Olvastuk

Eredmények megjelenítése 141-től 160-ig 2589 találatból.

Magángépek zöldadója: A fideszesek nemet mondtak a Párbeszéd – ZÖLDEK szupergazdagokat célzó javaslatára

Olvastuk - 2023-06-12

Leszavazta az Országgyűlés Gazdasági bizottságának fideszes többsége a Párbeszéd – ZÖLDEK azon határozati javaslát, amely a magánrepülőgépek által megtett utak zöldadóztatására vonatkozott.

A Párbeszéd – ZÖLDEK javaslata nem pusztán egy zöld adó: a magánrepülőgépek megadóztatása egyszerre szolgálja a környezeti fenntarthatóságot és a társadalmi igazságosságot.

Emléksarkot alakítanak ki a TEK területén a Hableány-hajókatasztrófa emlékére

Olvastuk - 2023-06-11

Emléksarkot alakítanak ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) területén a Hableány-hajókatasztrófa emlékére - mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója vasárnap, a hajó kiemelésének negyedik évfordulóján, a Margit-híd pesti hídfőjénél tartott megemlékezésen.

A tragédia helyszíne közelében felállított emlékműnél immár harmadik alkalommal tartottak koszorúzást a TEK vezetői. Hajdu János mellett ott volt - mások mellett - Kovács András rendőr ezredes, főigazgató-helyettes, Szabó Zoltán rendőr dandártábornok, főigazgató-helyettes, Horváth András rendőr ezredes, főigazgató-helyettes és Terjék Gábor rendőr ezredes, hivatalvezető is.

A főigazgató a megemlékezésen beszámolt arról, hogy a hajó vizsgálati eljárása véget ért, megkezdődött a bontása, így kaptak néhány alkatrészt, ezeket fogják elhelyezni a TEK területén berendezett emléksarokban, a hajó szimbólumaként.

"Nagyon erős akarat volt arra, hogy létrehozzunk ott egy ilyen emlékhelyet, nem csak az itt jelen lévő vezetők számára fontos, hanem mindazoknak, akik az állományból részt vettek a mentésben" - hangsúlyozta Hajdu János.


Aggódnak az európaiak az energiaellátás jövőjéért egy nemzetközi kutatás szerint

Olvastuk - 2023-06-09

A világszerte pesszimisták az emberek az energiaellátás jövőjét illetően, de Európában különösen borúlátóak a megkérdezettek – Ez derül ki az EY nemzetközi tanácsadó cég tanulmányából.Az összefoglaló szerint a felmérés 18 országban, 36 ezer lakossági energiafogyasztó bevonásával készült

Bűncselekmény miatt elvesztett lakás visszaszerzéséért nyert pert az ügyészség

Olvastuk - 2023-06-07

Pert nyert az ügyészség egy idős francia nő bűncselekmény következtében elvesztett lakása tulajdonjogának visszaszerzéséért

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a sértettnek évekkel ezelőtt egy házaspár férkőzött a bizalmába, majd - kihasználva az asszony érzelmi kötődését, és azt, hogy családtagként tekintett rájuk - beköltöztek a nő siófoki lakásába és rávették: haszonélvezet fenntartása mellett ajándékozza az ingatlant kiskorú gyereküknek.

Költségvetés - Párbeszéd: a jövő évi a megszorítások költségvetése lett

Olvastuk - 2023-06-05

- A 2024-es költségvetés a megszorítások költségvetése lett - értékelte a jövő évi büdzséről szóló javaslatot hétfői, online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd képviselője.

Mellár Tamás azt mondta, hogy kiadási oldalon csak "igen szerény" növekedés van betervezve, ami alól a honvédelmi kiadások jelentenek kivételt, mert azok 55 százalékkal fognak emelkedni. Ugyanakkor a kormány meghirdette az általános takarékosságot, a következő évben az az elvárás, hogy az állami szektorban mindenhol tízszázalékos költségcsökkentést valósítsanak meg - tette hozzá az ellenzéki politikus.

A javaslatban az olvasható, hogy jövőre 2,8 százalékos lesz a háztartási fogyasztásnövekedés és 3,7 százalékos a felhalmozásnövekedés, de ezek forrásai nem látszanak - közölte.

