Brexit - A tárgyalások folytatásáról állapodott meg a brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó, a jelentős nézetkülönbségek miatt felfüggesztett tárgyalások folytatásáról állapodott meg szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségének vezetője stábjával együtt egy hete érkezett Brüsszelből Londonba, és a két delegáció azóta szinte folyamatosan tárgyalt.

Barnier és a brit kormány küldöttségvezetője, David Frost azonban péntek este közös nyilatkozatot adott ki, amely szerint egyheti intenzív tárgyalássorozat után sem jöttek létre a megállapodás feltételei, mivel változatlanul jelentősek a nézetkülönbségek mindenekelőtt az egyenlő versenyfeltételek, a megállapodás jogi betartatásának módozatai és a halászat szabályozása ügyében.

Ezért a tárgyalásokat a két küldöttségvezető felfüggesztette, tájékoztatta feletteseit a kialakult helyzetről, és megállapodás született arról, hogy a brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke személyesen veszi fel egymással a kapcsolatot.

Boris Johnson és Ursula von der Leyen szombaton csaknem két órán át tárgyalt telefonon, és a Downing Street által a megbeszélés után, szombat este ismertetett közös közlemény szerint elégedetten állapították meg, hogy számos területen előrelépés történt.

Megállapították ugyanakkor azt is, hogy a három leginkább vitatott területen, vagyis az egyenlő versenyfeltételek, a megállapodás betartatásának módozatai és a halászat szabályozása ügyében változatlanul jelentősek a nézetkülönbségek, és mindketten hangsúlyozták, hogy e problémák megoldása nélkül nem lehetséges a megállapodás a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről.

A brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke azonban a nézetkülönbségek súlyosságának nyugtázásával együtt is egyezségre jutott arról, hogy a tárgyalóküldöttségek "tegyenek még egy erőfeszítést" annak felmérésére, hogy e nézeteltérések áthidalhatók-e - fogalmaz a londoni miniszterelnöki hivatal által szombat este ismertetett közös közlemény.

A Downing Street tájékoztatása szerint Boris Johnson és Ursula von der Leyen ezért arra utasította a két főtárgyalót, Michel Barnier-t és David Frostot, hogy vasárnap Brüsszelben ismét üljenek tárgyalóasztalhoz.

A brit miniszterelnök és az Európai Bizottság vezetője megállapodott arról is, hogy hétfő este megint telefonos megbeszélést tart egymással.

A közös közlemény nem tesz utalást arra, hogy a felek szerint meddig folytathatók a tárgyalások, ha a következő napokban sem sikerül megoldani a legvitatottabb kérdésekben fennálló nézetkülönbségeket.

Michel Barnier, aki már szombat délelőtt elutazott Londonból, a közös közlemény esti ismertetése utáni Twitter-bejegyzésében csak annyit közölt, hogy "meglátjuk, van-e előrevivő út. A munka holnap folytatódik".

David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője nem nyilatkozott Boris Johnson és Ursula von der Leyen szombati megbeszélése után.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.

Boris Johnson korábban október 15-ét jelölte ki a megállapodás határidejéül, azzal az érvvel, hogy annál későbbi időpontban nem lát esélyt a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttére.

E több mint másfél hónapja lejárt határidő óta is azonban több tárgyalási fordulót tartott a brit és az uniós küldöttség Londonban és Brüsszelben felváltva.

A szabadkereskedelmi megállapodás elmaradása azt jelentené, hogy Nagy-Britannia és az EU kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kétoldalú kereskedelmi forgalomban.