14 Vadkakas?

Sport - 2006-08-18

A tavalyi csapatból néhányan maradtak. Sejo Bukva még vállalt egy évet, egyben ő tölti be a csapatkapitányi posztot is. Molnár András és Molnár Miklós, Tóth Gabesz, Fodor Márton és talán Terry Williams maradt a régiek közül.

A bedobók közül Molnár András egyelőre még nem áll Toroman mester rendelkezésére, hiszen jelenleg a felnőtt válogatottban szerepel és előreláthatólag szeptember közepén csatlakozik csak a csapathoz. Testvére, Molnár Miklós ellenben már megérkezett Debrecenbe. Tóth Gábor is itt van, újabb három évvel meghosszabbította szerződését.

 

Bukva mellett a 26 éves Horváth Csaba, a 23 éves szlovén Milos Mirkovic és a saját nevelésű, 18 éves és 216 cm magas Kiss Zoltán is pályázik a középjátékosok közül a szereplésre. A csapat új magasbedobója, a 22 éves Likár Péter és a szintén új arc, horvát Miro Vranjic is már együtt gyakorol társaikkal, és szintén a  felnőtt csapattal kezdte meg a felkészülést az Egyesült Államokból hazatért és évek óta a debreceni utánpótlás csapatokat erősítő Papp Tamás is. Fodor Márton még egy ideig a felnőtt válogatottat erősíti, de a debreceni születésű, 24 éves Boros Gábor – ő az előző évadban szintén a tengerentúlon szerepelt –, valamint a visszatérő, korábbi hajdúsági kedvenc, Ádám Béla is már bekapcsolódott a munkába.