Az LMP kikéri a közszolgálati egyetem pályázati anyagait

Az LMP közérdekű adatigényléssel kikéri a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) valamennyi pályázati anyagát, mivel az ellenzéki párt szerint az eddig nyilvánossá vált információk komolyan felvetik a korrupció gyanúját.

Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az "egyetemek gyilkolása és a civilek csillagozása mellett" nem kapott elég figyelmet, hogy az unió ellenőrei rendkívül súlyos visszaélések gyanúit vetették fel az NKE-nél.

Az intézmény ugyanis több alkalommal vehetett fel pénzt ugyanazért a tevékenységért, emellett többször hajthatott végre túlárazásokat és indokolatlan költekezéseket - fejtette ki az LMP politikusa, hozzátéve, a történtek felvetik az egyetem rektorának, Patyi Andrásnak a büntetőjogi felelősségét is.

Kiemelte, mindez szerinte megmagyarázhatja, hogy Patyi András a Nemzeti Választási Bizottság élén miért akadályozza az olyan népszavazásokat, amelyek kellemetlenek lehetnek a kormánynak.

Hadházy Ákos elmondta, a közérdekű adatigénylésükben az egyetem minden pályázatának megvalósíthatósági tanulmányát és megkötött szerződését kikérik.

Hangsúlyozta, az eddig nyilvánosságra került adatok alapján is több súlyos visszaélés történhetett. Ezt támaszthatják alá szerinte azok a sajtóhírek, amelyek alapján az intézmény egy 17 milliárd forintos pályázaton 3 milliárd forintot fordított személyi kiadásokra, ami az egyetem 740 dolgozójának 10 hónapos teljes munkabérét fedezné.

Hadházy Ákos szerint ráadásul ezt a projektet úgy valósították meg, hogy korábban több hasonló tartalmú pályázatot is lebonyolított az egyetem. A visszaélések gyanújára példaként említette továbbá, hogy az intézmény korábban úgy valósított meg 4,3 milliárd forint értékben számítástechnikai fejlesztést, hogy a pályázat becsült értéke forintra megegyezett a valós költségekkel. Ez csak akkor lehetséges, ha ezt a későbbi megvalósítóval törvénytelenül előre megbeszélték - jelentette ki az ellenzéki politikus.

MTI