Költségvetés- Párbeszéd: megmaradhat a régi szabályok szerinti kata

A Párbeszéd külön szavazásra kérte ki a költségvetést megalapozó törvény összegző módosító javaslatának két pontját, mert úgy véli, ha azokat nem fogadja el a keddi szavazáson a parlament, akkor a kata a korábbi szabályok szerint marad meg.

Tordai Bence társelnök, frakcióvezető kedden sajtótájékoztatón azt mondta, ezzel lehetőséget biztosítanak arra, hogy a parlament, illetve a kormány teljesítse az új kata-szabályok ellen tüntetők követeléseit.

Hozzátette, a tiltakozók csak annyit kérnek, hogy ne ötven napon belül kelljen átállniuk egy új adózási formára. Az érintettek némi adóemelést is elfogadnának, ha azt egyeztetések előzik meg, és a döntéshozók január 1-jéig kitolják a bevezetés határidejét - mondta.

Ez a jogszabály nemcsak több százezer magyar családot hoz nagyon súlyos helyzetbe, de fokozza a megélhetési válságot, illetve "brutális adóemelést" és egy megoldhatatlan könyvelési akadályt is jelent - fogalmazott.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd másik társelnöke arról beszélt, hogy a Fidesz, illetve a kormány a "rezsihazugsággal és a kata-törvény eltörlésével" megélhetési válságba taszítja az ország jelentős részét. Nem véletlenül vannak napok óta tüntetők az utcákon, akik azt követelik, hogy vonják vissza "ezt a gyalázatos törvényt", és ne néhány hetes határidővel próbáljanak adóév közben megvalósítani egy teljesen új adózási formát - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: a tüntetők hiába bíztak Novák Katalin köztársasági elnökben, hétfőn kiderült, hogy "ő is ugyanolyan Fidesz-pártkatona, mint ez előző köztársasági elnök volt, és gondolkodás nélkül (...) aláírta ezt az adóemelést, ezt a nagyon rossz jogszabályt".