orbán Viktortól bírálatra a ciszjordániai telepekkel kapcsolatban, és mindkét kormányfő egyetért a radikális iszlám elleni küzdelemben.
A Die Presse cikke idézi a Háárec című izraeli napilap megállapítását, miszerint a magyar és az izraeli kormányfő osztoznak a médiával és a kisebbségekkel szembeni "antidemokratikus víziójukban".
A cinizmus világbajnokai címmel jelent meg kommentár a Der Standard című liberális osztrák napilap keddi számában Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök magyarországi látogatásáról.
Paul Lendvai, a cikk szerzője megállapította, hogy a látogatás jelentős politikai siker a vendéglátónak, Orbán Viktornak. Rámutatott: a visegrádi országok soros elnökeként Magyarország szervezheti meg az izraeli vezető és a négy ország kormányfőjének budapesti találkozóját is
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperA német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a liberális Süddeutsche Zeitung kommentárt közölt pénteken a civil törvény ügyében indított kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban.
A FAZ A megosztó címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor kormányfőnek "nem fog fájni" a brüsszeli eljárás, és a külföldről finanszírozott, "vagyis az amerikai milliárdos, Soros György által támogatott szervezetek elleni harc" nem valamilyen konkrét probléma megoldását, hanem a "belpolitikai polarizációt" szolgálja.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperTöbb száz Árpád-kori, avar és szarmata lelet került elő az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt-Kondoros közti szakaszán zajló ásatások során.
A régészeti feltárásokat a Budavári Ingatlanfejlesztő Zrt. koordinálja. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Damjanich János Múzeum, Szarvason és Békésszentandráson a Tessedik Sámuel Múzeum, Békés megye többi részén a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régészei végzik az ásatásokat.
Eltérően értékelte a német sajtó a G20-csoport hamburgi csúcstalálkozójának eredményeit, a vasárnapi kommentárokban Angela Merkel német kancellár sikereként és Vlagyimir Putyin orosz elnök győzelmeként is megjelenik az előző nap véget ért tanácskozás ügye, és van olyan vélemény is, amely szerint felesleges ilyen értekezleteket tartani.
A hamburgi találkozó fordulópont a G20-csoport éves csúcstalálkozóinak 2008 óta tartó történetében, mert most először nem sikerült olyan zárónyilatkozatot elfogadni, amely kifejezi a világ népességének kétharmadát kitevő és gazdasági teljesítményének mintegy 80 százalékát jelentő csoport teljes egyetértését a soros elnökség által napirendre vett ügyekben.
Harminchat nagykövetség támogatja a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű és queer (LMBTQ) közösségeket, valamint a békés és törvényes keretek közötti önkifejezésüket a 22. Budapest Pride fesztivál alkalmából csütörtökön kiadott közös közleményében.
Az amerikai, argentin, ausztrál, osztrák, belga, brazil, chilei, ciprusi, dán, ecuadori, brit, észt, finn, francia, görög, holland, ír, izlandi, izraeli, kanadai, lett, litván, luxemburgi, máltai, mexikói, montenegrói, német, norvég, olasz, portugál, spanyol, svájci, svéd, szlovák, szlovén és új-zélandi nagykövetség, valamint az Egyesült Királyság nemzetközi kulturális és oktatási szervezete a British Council az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelte, az emberi jogok tiszteletben tartása - beleértve az igazságosságot, egyenlőséget, diszkriminációmentességet, szólásszabadságot, valamint ezen jogok háborítatlan gyakorlását -, valamint a jogállamiság azok az alapok, amelyekre a demokratikus államok épülnek.
Az Egyesült Államok nemzeti ünnepének előestéjén, hétfőn nyilvánosságra hozott egyik felmérés szerint az amerikaiak ma kevésbé bíznak az intézményekben, mint az elnökválasztás előtt, és rosszabbnak tartják a politizálás stílusát is.
A felmérést az amerikai közszolgálati rádió (NPR), a közszolgálati televízió (PBS) egyik tekintélyes politikai műsora és a New York-i Marist főiskola közvélemény-kutató intézete közösen készítette. A kutatásból kiderült: tíz amerikai közül hét úgy gondolja, hogy tavaly novembere, azaz az elnökválasztás óta jelentősen romlott a civilizált viselkedés és stílus Washingtonban, és a megkérdezetteknek csak hat százaléka vélte úgy, hogy a fővárosi politika berkeiben jobb lett a politizálás stílusa.
- A Jobbik feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Legfőbb Ügyészségen a kormány nemzeti konzultációhoz kapcsolódó köszönőleveleinek postázásával összefüggésben.
Vágó Sebestyén, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a múlt héten hozzájutott egy olyan dokumentumhoz, amelyet a postai hivatalvezetőknek küldtek; e szerint a sima levélként érkező küldeményeket elsőbbségiként kell kezelniük a posta munkatársainak.
