Ügyfélbarát változások a lakás-takarékpénztárak szabályozásában

Az ügyfelek számára kedvezően változott a lakás-takarékpénztárak szabályozása - hívja fel a figyelmet a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.. A társaság prognózisa szerint az új kihelyezések idén akár 15-20 százalékkal is nőhetnek a magyar lakáshitelpiacon.

A Fundamenta törvényi kötelezettségének eleget téve július 1-jétől 3 hónapról 2 hónapra csökkenti újonnan kötött lakás-előtakarékossági termékének kiutalási és felmondási időszakát. Az ügyfelek így egy hónappal rövidebb várakozási idővel juthatnak hozzá állami támogatással növelt megtakarításukhoz, illetve kedvező kamatozású lakáskölcsönhöz - ismerteti szerdai közleményében a lakáskassza.

További jelentős változás, hogy a lakás-takarékpénztárak az eddigi 75 százalék helyett mostantól már szabad eszközeik 90 százalékát helyezhetik ki úgynevezett áthidaló kölcsönként. Az áthidaló kölcsön a lakás-takarékpénztárak esetében azt a fix kamatozású lakáscélú hitelt jelenti, amit az ügyfél a szerződés szerinti megtakarítási idő lejárta előtt igényel, akár már a megtakarítási szerződés megkötésével egyidejűleg is.

Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója a közleményben kifejti: az elmúlt hónapban a Fundamenta hitelállománya meghaladta a 300 milliárd forintot, amellyel részesedése a teljes hazai lakáshitel-állományban 10 százalék fölé emelkedett.

A társaság a lakáshitelek iránti magas kereslet fennmaradására számít az év további részében is. A Fundamenta prognózisa alapján a magyar lakáshitelpiacon az idei éves új kihelyezés elérheti akár az 540-560 milliárd forintot is, azaz 15-20 százalékkal nőhet a 2016. évi 468 milliárd forinthoz képest.

MTI