Mirkovics nélkül nincs csapat, Fodor nélkül nincs győzelem

Sport - 2006-10-30

 A szolnoki megalázó vereség után messiásként várták a hazai szurkolók Milos Mirkovic visszatérését. A közönség számára is érezhető szakmai-vezetési problémákkal küszködő klubnak ezúttal még sikerült bizonyítania, hogy érdemes meccsekre járni. Jelzem: egyre több az üres ülőhely az Oláh Gábor utcai csarnokban. Nem véletlenül….      

A hazai kosárlabda sanyarú állapotát jelzi, hogy a Debreceni Vadkakasok-UPC, illetve a kecskeméti UNIVER KSE csapatában is egy magyar, négy külföldi kezdett. A hazaiaknál kevesebb több lett volna, mert már az első negyedben ismét kiderült, hogy Skornik szakmai tévedés volt. Centernek nem elég nagy ahhoz, hogy versenyben tudjon maradni egy Lopatkával szemben fizikailag, nem elég magas és nem elég ruganyos, hogy leugorja ellenfelét. Támadásnál túl sokat épít arra, hogy befújják ellene a faultot, védekezésnél gyakran odacsap, s amúgy egyáltalán nem harap a pályán.

 

Így nem véletlen, hogy az első negyedben elsősorban Lopatka pontjaira építettek a vendégek. A múltkori meccsen is remeklő lengyel center szinte alig tudott hibázni. Egy jó center nem egy csapat azonban, s bár a hazaiak sem muzsikáltak összeszokott együttesként, Milos Mirkovics visszatérése állandó kosárveszélyt jelentett.

A második negyed elején zónavédekezésre váltott át a kecskeméti alakulat, és Meszlényi edzőnek ez a húzása igencsak megfogta a debrecenieket. Elsősorban azért, mert Harris nem tudott mit kezdeni a védekezés ezen módjával: vagy nem tanulta, vagy nem ismerte fel.

 

Tororman edzőnek azért kellett volna….

 

A félidőre egy pontos előnnyel a vendégek mentek pihenni, s ez a 7 ponttal megnyert második negyednek volt köszönhető. A második félidő elején új műsort adtak a hazaiak: rémálom a csarnokban címmel. Szerencsére ez a műsor tragikomédiába ment át, mert a játékvezetéshez elemi szinten sem értő Hartyáni olyan faultokat fújt be Fodor Marcinak, amiért jobb középiskolás meccseken bíróverés jár.(A síptulajdonosnak bizonyára van játékvezetői vizsgája, csak érzéke nincs a játékhoz. Ezért nem rosszul fúj, hanem nagyon rosszul, s időnként úgy gondolja, hogy bele kell fújnia a sípjába.)

 

A lényeg: Fodor Márton ezeken a sípolásokon úgy bedühödött, hogy remek játékkal hátára  vette a csapatot, szinte eksztázisban termelte a pontokat. Az első félidei 3 ponthoz húszat tett hozzá a második játékrészben. Méltó párja volt a végig remeklő Milos Mirkovic, ezért az utolsó percekre  csak az maradt: milyen arányban diadalmaskodik a hazai alakulat.

 

Hajdu István

 

 Debreceni Vadkakasok-UPC–UNIVER KSE 87–74 (27–21, 11–18, 23–22, 26–13).

 

Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Hartyáni, Hegedűs, Bognár.

Debrecen: FODOR M. 23/12, Harris 10, VRANJIC 15/3, MIRKOVICS 28, Skornik 2. Csere: Likár 7/3, Tóth G. 2, Bukva, Molnár M. Edző: Rajko Toroman.

Kecskemét: Radovanovics 12/3, Soós, Vaisvila 11/3, MCCLENDON 14, LOPATKA 24/6. Csere: Celej 2, Csaplár-Nagy E. 11/6, Tóth P., Vida. Edző: Meszlényi Róbert.

 

Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–5. 4. p.: 10–8. 8. p.: 24–15. 12. p.: 29–26. 16. p.: 35–34. 18. p.: 37–37. 23. p.: 42–45. 26. p.: 44–51. 28. p.: 53–55. 30. p.: 58–59. 33. p.: 69–61. 37. p.: 80–68. 39. p.: 85–70.

Kipontozódott: Likár (35. p.), Fodor M. (40. p.).