Koronavírus - Ujhelyi: botrányos volt az adatkezelés a járvány alatt

- Bizonyítottan botrányos volt az adatkezelés a koronavírus-járvány alatt - mondta Ujhelyi István európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön, miután kézhez kapta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálati jelentését.

Az EP közegészségügyi bizottságának tagja a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, közel egy éve fordult a NAIH-hoz, mert az illetékes kormányzati intézmények a sokadik közérdekű igénylése ellenére is visszatartották koronavírus-adatokat.

A politikus az adatvédelmi hatóság megállapításai közül kiemelte, hogy a járványügyi szakrendszer nem volt érdemben felkészítve a járvány okozta jelentős adatmennyiség-növekedés kezelésére, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elismerte, komoly nehézséget jelentett, hogy ugyanazoknak a munkatársaknak kellett kontaktkutatást végezni, kötelezéseket kibocsátani, akiknek validálni kellett volna az adatokat.

A problémák között említette, hogy az NNK-nál csak kilenc olyan szakember volt, aki kezelni tudta a fertőzőbeteg-jelentő rendszert. Növelte a téves adatbevitelt, hogy az orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak manuálisan kellett bevinni az adatokat. Magas hibaszázalékkal került a rendszerbe a koronavírus-fertőzöttség mint halálozási ok; a hibás adatok száma a harminc százalékot is meghaladta - mondta. Megjegyezte, olyat is koronavírusban elhunytként rögzítettek, aki fertőzött volt, de öngyilkos lett.

Ujhelyi István úgy összegzett, "a kormány mindenre fel volt készülve a járvány idején, csak a járványra nem". Egyértelmű, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos alkalmatlan a feladata elvégzésére, bocsánatot kell kérnie az adatkezelés miatt - közölte.

Szerinte az is világos és egyértelmű, hogy az egészségügy politikai vezetése megbukott a "covid-vizsgán", ezért pedig a Fidesz vezetőit terheli a felelősség.