Huszonnégy millió forintért kelt el egy art deco nyakék a BÁV karácsonyi aukcióján

- Huszonnégy millió forintért kelt el egy 20 karátnyi briliánssal ékített platina, art deco stílusú nyakék a BÁV karácsonyi aukcióján - közölte csütörtökön az intézmény az MTI-vel.A cég történetének legértékesebb ékszerkollekcióját árverezték kedden és szerdán, több mint 300 karátnyi briliánssal. A legmagasabb árat az art deco ékszerek érték el, a nyakék mellett egy karkötő 14,4 millió forintért kelt el. A legmagasabb árat - 1,5-1,5 millió forintot - Nádler István Rózsaszín gesztusa és Nagy Sándor Kőből szabadult című szobra érte el.

.Szinte maradéktalanul elkeltek az ezüst asztalneműk, illetve egyéb műtárgyak. Gorka Lívia kísérleti kerámiáiból kettő is egymillió forint feletti összeget ért el, Hasadás című alkotása megismételte a novemberi életműrekordot 1,8 millió forintos eladási árával. Az árverés legnagyobb licitharcát egy Herendi-tányér váltotta ki. Az 1860-ban, mindössze néhány példányban Scitovszky János, Esztergom érsekének megrendelésére készült, kínaizáló stílusú tányér hosszú licitharcot követően 11-szeres áron, 900 ezer forintért adták el.

A karácsonyi aukció második napján kortárs festmények és szobrok kerültek kalapács alá. Az árverés különlegessége volt, hogy az 1930-as, 40-es években született klasszikus modern alkotók és a fiatal kortársak alkotásai együtt szerepeltek. Az árverés a külföldön is nagyra értékelt magyarokkal indult, a szokásos népszerűség övezte a világviszonylatban legtöbbet eladott művész, Victor Vasarely szitanyomatait, de Maurer Dóra, Keserü Ilona vagy Vera Molnár grafikáért is sokan harcba szálltak.

A Vajda Lajos Stúdió művészei közül ismét ef Zámbó István és feLugossy László szürreális képei voltak a legnépszerűbbek, ef Zámbó István Részlet a Boldog sivatagból című munkája 900 ezer forintért kelt el. Nagy volt a kereslet azonban a szentendrei művészek absztrakt alkotásai iránt is, sokan licitáltak egy-egy Deim Pál- vagy Aknay János-képre. Ebből a műfajból mégis Konok Tamás művei voltak a legkeresettebbek.

A főművek közül Mazzag István Talán című, 1986-os nagyméretű pop art és a neoavantgárd között egyensúlyozó festménye 1,4 millió forintért kelt el. Ugyanennyiért vásárolták meg Sváby Lajos balkáni konfliktust feldolgozó Nem messze tőlünk című olajképét is - közölte az intézmény.