Hadházy Ákos vagyonnyilatkozati eljárást és OLAF-vizsgálatot kezdeményez Simonka György vonatkozásában.

Simonka György a közelmúltban kétszer is elszólta magát. Kardoskút Önkormányzatának januári ülésén ugyanis pusztaottlakai családi vállalkozásainak a jövedelmével dicsekedett, holott vagyonnyilatkozataiban ilyenről nem tesz említést. Emiatt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezek a képviselő úr ellen.

Egy magát népszerűsítő videóban pedig Simonka azt állítja, hogy nem sikerült megállítaniuk Dél-Békésben a "hátrányos helyzetbe zuhanást". Mindez azért tekinthető önleleplezésnek, mert éppen a Simonka György által felügyelt hálózat diszponált a dél-békési felzárkóztatási pénzek milliárdjai felett 2012-2015 között

Hadházy Ákos az OLAF vizsgálatban bízik

Ehhez képest Simonka az EFOP és TOP-pályázatokon keresztül már rátette a kezét a jelenlegi uniós ciklus felzárkóztatási pénzeire is, s hogy a korábbiaknál egyszerűbben jusson a céghálózata ezekhez a forrásokhoz, a mezőkovácsházi és az orosházi kistérség önkormányzatait is beterelte az általa létrehozott "Calendula Szövetségbe". Mindez azzal a folyamattal együtt, ami ide vezetett, OLAF-vizsgálatot igényel.

Kiadó: Dr. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő

OS