Végleg megszűnik több jelentős, az egészségügy szakmai irányítása szempontjából kiemelten fontos háttérintézmény. Az átszervezésekkel megint a betegek járnak rosszul, ezért a Párbeszéd közérdekű adatigényléssel kéri ki azokat a döntéselőkészítő dokumentumokat, amelyek indokolják ezen intézmények bezárását.
A Párbeszéd szerint elfogathatatlan az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH), a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) megszüntetése. A döntés mögött Lázár János hatalmi ambíciói állhatnak, ugyanis a feladatokat a jövőben a járási, valamint a kormányhivatalok veszik át.
A Párbeszéd szerint a kiszervezés miatt még katasztrofálisabb helyzetbe kerülhet a betegek ellátása. Az OTH, vagy az OEK megszüntetésével járványok esetében lassabban tudnak reagálni majd az egészségügyi szervek, a kórházak ellenőrzése is akadozhat és a betegellátást segítő fejlesztések is leállhatnak. Veszélybe kerülhetnek a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos adatgyűjtések, leállhatnak az ingyenes HIV-szűrések és az influenza elleni küzdelem is nehezebbé válhat.
A helyzet tisztázása miatt a Párbeszéd kikéri azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják a megszüntetések szükségességét.
Szabó Tímea
társelnök, országgyűlési képviselő
Kiadó: Párbeszéd
MTI OS