Az LMP szerint egy "normálisan működő demokráciában" nem fordulhat elő, hogy az adóhatóságot politikai célokra akarják felhasználni.Vágó Gábor, az ellenzéki párt szóvivője közleményében emlékeztetett, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal néhány nappal a készülő március 15-i demonstráció előtt kiemelt ellenőrzés alá vonta az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport azon két aktivistáját, akiknek számláján eddig gyűltek a lakossági adományok.
Mint írta, ezt az ellenőrzést nehéz véletlennek tekinteni és a párt szerint "kész röhej", hogy a kormány az adóhatóság bevetésével próbálja a csoportot megfélemlíteni.
Hozzátette: az LMP biztos abban, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal "bakot lőtt", ugyanis a hivatali vegzálás senkit nem tántorít el attól, hogy részt vegyen a szervezet március 15-i demonstrációján, sőt, még több embert fog az utcára vinni a "hatalmi arrogancia".