Hadházy Ákos mai Korrupcióinfóján elmondta, hogy a Nemzeti Nyomozóiroda megszüntette a tavaly nagy botrányt kiváltó, használhatatlan BKK online jegyeladási rendszer ügyében indított nyomozást. Az elutasítás arra hivatkozik, hogy mivel a szerződéseben csak bérleti díjról volt szó, azt pedig nem fizették ki, így nem keletkezett kár. A sajtótájékoztatón azonban elhangzott, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság is határozatot hozott az ügyben és 70 millió forintra büntette a céget a közbeszerzési szabályok megsértése miatt.
A büntetés összege ugyanúgy kárként jelentkezett, mint az online értékesítés elmaradt bevétele, így ismét nem történt más, mint a korrupció kimosdatása a magyar "bűnüldözés" részéről
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság egy másik szerződést is törvénytelennek minősített, amelyik még komolyabb visszaélésre utal. A BKK ugyanis az erededi 5,5 milliárd forinton felül még 2,5 milliárd forintért kötött szerződést a T-Systemssel a jegyautómaták "eltömítésének" kiküszöbölésére. A határozat szerint ezt azonban már az eredeti szerződés alapján is meg kellett volna tennie a szolgáltatónak. Hadházy Ákos szerint utóbbi szerződés mintegy kárpótlás lehetett az online jegyeladás meghiúsult bérleti díjai miatt, azonban ez nem más, mint hűtlen kezelés, ezért újabb feljelentést fog tenni.
Kiadó: Dr. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő
MTI
OS