Új ezer forintos bankjegyet vezetnek be csütörtöktől

Március elsejétől, csütörtöktől bevezetik az új ezer forintos bankjegyet - mondta Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A jegybank alelnöke kiemelte: a megújított 1000 forintos címletek március elsejétől fokozatosan jelennek meg a készpénzforgalomban, elterjedésük néhány hónapon belül várható. A most forgalomban levő régi 1000 forintos bankjegyekkel október 31-ig lehet fizetni, ezt követően az MNB bevonja azokat, így idén november 1-től már csak az új 1000 forintos bankjegyek használhatók.

. Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke bemutatja az új, március elsejétől érvényes ezerforintos bankjegyet. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Jelezte: a bevonási határidőig be nem váltott, régi ezresek sem veszítik el az értéküket, a régi bankjegyek a bevonási határnapot követően minden bank- és postafiókban három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig, 2038. október 31-ig díjmentesen átválthatók azonos címletű törvényes fizetőeszközre.

Pataki Tibor, az MNB készpénz-logisztikai igazgatóságának vezetője elmondta: a 2014 végén megkezdett bankjegycserével egyebek mellett erősítik a címletek hamisítás elleni védelmét, és technikailag is megújulnak a bankjegyek.

Jelezte: 2019 első negyedévében az új 500-as címletek bevezetésével fejezi be az MNB az új bankjegysorozat kibocsátását.

Hozzátette, az új ezreseket korszerű, új biztonsági elemekkel, hologramokkal, rejtett helyeken lévő vízjelekkel látták el. Rámutatott, a forgalomban lévő bankjegyek 75 százalékát már az újak teszik ki.

Pataki Tibor az MTI kérdésére elmondta: a bankjegyek hamísítása elleni küzdelmében jól áll Magyarország, tavaly mindössze 700 hamisított forintbankjegyet találtak az országban. Közölte azt is, hogy a teljes bankjegycsere költsége 4-5 milliárd forintot ér el.

A forint bankjegyek változásáról az MNB honlapjának bankjegy és érme oldalán további információk érhetők el (https://www.mnb.hu/bankjegy-es-erme).

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza