A biztosítási szektor évi 30 milliárd forint nyereséget képes kitermelni, miközben a jövő évtől tervezett biztosítási adó legújabb változata 60 milliárd forint terhet róna a biztosítókra, így a különbséget csak a tőkéből pótolhatják, ha nem hárítják át az ügyfelekre - mondta Csurgó Ottó, a CIG csoport élet-, valamint vagyonbiztosítójának közös vezérigazgatója egy elemzői összejövetelen csütörtökön Budapesten.
Ha Görögország kilépne az eurózónából, legkevesebb 10-15 százalékot veszítene értékéből a lej, mivel a román bankszektor 13 százaléka görög pénzintézetek kezében van. Ennek következtében elszabadulhat az infláció és új alapokra kellene helyezni a büdzsét, módosítva a Bukarest és az IMF közötti megállapodást.
Több mint egyhavi csúcson zárta májust a londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, amelynek elsősorban az euróövezeti adósságválsággal - főleg a spanyolországi helyzettel - kapcsolatos kiújuló piaci félelmek adtak felhajtóerőt.
Az idén áprilisban a háztartások forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó törlesztők voltak a szezonálisan nem igazított adatok szerint, a hónap során összességében csökkent a lakosság hitelállománya - közölte a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön a honlapján.
A pénzügyi rendszer egésze továbbra is stabil, miközben nőtt a szektor, különösen a bankrendszer kockázata a romló nemzetközi környezet, a gazdasági növekedés hiánya és ország-specifikus tényezők miatt - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a 2012. évi első kockázati jelentése alapján.
- Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról.
Míg Európában átlagosan a cégek 38 százaléka fizet határidőre, Magyarországon ez az arány 41 százalék - a nemzetközi cégminősítéssel foglalkozó Dun & Bradstreet Hungária Kft. elemzése szerint.
Az adatok a Dun & Bradstreet nemzetközi fizetési tapasztalat programjából származnak, amely több millió számlainformációt összesítve határozza meg a fizetési trendeket.
Huszonhat olasz bankot minősített le a Moody′s Investors Service, egyebek mellett az egyre rosszabb működési kondíciókra és az ismét recessziós olasz gazdasági környezetre hivatkozva. A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítője a hétfői európai és amerikai tőzsdezárások után Londonban bejelentette, hogy a leminősített pénzintézetek hosszú távú adós- és betétkockázati besorolásai egy és négy fokozat közötti mértékben romlanak.
Patai Mihály szerint a kormánynak újra kellene gondolnia a tranzakciós adót, mert az elképzelés ellentmondásokat tartalmaz, és két "katasztrofális" év után gyakorlatilag a tönk szélére küldené a magyar bankszektort, amely így nem tudna hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez.
Minden adóemelést így vagy úgy, de a lakosság fizeti Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint, aki az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a gazdasági növekedésre egyértelműen negatívan hat, hogy azokban a szektorokban, ahol komolyabb nyereség képződik, és fejlesztések indulnának be, és ezek a különadók miatt leállnak.
A görögországi választások után kialakult bizonytalan helyzet hatására jelentősen megugrottak a szerdai londoni kereskedésben a központi és a perifériális euróövezeti gazdaságok államadósság-törlesztési kockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazásai, és a romló piaci hangulat felhajtotta a magyar törlesztéskockázati biztosítási kontraktusok díjszabását is.
Az Európai Bizottság javaslatát támogatva megszavazta az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága szerdán azt a jelentést, amely szerint az Európai Unióban be kellene vezetni a pénzügyi tranzakciókra kivetett adót.A jelentős többséggel jóváhagyott szövegben a testület hozzátette azonban: a tervek további finomítására van szükség ahhoz, hogy a tranzakciók lehető legszélesebb körére terjedjen ki, illetve garantálni lehessen, hogy az ügyletek nem esnek el miatta a teljes nyereségtől.
Az IMF/EU-megállapodás megkötéséig, vagy legalábbis a tárgyalások megkezdését jelentő hírekig nem látnak esélyt monetáris enyhítésre az elemzők, akiket a monetáris tanács keddi kamatdöntését követően kérdezett meg az MTI.
A monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően 7 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot.
Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfolió menedzsere közleményben fejtette ki, hogy a kamattartás nem okozott meglepetést.
Az euróövezettől a pénzügyi válságot felszámoló gazdasági reformokat sürgettek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank vasárnap véget ért háromnapos, tavaszi ülésének részvevői. A reformokhoz szükséges időt növelheti, hogy a válságkezelő alapokhoz több mint 430 milliárd dollárnyi új felajánlás érkezett.
Alaposan átalakult a lakáshitelek kínálata azenpenzem.hu elemzése szerint, a kölcsönök ára erősen szóródik, az ügyfeleket mindenütt jelentősen megkülönböztetik, előnyben a tehetősebbek és a bankhoz több szálon kapcsolódók vannak.A kiemelt ajánlatok között az egész mezőnyben kizárólag az OTP-nél, a K&H-nál és az FHB-nál szerepel lakáshitel; a Citibank és az AXA egyáltalán nem kínál ingatlanhiteleket.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) alapján a biztosító csak a kárt okozó vezető 0,8 ezrelékes véralkohol szintjéig vállalja a kockázatot - közölte a genertel.hu internetes biztosító az MTI-vel.
A biztosító 0,8 ezrelék felett is kifizeti a kárt, de utólag behajtja azt a károkozón. Igaz, a kgfb törvény alapján csak másfél millió forintig hajthatja be az általa kifizetett kárt az ittasan karambolozó autóson.
Július 1-jétől néhány órán belül megérkeznek a címzetthez az elektronikusan benyújtott banki átutalások. A napközbeni átutalás rendszerét jelenleg az éles üzemnek megfelelő forgalommal tesztelik, és az eddigi eredmények azt mutatják, hogy július 1-től zökkenőmentes lesz az átállás - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel.
Az Orbán-kabinet elmúlt kétéves megszorító intézkedéssorozata után a szavak utolérték a tetteket: a Nagy Reformkönyvnek elnevezett ígéretgyűjtemény angol nyelvű változatában nevén nevezi a megszorításokat a kormány.-jelezte az MSZP véleményét Józsa István,
országgyűlési képviselő.
Már áprilisban kibocsáthat a piacon dollárban jegyzett devizakötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - értesült több egymástól független forrásból az MTI. Elemzők szerint ugyanakkor kockázatos és drága lehet egy ilyen akció az IMF/EU-megállapodás előtt.
Magyarország még azelőtt kibocsáthat devizakötvényt, hogy megállapodna az új hitelről az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amennyiben kedvezően alakulnak a piaci feltételek - jelentette ki Töröcskei István, az ÁKK vezérigazgatója a napokban.
Az előző aukciónál valamivel kisebb kereslet mellett erős hozamemelkedéssel értékesített 3, 5 és 10 éves kötvényeket csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ.
Az aukcióra vitt 3 éves kötvényből az ÁKK az előző, két héttel ezelőttivel megegyező 18 milliárd forintot hirdetett meg jegyzésre. A 15/C jelű 2015. augusztus 24-én lejáró papírra az elsődleges forgalmazók az előző aukcióval közel megegyező 41,350 milliárd forint ajánlatot tettek.