Az IMF szerint jó a Széll-terv

Az IMF szerint a Széll Kálmán-terv üdvözlendő lépés, azonban középtávon lehet növekedés-ösztönző hatása.

A magyar gazdaság fokozatosan lábal ki a 2008-2009-es válságból – mondta Christoph Rosenberg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közgazdásza az árpilis 4 és 11-e közötti vizsgálat után.„Az export és az ipari termelés bővül, azonban a belföldi kereslet továbbra is gyengélkedik” – mondta Rosenberg. Az előrejelzésünk szerint a magyar gazdaság 2,5 százalék körül bővülhet idén és jövőre is.

A 2012. évi kilátások azonban nagyban függnek a költségvetési kiigazítási program méretétől és összetételétől, amely kezdetben nyomást gyakorol az aggregált keresletre, mielőtt a gazdasági növekedést segíti középtávon.

 

Úgy látjuk, hogy a 2011-es költségvetési egyenleg nagyjából összhangban van a hatóságok – a közelmúltban módosított – 2 százalékos költségvetési többletével – mondta Rosenberg. Fontos megjegyezni, hogy ez az előrejelzés igen jelentős egyszeri bevételeket tartalmaz a magán-nyugdíjpénztári eszközök átvétele matt – húzta alá.

 

Ezt követően jelentősen gyengül a fiskális pozíció; jelentős költségvetési erőfeszítések szükségesek, a Széll Kálmán Terven túlmutatóan is azért, hogy 2012-ben a költségvetési hiány a GDP 3 százalékához közel legyen – hangsúlyozta Rosenberg.

 

„A Széll Kálmán-terv üdvözlendő lépés a növekedés és a fenntarthatóság” szempontjából – mondta Rosenberg, aki kiemelte, hogy fontos részleteket még meg kell határozni a tervvel kapcsolatban. Ilyen például a helyi önkormányzatok működésének szerkezetátalakítása és az állami tulajdonban álló közlekedési vállalatok kérdése.

 

Annak érdekében, hogy a tervezett szociális ellátások csökkentése ne rójon aránytalanul nagy terhet a szegényekre szigorúan kell mérni a rászorultságot és nem horizontálisan kell végrehajtani a reformot – hangsúlyozta.

 

Fontos, hogy csökkenjen a politikai bizonytalanság, és javuljon a befektetői környezet, így gyorsan meg kell szüntetni az ágazati különadókat – mondta Rosenberg.

 

A fogyasztói árak az IMF szerint 4,1 százalékkal emelkednek az idén és 3,5 százalékos lesz a pénzromlás üteme 2012-ben. A munkanélküliség magasan ragad be az IMF elemzése alapján. Idén 11,5, jövőre pedig 10,9 százalék lesz a munkanélküliek aránya.

 

A Széll Kálmán Terv következetes végrehajtása döntő fontosságú lesz a bizalom erősítése és a piacra jutás szempontjából – vélekedett az IMF közgazdásza. A terv végrehajtása annál is inkább fontos: tekintettel a következő években esedékes szuverén adósság törlesztése miatt – magyarázta az elemző.

 

Rosenberg hangsúlyozta, hogy ebben az összefüggésben a kormánynak és a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) mindent meg kell tenniük, hogy biztosítsák a külső - és a költségvetési puffereket.

 

A jelzálogpiac működésének helyreállítását szolgáló intézkedéseket is kedvezően értékelte az IMF, különös tekintettel az árverezési moratórium tervezett feloldását. A további intézkedések kapcsán a költségvetési- és erkölcsi kockázatok minimalizálására acélszerű törekedni az IMF szerint.

 

Üdvözölte Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi felelőse hétfőn, hogy "Magyarország új stratégiát indít az államháztartás megszilárdítására és a foglalkoztatás növelésére".

 

A finn biztos ezt abban a közleményben szögezte le, amelyben bejelentette, hogy a bizottság tisztviselői – szoros együttműködésben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével – a múlt héten, április 4. és 8. között Magyarországra látogattak, hogy előkészítsék a bizottság tavaszi előrejelzését, és áttekintsék a legfrissebb fejleményeket és szakpolitikai kezdeményezéseket.

 

A közlemény szerint a küldöttség üdvözölte, hogy a kormány a Széll Kálmán Tervben az államháztartás fenntarthatóságának javítására irányuló strukturális intézkedéseket is bejelentett. A bizottság azt várja, hogy a kormány az Európai Uniónak április közepén benyújtandó konvergenciaprogramban további részletekkel fog szolgálni. Ennek alapján "fog elkészülni az arról szóló értékelés, hogy mindez elegendő-e a következő években a költségvetési hiánynak a GDP (bruttó hazai termék) 3 százaléka alatt tartásához" - áll a közleményben..