Az első félidőben eldöntötte a Loki

Sport - 2008-08-05

Három ponttal tér haza a DVSC Győrből, miután Oláh Lóránt és Szűcs István góljaival 3-0-ra győzött a Rába partján.

  Győrben vendégszerepelt együttesünk a Soproni Liga 2. fordulójában. A két csapatban egy közös van: az UEFA-kupában érdekeltek, és eljutottak a második körig, ahol a DVSC-TEVA-nak a svájci Young Boys gárdájával kell majd megküzdeni, a Rába-partiak pedig kifogták a német sztárcsapatot, VfB Stuttgartot.

Esőben kezdődött a találkozó, melynek első tíz perce nem sok érdekességet hozott, azonban ahogy telt az idő, a Loki egyre veszélyesebben futballozott, különösen a kontráinkkal nem tudott mit kezdeni a győzi védelem. A 12. percben például óriási ziccert hibázott a DVSC, amikor Oláh egymaga vihette kapura a labdát, támadását csapattársa, Rudolf kísérte. Az idén Kaposvárról igazolt csatár túlságosan önzetlen volt, és Rudolfhoz passzolt, aki igazított kicsit a labdán, majd gyengén lőtt, Sztevanovics kapusnak végül nem volt nehéz dolga ahhoz képest, mekkora helyzet volt. Ezután az ETO némi mezőnyfölényt harcolt ki, de egy gyors ellentámadás után megszereztük a vezetést, a gól Oláh Lóránt nevéhez fűződik, aki Rudolftól kapott egy zseniális labdát.

 

 

 

Kreatívan, lelkesen játszott a Loki, remekül passzoltunk, és ezt a hazaiak nem tudták kezelni. A kontráink állandó veszélyt jelentettek, a tehetetlen győri védőknek nem sikerült tartani a veszélyesen futballozó Rudolf Gergelyt és Oláh Lórántot. Na és ne feledkezzünk meg a meccs meglepetésemberéről, Szűcs Istvánról, aki megszerezte pályafutása első NB I-es gólját, és ha már lúd, akkor legyen kövér: védő létére alig negyedóra alatt másodszor is mattolta Sztevanovicsot.

 

 

 

Fordulás után a hazaiak megpróbálták menteni a menthetőt. Egervári Sándor kettőt is cserélt a szünetben, és a frissítés némileg hatott is, hiszen aktívabbak lettek a zöld-fehérek. Herczeg András ezért Oláh Lórántot lehozta és a középpályát megerősítve Szakály Pétert küldte a pályára. A debreceniek a háromgólos előny tudatában visszavettek a tempóból, a labda megtartására törekedtek, sikerrel. A győri játékosok idegei kezdték felmondani a szolgálatot, ennek egyik jele, hogy Bognár játékvezető kiállította Völgyit, aki Rudolfot könyökölte le. A végén az Egervári-csapat már feladta, a Loki előtt még egy nagy lehetőség adódott, de Rudolf kihagyta.

 

 

 

Csapatunk második bajnokiját is megnyerte, és ezzel - a Vasassal együtt - száz százalékos a bajnokságban.

 

 

 

Soproni Liga, 2. forduló

 

Győri ETO FC – DVSC-TEVA 0-3 (0-3)

 

 

 

Győr, 3000 néző. Vezette: Bognár (Márton, Butkai)

Győr: Sztevanovics - Bank, Nikolov, Supics, Völgyi – Jäkl (Csermelyi 59.), Józsi, Koltai (Tokody 46.), Bicak – Brnovics (Pákolicz 46.), Kovács I. Z.

DVSC: Polekszics – Nagy Z. (Kerekes 89.), Mészáros, Szűcs, Takács – Kiss, Demjén (Dombi 77.), Leandro, Czvitkovics – Oláh (Szakály 66.), Rudolf

Gól: Oláh (23.), Szűcs I. (30.), Szűcs I. (42.)

Sárga lap: Nikolov (65.)

 

Kiállítva: Völgyi (79.)

 

 

 

Események:

 

22. perc: Oláh Lóránt első gólja új csapatában! Szép kontrát vitt végig a Loki, Leandro Kisshez, ő Rudolfhoz passzolt, aki a büntetőterületen belülre érve keresztbe passzolt, Oláh pedig hat méterről a kapu jobb oldalába helyezett. 0–1!

 

 

 

30. perc: Szűcs István góljával! Rudolf egy sarkazással két védőt átverve játszott Oláhhoz, aki elől szögletre mentettek. Demjén sarokrúgása után Szűcs István hat méterről fejelt a bal alsóba. 0-2!

 

 

 

42. perc: Szűcs újabb gólt szerez! Leandro forgatta meg Józsit a jobb oldalon, a tizenhatoson belül csinált egy visszacselt, majd ívelt középre, Szűcs a védők szorításában csatárokat megszégyenítő finomsággal emelt át az ötös vonaláról Sztevanovics felett. 0-3!

 Forrás:dvsc.hu