Az indítványban 2479 milliárd forintnyi EU-s támogatás szerepel, amivel szemben 3605 milliárd forintnyi felhasználás van beállítva - emelte ki. Azonban ha nem jönnek az uniós pénzek, de megvalósul a költés, akkor a tervezett 2,9 százalékos államháztartási hiány három százalék fölé fog emelkedni - tette hozzá a politikus.

Pedagógusnap - BM: minden idők legnagyobb pedagógusbéremelését tervezzük

Olvastuk - 2023-06-04

"A kormány a mostani háborús idők ellenére is a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus béremelést tervezi, az ezt megalapozó új pedagógus életpálya törvényjavaslat - több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően - hamarosan az Országgyűlés elé kerül" - jelezték.


A DK költségvetési módosító javaslatot nyújt be, hogy az állam térítse meg a jogosítványszerzés költségeinek 50 százalékát

Olvastuk - 2023-06-02

Félmilliótól akár egymillió forintig is terjedhetnek a jogosítvány megszerzésének költségei az orbáni infláció miatt.

Az autósiskolák szerint a drágulásért az Orbán-kormány adóemelései, benzináremelései és rezsiemelése egyaránt felelősek. Ezeket az összegeket sem a tanuló vagy dolgozó fiatalok, sem a családjaik nem tudják már előteremteni.

Romániában a kormány újabb ígérete ellenére jövő héten is folytatódik a pedagógusok sztrájkja

Olvastuk - 2023-05-28

- Romániában jövő héten is folytatódik az oktatásban dolgozók tiltakozása.

Bár a bukaresti kormány vasárnap újabb bérpótlékokra tett ígéretet, a tanügyi szakszervezetek nem fogadják el az újabb ajánlatot - jelentette be Marius Nistor szakszervezeti vezető.

Az egyik legnagyobb romániai tanügyi szakszervezeti szövetség vezetője a News.ro hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a vasárnapi bejelentés nem jelent lényegi változást a korábbi ajánlatokhoz képest, amelyeket már visszautasítottak a szakszervezetek.

Kifejtette: jövő héten is folytatódik a sztrájk, és kedden a Bukarestbe tervezett nagyszabású tiltakozóakciót is megtartják, melyre húszezer pedagógust várnak, illetve más városokban is lesznek megmozdulások

Nem küld jeleket Suhajda Szilárd hegymászó nyomkövetője

Olvastuk - 2023-05-25

Suhajda Szilárd műholdas nyomkövetőjének legutóbbi jelzése szerdán, nepáli idő szerint 19:30-kor érkezett, azóta nem jött hír a Mount Everest meghódítására indult magyar hegymászóról - közölte csütörtök éjjel a küldetés kommunikációját segítő Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.

Nébih: feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozásokat Magyarországon

Olvastuk - 2023-05-23

Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozásokat Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden délelőtt.

A korábban bevezetett intézkedéseknek köszönhetően sikerült felszámolni a madárinfluenza járványt, és Bács-Kiskun, valamint Csongrád-Csanád vármegyékben április vége óta nem mutatták ki a magas patogenitású vírust a hazai baromfiállományban .Közölték, hogy a megfigyelési körzetek feloldásával megszűntek a madárinfluenza miatti területi korlátozások, az uniós és hazai jogszabályokban előírt feltételek teljesülésével már zavartalanul folyhat a belföldi és az uniós szállítás Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből is

Komplett fegyverarzenált találtak egy albán férfinál Röszkén

Olvastuk - 2023-05-22

- 17 gépkarabélyt, kettő géppisztolyt, kettő pisztolyt, valamint tölténytárakat és lőszereket találtak egy albán férfinál a röszkei határátkelőhelyen.

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn közölte, a férfi ellen lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárás.

Egyeztet a parlamenti pártokkal a Belügyminisztérium az új pedagóguséletpálya-törvényről

Olvastuk - 2023-05-20

- Pintér Sándor belügyminiszter az új pedagóguséletpálya-törvényről szóló egyeztetésre hívta a parlamenti pártokat szerdára - közölte a Belügyminisztérium.

A közleményben az áll: a három hónapja tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően a parlamenti pártokkal is egyeztet a BM az új pedagóguséletpálya-törvényről, amely megalapozza a pedagógusok további jelentős béremelését is. Pintér Sándor a szerdai egyeztetésre a Fidesz-KDNP, a DK, az MSZP, a Momentum, a Jobbik és a Mi Hazánk frakcióvezetőit, politikusait, szakértőit hívta.

