A jelentős piaci érdeklődés miatt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2020. január végéig meghosszabbította az MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. elnevezésű hitelprogram igénylési határidejét, illetve 100 milliárd forintra emelte a program keretösszegét, a hitel továbbra is a programban részt vevő pénzügyi vállalkozásoknál igényelhető.
- A karácsonyi vásárlásokhoz kötődő, kisebb összegű fogyasztási kölcsönök átgondolt felvételére figyelmeztet a jegybank, mivel a hitel típusától és az azt kínáló pénzügyi intézménytől függően akár 45 ezer forint is lehet az eltérés a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos hitelnél.
Januártól jelentősen átalakul a béren kívüli juttatások rendszere, a jogalkotói szándék szerint a kapott juttatások összege a bérek részét képezik majd - mondta Bajusz Dániel adószakértő az M1 aktuális csatornán kedden.
Várhatóan egy milliárd euró körül lesz az OTP csoport idei egész éves nyeresége, mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója kedden, Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen a bank új, innovációs fiókját mutatták be.
Az OTP elnök-vezérigazgatója elmondta: erre minden esély megvan, mert azokban az országokban, ahol az OTP csoport tevékenykedik, idén mindenütt gazdasági növekedés tapasztalható, Magyarországon kiemelkedően, mintegy 5 százalékkal bővülhet a gazdaság 2018-ban. A csoport idei első háromnegyed éves gyorsjelentése is alátámasztotta, hogy kiugró eredmény várható az idén, mondta Csányi Sándor.
- Az MNB adatokat kért be a piaci szereplőktől a lakástakarék-pénztári törvény módosítása előtti ügyfélrohamról. Eddig nem érkezett a jegybankhoz az utolsó napokban kötött szerződések szabálytalanságára utaló információ, ha érkezik, azt a felügyelet hatáskörében kivizsgálja - nyilatkozta Windisch László, az MNB alelnöke.
Az Erste Bank Hungary az első három negyedévben 42 milliárd forint adózás előtti eredményt el - jelentette be Jelasity Radován, a bank elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A tavalyi első kilenc hónapban 53,1 milliárd forint volt az adózás előtti nyereség, elsősorban egyszeri tételek és eredményt javító visszaírások hatására.
- Október 31-ig lehet a készpénzes vásárlások során a régi, 2017 előtt kibocsátott 1000 forintos bankjegyekkel fizetni, október utolsó napján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja a forgalomból azokat.
- Már csak két hétig, október 31-ig lehet használni a készpénzes vásárlásoknál a régi - 2017 előtt kibocsátott - 1000 forintos bankjegyeket, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja azokat - közölte az MNB szerdán.
- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízszeresére növelte Magyarország aranytartalékát, ezzel az aranykészlet nagyságát a 70 évvel ezelőtti historikus szintre emelte - jelentette be a jegybank kedden.
A döntéssel 2018. októberében a jegybank nemesfém állománya a korábbi 3,1 tonnáról 31,5 tonnára emelkedett, amelynek értéke mintegy 1,24 milliárd dollár. A nemzetközi tartalékon belül az aranytartalék aránya ezzel 4,4 százalékra emelkedett, ami megfelel a nem-euróövezeti közép-kelet-európai országok átlagának - olvasható a jegybank honlapján.
Az MNB 1986 óta most először vásárolt újra aranyat. Az aranytartalék emelésére és fizikai formában történő hazaszállítására 2018 októberének első felében került sor.
Megszüntetné a lakástakarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn.
Bánki Erik, a gazdasági bizottság ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján a javaslatot azzal indokolta: a lakástakarékpénztárak konstrukciója nem volt kellő hatékonyságú és az elmúlt időszakban nem szolgálta olyan aktívan és eredményesen az otthonteremtést, mint elvárták volna, emellett pedig 2010 óta 60 milliárd forint extraprofitra tettek szert a programot működtetők és forgalmazók.
- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) együttesen 13,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Erste Lakástakarékra, a K&H Bankra és a Sopron Bankra a teljes hiteldíj-mutató vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt - közölte az MNB kedden.
Azt írták, hogy egyes kereskedelmi kommunikációkban nem vagy nem feltűnő módon szerepelt a teljes hiteldíj-mutató (thm), vagy a hitelintézet helytelenül számította ki az azt bemutató reprezentatív példát.
- A lakáskiadási piac csúcsszezonjában ismét a hosszú távú lakáskiadás szabályaira hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteki közleményében. Kiemelték: a hosszú távú ingatlan bérbeadóknak 15 százalék szja-t kell fizetniük, január 1-jétől ugyanakkor már nem kell egészségügyi hozzájárulást (eho) fizetni a bérbeadásból származó jövedelem után.
A tájékoztatás szerint a lakáskiadáshoz nem kell feltétlenül adószámot kiváltani, hacsak a bérbeadó nem választ valamilyen adószámhoz kötött gazdálkodási formát.
- A tavalyihoz képest idén kevesebb kárt okozott a nyári viharszezon, bár a szeptember eleji esőzések még sokat ronthatnak az eddigi mérlegen - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.
Majdnem 60 milliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú hitelprogram" a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. A hazai vállalkozások szeptember 10-től igényelhetik a hitelt az MFB Pontokon keresztül.
- Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Olaszország "BBB" szintű, hosszú távú devizaadós-besorolásának kilátását az eddigi stabilról a Fitch Ratings.
- A Gorenje szlovén cég új kínai tulajdonosa, a Hisense Electric háztartásigép-gyártó vállalat bejelentette a Gorenje részvényeinek kivezetését a tőzsdéről - közölte a helyi sajtó csütörtökön. A döntést a kisrészvényesek közgyűlésén, szeptember 17-én hozzák meg.
Nem változott Oroszország amerikai állampapír-portfóliójának a nagysága júniusban, miután az előző két hónapban jelentősen zsugorodott.
- A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1,3 milliárd dolláros szinten maradt az idei első fél évben, hasonlóan 2017 azonos időszakához, ennek alapján a vállalat 2,4 milliárd dollárra emelte év végi EBITDA-célkitűzését a korábbi 2,2 milliárd dollárról - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentésből.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 73 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a második negyedévben, a lista élén június végén egy sümegi magánszemély, Temesvári Zoltán állt 2,519 milliárd forint tartozással, amiből 831 millió forint adóhiány, 1,688 milliárd forint pedig bírság volt.
Teherán 300 millió euró készpénzt tervez repülővel Iránba szállítani Németországból, mert a teheráni vezetés attól tart, hogy az amerikai szankciók miatt kifogy a valutából - jelentette hétfőn a Bild című német lap. Irán azzal magyarázza a lépést, hogy a külföldre utazó irániaknak szükségük lesz készpénzre, mert a szankciók miatt külföldön használható bankkártyájuk sem lehet.