- Mivel a korábbiakhoz képest határozottabb karakterű "versenyzők" csapnak össze az őszi választáson, "nagyobb és hangosabb" választási küzdelemre lehet számítani - írta vasárnapi számának vezércikkében a Die Presse című osztrák lap. A Kurier című újság pedig azt vizsgálta, hogy a Sebastian Kurz új néppárti elnökbe vetett bizalom miből táplálkozhat.
Az Európai Unió halad előre a fontos ügyek megoldásában és ismét derűlátóbban tekint a jövőbe, egysége pedig jóval erősebb annál, amit a gyakran heves viták jeleznek – mondta Angela Merkel kancellár csütörtökön a német szövetségi parlamentben (Bundestag) az előző heti uniós csúcs eredményeit értékelve.
Az állam-, illetve kormányfők és az uniós intézmények vezetőinek találkozója megmutatta, hogy az EU-t "tetterő és bizakodás" jellemzi, a csúcs sikere pedig az intenzív német-francia előkészítő munka mellett "az összetartás és az együttműködés új szellemének" is köszönhető, amely valamennyi résztvevőnél érezhető volt, és a brit uniós tagság megszüntetéséről (Brexit) tartott népszavazás óta jelent meg.
A skót kormány egyelőre nem terjeszt be törvényjavaslatot az újabb függetlenségi népszavazás kiírásáról, hanem megvárja, amíg tisztázódnak a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének feltételei - mondta kedden Nicola Sturgeon skót miniszterelnök.
Sturgeon az edinburghi parlamentben felszólalva kijelentette: a június 8-án tartott nagy-britanniai parlamenti választások kampányának heteiben számtalan skót választópolgárral találkozott, és azt tapasztalta, hogy a többség szerint túl korai lenne egy újabb függetlenségi referendum a Brexit-tárgyalásokat övező jelenlegi bizonytalanság közepette.
Izrael új, magasabb és erősebb kerítés építésébe kezd a jövő hónapban északi, libanoni határán - jelentette hétfőn a Háárec című izraeli napilap.
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a kerítés vonala nem fog eltérni az ENSZ által elismert nemzetközi határtól, amelyet Izrael dél-libanoni kivonulása után, 2000-ben határoztak meg.
A védelmi minisztérium műszaki egységei végzik a munkálatokat, amelyekre eddig százhuszonhárom millió sékelt különítettek el (csaknem 10 milliárd forint). Az építkezés várhatóan jövőre fejeződik be.
Hosszú Katinka nyílt levélben kérte az úszókat, hogy közösen lépjenek fel a nemzetközi szövetségben (FINA) szerinte uralkodó káosz ellen.
A háromszoros olimpiai bajnok sportoló a közösségi oldalán tette közé szerda reggel írását, amelyben elsősorban azt nehezményezi, hogy a FINA úgy dönt szabályváltozásokról, hogy nem kérdezi meg előtte a versenyzőket, sőt olyan újításokat vezet be, amelyekkel korlátozza legjobbjait. Hosszú szerint a világkupákat érintő módosítások hosszú távon megfojtják azt a versenysorozatot, amely néhány év alatt a sportág legfontosabb szériája lehetne.
A Magyar Liberális Párt üdvözölte, hogy Emmanuel Macron centrista pártja jelentős többséget szerzett a francia törvényhozási választások második fordulójában és a francia elnök ezzel megkezdheti beígért reformjainak végrehajtását.
Drogterjesztőket fogtak el Budapesten: a négy férfi a rendőrség adatai szerint szervezetten árult tiltott drogokat a fővárosban, a tőlük lefoglalt kábítószer értéke tízmillió forint - olvasható a police.hu oldalon.
A rendőrség szombati közleménye szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. Gábor 30 éves, B. Gábor 31 éves, S. Roland 43 éves és Zs. Tamás 55 éves budapesti lakosok ellen.
A kiemelkedő sikerű Vad Magyarország - A vizek birodalma után a Hortobágyon élő vadlovakról forgat nagyszabású egész estés természetfilmet Török Zoltán rendező-producer a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.
A Vad Magyarország 2 - A vadlovak földjén négyévszakos forgatása szeptemberben kezdődhet el a Hortobágyi Nemzeti Parkban. A mozifilmnek 110 millió forintos gyártási támogatást szavazott meg a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága.
Donald Trump amerikai elnök azt az információt adhatta át az oroszoknak májusban, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet szakemberei laptop-akkumulátornak álcázott és a repülőtereken nem kiszűrhető bombát készítenek; az információt Izrael szerezte meg kiberkémkedéssel, és eddig titokban tartották - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet a New York Times című amerikai lap hétfői értesülése alapján.