Supka Attila felmondott

Sport - 2006-08-08

A Loki vezetőedzője a BL-selejtezőben elszenvedett vereség, majd a bajnokságban történt pontvesztés után beadta felmondását. Az esettel kapcsolatban a klub cégvezetése ma 17 órára rendkívüli igazgatósági ülést hívott össze.

Kétségtelen, a Debrecen rossz passzban van mostanság, a kínos BL-kudarc után a bajnokság újonca, a Paks ellen sem tudott nyerni, pedig a mecs végére már kettős emberelőnyben játszott. Supka Attila vezetőedző elvállalta a felelősséget a gyenge szereplésért, és a Loki hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint hétfőn délután benyújtotta felmondását a vezetőségnek. A tréner 2004 óta irányítja a hajdúsági gárdát, ám nem biztos, hogy felmondása ellenére távozik a klubtól, erről csak az egyesület elöljárói döntenek majd. (forrás: samsungsport.hu, dvsc.hu)