Civileken is teszteli vakcináját az orosz hadsereg

Civil önkéntesek felkészítését is elkezdte a Covid-19 elleni vakcina klinikai tesztelésére az orosz hadsereg - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint az első ötvenfős, katonákból álló önkéntescsoport június 4. és 9. között kezdte meg a tesztelést megelőző kéthetes kórházi karantént. Kedden a civil önkénteseket is elhelyezték a Nyikolaj Burdenko katonai klinikán.

Szergej Sojgu védelmi miniszter május 26-án azt ígérte Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy a vakcina klinikai tesztelése július végére zárul le. Az oltóanyag kidolgozásában a tárca 48. központi kutatóintézetének szakemberei vettek részt.

Oroszországban hét kutatóközpont foglalkozik a Covid-19 elleni vakcina kifejlesztésével. Hat szérumon a novoszibirszki Vektor, kettőn a Biocard dolgozik.

Május 22-én vált ismertté, hogy a katonai kutatókkal együttműködő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) munkatársai elsőként és nem hivatalosan önmagukon próbálták ki az ott kifejlesztett vektorvakcinát. A központ igazgatója, Alekszandr Gincburg akadémikus sikeresnek nevezte a kísérletet, az oltások nem jártak káros mellékhatással.

Oroszországban az elmúlt napon 8404-gyel 493 657-ra emelkedett az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma a szerdán közölt hivatalos adatok szerint. Ez 1,7 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 34,8 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 2198-cal 234 516-ra csökkent. A halálozások száma 216-tal 6358-ra, a gyógyulásoké pedig 10 358-cal 252 783-ra nőtt.

Moszkvában a diagnosztizált fertőzések száma 1195-tel - a növekmény április 11. óta nem volt ilyen alacsony - 199 789-re, a halottaké 56-tal 3085-re, a gyógyultaké pedig 2796-tal 113 533-ra emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 13,5 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 238 600 laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 320 590 embert tartanak megfigyelés alatt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a CNN-nek nyilatkozva az orosz egészségügyi rendszer hatékonyságával magyarázta az alacsony halálozási rátát, az igazolt fertőzöttek számának nagyságát pedig a kiterjedt teszteléssel.

Az Eho Moszkvi ellenzéki hangvételű rádió szerdán a fővárosi anyakönyvi adatokra hivatkozva azt jelentette, hogy Moszkvában májusban csaknem 57 százalékkal volt magasabb a halálozások száma az előző három év átlagánál. Legutóbb 2010 augusztusában járt 15 700 körül a halálozások száma, amikor néhány napig szokatlanul meleg volt és a város levegőminőségét tőzegtüzek is rontották.

Szergej Szobjanyin polgármester szerdán elismerte, hogy az 5260 fős május havi többletnövekmény 92 százalékában a halál részben vagy egészében a járvány miatt következett be. Mint mondta, a Covid-19 májusban 2700 esetben volt a fő halálok a fővárosban. Előrejelzése szerint egyebként a járványhelyzet javulása következtében júniusban jelentősen alacsonyabb lesz a halálozások száma.

Szobjanyin elmondta, hogy a városvezetés által előkészített terv szerint korlátozások feloldása csaknem két hónapig is eltarthat Moszkvában. Közölte, hogy a további, a tömegrendezvényekre - a színházak, mozik, koncerttermek és stadionok látogatására vonatkozó - lazításokról valószínűleg július elején fog dönteni a főváros vezetése.

Moszkva kedden oldotta fel kötelező házi önizoláció és a digitális forgalmi engedélyhez kötött járműhasználat rendszerét. Megszűnt a váltott beosztás szerinti sétarend is, megnyithatnak a fodrászüzletek és a szépségszalonok, valamint a munkaközvetítő irodák, a fotó-, a film- és a hangrögzítő stúdiók, továbbá az állatorvosi rendelők is. Ismét próbálhatnak a zenekarok, a színházak és a cirkuszok. Visszatérhettek a működéshez a társadalmi szervezetek, újraindult az autómegosztási szolgáltatás, és ismét látogathatóvá váltak a temetők.

A nyitás következő fázisában, jövő kedden megnyitják kapuikat az előzetesen bejelentkező látogatók előtt a múzeumok és a kiállítások, valamint a könyvtárak. A fogorvosok újrakezdhetik a nem sürgősségi kezeléseket. Megnyitnak a kölcsönzők, az ingatlanközvető, reklám-, tanácsadói és egyéb szolgáltatói irodák.

Június 23-tól ismét látogathatók lesznek az edzőtermek és az uszodák, újraindulnak a kirándulóhajók, és megnyitnak az óvodák. Ettől a naptól kezdve lehet majd a gyerekeket a játszótérre kivinni és a köztéri padokra leülni.

Az éttermek két ütemben nyitnak majd: június 16-tól a teraszokra lehet kiülni, egy héttel később már a belső helyiségekben is kiszolgálják a vendégeket. A védőkesztyű és a szájmaszk viselete továbbra is kötelező marad a séták, a nyilvános helyek látogatása alkalmából és a közösségi közlekedési eszközökön.

A Meduza ellenzéki hírportál szerdán egy, a Kremlhez közeli forrásra hivatkozva azt írta, hogy Szobjanyin polgármester Putyin elnök utasítására, kettejük hétvégén megtartott találkozója után hozta előbbre a későbbre tervezett nyitást. Ennek célja a hangulat javítása annak érdekében, hogy minél többen vegyenek részt és voksoljanak támogatólag az orosz alkotmány módosításáról a július 1-re kitűzött országos szavazáson.

A megváltoztatott alaptörvény "lenullázza" a 67 éves hivatalban lévő elnök eddig letöltött államfői mandátumait, amivel megnyitja számára az utat, hogy a 2024-ben és a 2030-ban esedékes elnökválasztáson is jelöltethesse magát.

mti