Kósa Lajos óriásit hazudott a rabszolgatörvény kapcsán elmondott záróvitában. Azt állítja, hogy az ellenzék, benne a DK nem tett javaslatot, a rabszolgatörvény kapcsán. Kezdettől az egyetlen a munkavállalók érdekeinek megfelelő dolgot javasoltuk: a Fidesz vonja vissza ezt a botrányos és felháborító javaslatot.
Hazudik Kósa Lajos akkor is, amikor azt állítja, hogy jobb lett a javaslat a bizottsági módosításokkal. A támogatott módosítások semmit sem javítanak a dolgozók kiszolgáltatottságán és kizsigerelésén.
A Fidesz úgy akarja átnyomni a rabszolgatörvényt, hogy a kormány nem egyeztetett a szakszervezetekkel, és meg sem hallgatta a munkavállalókat. A kormányt nem érdekli, hogy munkások százezrei kerülhetnek utcára, ha tiltakozni mernek a túlóra ellen.
Az Orbán-kormány megalázza, kizsigereli és kiszolgáltatott helyzetbe hozza a magyar munkavállalókat, erről szól Kósa rabszolgatörvénye.
A Demokratikus Koalíció érvénytelennek és jogellenesnek tartja a Fidesz rabszolgatörvényét.
A DK minden eszközzel tiltakozik a rabszolgatörvény ellen!
Nemes Gábor
szakszervezeti és foglalkoztatásügyi szakpolitikus
DK
MTI/OS