LMP: a vízkincsünket nem szabad akkumulátorgyárakra fordítani

Olvastuk - 2023-05-15

- Nem szabad a vízkincsünket az akkumulátorgyárakra fordítani, miközben az ország éghajlatát egyre aszályosabbá teszi a klímaváltozás - jelentette ki hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján Süveg Anna, az LMP szóvivője.

A politikus közölte: ha megépülnek és működni kezdenek a kormány által tervezett akkumulátorgyárak, azok mintegy 15 százalékkal, évi 70 millió köbméterrel növelik meg az ország víziényét.

Elmondta: az LMP közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz, hogy megtudja, mely akkumulátorgyártó cégekkel tárgyal és hova tervez üzemeket.

A párt a Debrecenbe építendő második gyár ellen is tiltakozik - jelentette ki, hozzátéve: demonstrációt terveznek a városban.

Koronavírus - 6 millió 422 ezer a beoltott, 355 az új fertőzött és elhunyt tíz beteg

Olvastuk - 2023-05-10

A koronavírus ellen beoltottak száma 6 422 343, közülük 6 210 708-an a második, 3 905 366-an a harmadik, 425 783-an pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a Koronavírus Sajtóközpont az összesített adatokat ismertetve szerdán az MTI-vel.

A múlt héten 355 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 202 179-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma - írták. Hozzátették: az előző héten elhunyt tíz, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 48 859-re emelkedett.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 2 149 848, az aktív fertőzöttek száma pedig 3 472-re csökkent. Jelenleg 224 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük nyolcan vannak lélegeztetőgépen - áll a közleményben.

Üzembe helyezte ezredik csomagautomatáját a GLS Hungary

Olvastuk - 2023-05-07

A GLS Hungary üzembe helyezte 1000. csomagautomatáját Budapesten az Allee bevásárlóközpontban, ezzel a Magyarországon is elérhető csomaglogisztikai szolgáltatók közül elsőként érte el ezt a mérföldkövet - közölte a társaság.

Jelentős mandátumveszteségeket szenvedtek a konzervatívok az angliai helyhatósági választásokon

Olvastuk - 2023-05-05

A péntek délelőttig beérkezett első, részleges adatok arra vallanak, hogy a kormányzó brit Konzervatív Párt jelentős mandátumveszteségeket szenvedett az előző napi angliai helyhatósági választásokon.

A jelöltek 230 angliai körzeti és megyei tanács több mint nyolcezer választott képviselői mandátumáért versengtek. Ez azt jelenti, hogy az angliai helyhatóságok kétharmadában kellett újjáválasztani a tanácsnoki kart. Londonban ezúttal nem tartottak helyi választásokat.

.

Reformátusok találkoznak Debrecenben május közepén

Olvastuk - 2023-05-04

Második alkalommal rendezik meg a hajdúsági megyeszékhelyen a Debreceni Református Napokat. A mennybemenetel napjától, azaz május 18-a csütörtöktől a konfirmáció vasárnapjáig, vagyis május 21-ig több ezer érdeklődőt várnak a programokra - hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

Több gyerek is meghalt a belgrádi lövöldözésben

Olvastuk - 2023-05-03

Nem vonható büntetőjogi felelősségre az a hetedikes fiú, aki szerdán lelőtte nyolc diáktársát és az iskolaőrt, és további hat diákot és egy tanárt megsebesített, mert még nem töltötte be a 14. életévét - közölte a belgrádi főügyészség szerdán.

A fiú csak július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők.

A fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja.

Még mindig gyerekek ezrei halnak meg Afrikában az oltások elmaradása miatt

Olvastuk - 2023-05-02

Még mindig több ezer gyerek hal meg Afrikában, mert nem kapják meg időben a tüdőgyulladás elleni oltást - jelentette kedden a The Guardian című brit napilap.

A tüdőgyulladás elleni oltások a Global Burden of Disease (GBD) nevű kutatóprogram szerint akár 40 ezer gyerek életét is megmenthették volna Dél-Szudánban, Szomáliában, Guineában és Csádban 2019-ben.

Mélypontra csökkent dohányzók aránya az Egyesült Államokban

Olvastuk - 2023-04-28

Az Egyesült Államokban minden idők legalacsonyabb szintjére esett a dohányzók aránya 2022-ben - olvasható az egészségügyi hatóság csütörtökön közzétett jelentésében.