Miroslav Beranek a Loki új edzője!

Sport - 2006-08-13

A cseh válogatott korábbi másodedzője irányítja a jövőben a DVSC labdarúgócsapatát. A DVSC Futball Szervező Zrt. vezetői megegyeztek a cseh Miroslav Beranekkel, akivel 2007. december 31-ig szóló szerződést írtak alá az elöljárók. Nyelvi nehézségek nem lesznek, ugyanis a szakember munkáját a magyar származású, korábbi csehszlovák válogatott Fieber Péter pályaedző segíti majd. Herczeg András és Mező József a szakmai stáb tagja marad.

Az UEFA pro licences edző Miroslav Beranek 1957. április 24-én született. Játékosként egy idényt lehúzott a cseh elsőosztályú Skoda Plzen csapatában, öt évig játszott a Slavia Prahában és szintén öt évig - mint játékosedző - erősítette az osztrák SV Gmint együttesét.

 

Ami az edzői pályafutását illeti, 1996-tól 2000-ig a cseh második ligás Chmel Blsany-t irányította. Beranek vezetésével a gárda 1998-ban feljutott az élvonalba. A szakember egy éven át (2002-2003) a Slavia Prahánál volt vezetőedző, a fővárosi csapattal a második helyet szerezte meg az első ligában, valamint a cseh kupát is elhódította, emellett az együttest az UEFA-kupába irányította, ahol négy fordulón át menetelt. Kiverték az Exelisort, a Partizan Belgrád és a Paok Szaloniki csapatát.

 

Mirsolav Beranek 2000-ben pályaedzőként a cseh U21-es válogatottnál segédkezett, ebben az évben a csapat az Európa-bajnokságon a második helyet szerezte meg. Beranek két évvel később már vezetőedzőként tevékenykedett a fiataloknál, irányításával az U21-es válogatott megnyerte az EB-t. Nem véletlen, hogy a nagyválogatottnál is számítottak munkájára: 2002–től 2006. július 30-ig a cseh nemzeti csapat másodedzője volt, segítségével a harmadik helyet szerezte meg a csapat a portugáliai Európa-bajnokságon, valamint ő segítette Karel Brückner kapitány munkáját az idei, németországi világbajnokságon.

 

Miroslav Beranek segítője a szintén UEFA pro licences Fieber Péter lesz, aki játékosként szerepelt a csehszlovák U20-as és a felnőtt válogatottban, mindkét csapattal részt vett a világbajnokságon. Megfordult az Inter Bratislava, a Besztercebánya, a Dunaszerdahely, az Artmedia, a Beerschotb Antwerpen és a KRC Genk csapatiban. Edzőként a szlovák Rapid Bratislavát, a Szenicát és a Dunaszerdahelyet irányította. A két trénerrel a klub másfél éves szerződést írt alá. (forrás: dvsc.hu)