Debrecenben engedély nélküli Fidesz-plakátok százai-ezrei jelentek

Debrecenben engedély nélküli Fidesz-plakátok százai-ezrei jelentek meg úgy, hogy se a Fidesz által gründolt törvény, se a debreceni önkormányzat, se az oszlopok tulajdonosa, az EON nem engedélyezi a város területén a vadplakátok kihelyezését.

A fideszközeli oligarcha, Garancsi István érdekeltségébe tartozó ESMA ZRT. a magyarországi áramszolgáltatók – többek között az EON - eszközeinek kizárólagos reklámcélú hasznosítását végző cég szerint, kizárólag az általuk használt, a hatályos műszaki sztenderdeknek megfelelő kivitelezés az elfogadott, más kihelyezési módhoz nem adnak engedélyt. A sajtóban megjelent információk szerint azért sem, mivel minden más megoldás veszélyeztetheti az áramszolgáltatást.

Az ESMA telefonos megkeresésünkre tájékoztatott, hogy a Fidesz nem kért, nem kapott, de nem is kaphatott volna engedélyt a tábláik kihelyezésére, mivel a vadplakátok kihelyezése nem felelnének meg a szakmai előírásoknak.

Ezek alapján joggal feltételezhető, hogy a Fidesz Debrecenben is szügyig jár a törvénytelenség mocskában, azaz minden törvényi előírást, városi rendeletet szembeköpve, önkényesen helyezte-helyezi ki Debrecen városában is plakátjait. Ezek után nemcsak Érden, de itt, Debrecenben is joggal merül fel a kérdés, mit tehet meg a Fidesz, és mit az ellenzék?

Ennek tisztázása érdekében haladéktalanul rendőrségi feljelentést teszek a Fidesz debreceni vadplakátjai ügyében, közérdekű üzem működésének megzavarása miatt.

A rendőrség döntése mérvadó lesz számunkra. Amennyiben vizsgálata megerősíti, hogy mindez bűnös cselekedet, abban az esetben a Fidesznek felelni kell a törvénysértésért. Viszont ha a vizsgálat szerint a vadplakátok nem zavarják, nem veszélyeztetik a műszaki biztonságot, úgy Debrecenben a DK a továbbiakban a Fideszhez hasonlóan, nem fogja komolyan venni, betartani az előzetes engedélyeztetésre vonatkozó előírásokat!

Debrecen, 2019. május 23.

Varga Zoltán

Demokratikus Koalíció

önkormányzati képviselője