Választás 2018 - Gyurcsány: a választási rendszer minden eleme a Fidesznek kedvez

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a magyar választási rendszer minden eleme elfogadhatatlanul, tisztességtelenül és drámai módon kedvez a Fidesznek.Gyurcsány Ferenc szerdán azután tartott sajtótájékoztatót, hogy pártja budapesti irodájában találkozott Douglas Wake-kel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelőcsoportjának vezetőjével, akivel megosztotta aggályait.

A magyar politikus kijelentette, hogy az április 8-iki választás nem lesz sem szabad, sem tisztességes. Eleve nem lehet az, ha a választási törvényt a Fidesz egyoldalúan fogadta el, miközben saját politikájának érdekében szabadon használja a teljes állami költségvetést - mondta a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy a kormánypártok sokkal könnyebben tudják elérni a választókat, ráadásul az egyes emberek szavazási lehetőségei is különböznek.

Akik soha nem éltek Magyarországon, azok ellenőrzés nélkül, nem nyilvános választói névjegyzék alapján, levélben szavazhatnak, míg azoknak, akik időlegesen hagyták el az országot, hatalmas erőfeszítéseket kell tenniük, hogy egy nagykövetségen vagy konzulátuson voksolhassanak - értékelte. Hozzátette, a határon túlról, a személyes adatok felhasználásával bárki szavazhat bárkinek a nevében, ráadásul az elhunytak nevében is lehet voksolni és nincs lehetőség ellenőrizni a szavazás tisztaságát.

Gyurcsány Ferenc egy kérdésre azt felelte, hogy az EBESZ később jelentést készít majd az áprilisi választásról, de a szervezetnek nincs olyan hatásköre, hogy hatályon kívül helyezze a választás eredményét.

Egy másik témában feltett kérdésre azt válaszolta, a DK régóta beszél arról, hogy a keleti határ menti településekre rengeteg ukrán állampolgárt jelentenek be névlegesen. Ezek az emberek magyar nyugdíjhoz akarnak jutni, miközben egyes polgármesterek is segítik a folyamatot, hogy "egy számukra kedvező választói bázist alakítsanak ki" - mondta. Kiemelte, hogy van olyan település, ahol a névleg bejegyezettek számra meghaladta a valóban ott élőkét. Az ügyben költségvetési és választási csalás gyanújával már feljelentést tettek - jelezte.

MTI


hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza