Vádat emeltek Kunbaja polgármestere ellen

Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség Kunbaja polgármestere és két társa ellen - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Négyessyné Bodó Marianna közölte: Kunbaja önkormányzata 2013 februárjában támogatási szerződést kötött a munkaügyi központtal kistérségi startmunka-mintaprogram megvalósítására. A támogatás elszámolásának záró beszámolójában a polgármester 2014 januárjában úgy nyilatkozott, hogy a vállalt foglalkoztatási kötelezettségüknek eleget tettek, a program célja teljesült: az önkormányzati árkok karbantartása, átereszek szintezése és cseréje a belvízvédelmi terv alapján megtörtént.

A kistérségi startmunka-mintaprogramban foglaltak azonban nem valósultak meg, a közmunkások a vállalt belvízvédelmi feladatokat nem végezték el. A dologi kiadásokat a polgármester egy vállalkozó - az ügy harmadrendű vádlottja - által kiállított valótlan tartalmú számlával igazolta. A csatornaátereszeket azonban csak később, az elszámolás lezárulta, sőt a nyomozás megindulása után szerezték be. A fiktív számla kiállításában egy önkormányzati alkalmazott, az ügy másodrendű vádlottja is közreműködött - ismertette a helyettes szóvivő.

Kiemelte: a polgármester a valótlan nyilatkozattal és a fiktív számlával az állami költségvetésnek 4,9 millió forint kárt okozott.

MTI