Újra van NB I-es kosárcsapata Debrecennek! Bajnok lett a DEAC!

Ahogy az várható volt, lényegében telt ház előtt rendezték meg a férfi kosárlabda NB I/B döntőjének második mérkőzését. A képlet nagyon egyszerű volt: amennyiben a hazaiak nyernek a Veszprém ellen, bajnokok, és feljutnak a legmagasabb osztályba.

Ennek megfelelően kezdték a meccset a DEAC kosarasai, akik az első negyedet simán, 24-16-ra meg is nyerték. A második negyed aztán fordulatot hozott, a debreceniek sokat hibáztak, és ezt a veszprémiek kihasználták, fordítottak, és a félidőben 44-37-re vezettek.

A harmadik felvonást követően ikszre álltak a felek (59-59). Az utolsó, negyedik negyedben kezdetben fej-fej mellett haladtak a csapatok, úgy tűnt, izgalmas végjáték következhet.

Az utolsó percek azonban a DEAC-nak jobban sikerültek, Molnár Andrásék elkapták a fonalat, és így izgalmak nélkül, de annál nagyobb örömben peregtek le az utolsó másodpercek, amit aztán követhetett az igazi ünneplés.

Az élvonalban a csapat

Előkerültek a pezsgők, magasba repültek az edzők, a közönség pedig felállva vastapssal köszöntötte a kedvenceket, akik ezt követően megkapták a megérdemelt aranyérmeket is.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 89-79 (24-16, 13-28, 22-15, 30-20)

DEAC: Jones 16, Velkey 24/9, Molnár 8, Farkas 22/9, Szabó 14 cserék: Varga -, Kósa 1, Lajsz 4, Erdei -, Opre

debka.hu