Vona Gábor: A megegyezést keresem, nem akarok magyar ember ellen harcolni

Középre húzó, mindenkit megszólítani igyekvő, senkit nem kizáró beszédet mondott Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A hangulata a régi Vona-beszédek harciasságához képest hangulatában és előadásmódjában is sokkal békésebb, derűsebb volt. Beszéde elején reflektált Orbán Viktor Kossuth téri mondatára, amely szerint a választások után elégtételt fog venni.

"Orbán megfenyegette Magyarországot, de mi nem félünk tőle. Neki van félnivalója. Utoljára Grósz Károly fenyegette meg a magyarokat. Azt üzenjük, Orbán is úgy fog járni, mint Grósz Károly. Bukni fog", mondta a pártelnök, majd szintén a Fidesz kampányüzenetére reagálva azt mondta, "nem a nagyhatalmak érdeke veszélyezteti a szabadságot, hanem egy belső vezető tébolya."

.Az áprilisi országgyűlési választáson induló jobbikos képviselőjelöltek esküt tesznek a párt ünnepségén a Batthyány-örökmécsesnél 2018. március 15-én. MTI Fotó: Mát

Vona emlékeztetett arra, hogy egy éve körülbelül arról beszélt, hogy olyan érzése van, minta "süllyednénk vissza a kommunizmusba, ahol az ország élén korrupt zsarnok, körülötte pártfunkcionáriusok vannak, akiknek mindent szabad". A helyzet azóta viszont még súlyosabb, nem is a kommunizmusba, hanem a feudalizmusba térünk vissza, ahol "egy korrupt kiskirály van, akik nagyurak vesznek körül. Vadászgatnak, kastélyuk van. Nem kilencedet szednek, hanem mindent ellopnak. Nem magyar bortól részegednek le, hanem kokaintól Ibizán. Lassan az első éjszaka jogát követelik majd", mondta Vona.

A Jobbik-elnök ezután rátért az ígéretekre. "Programot, utat, jövőt kell adnunk", mondta, olyan országot, ahonnan a gyerekek nem akarnak elmenekülni. Ahol jó élni, jó magyarként élni", mondta a kivándorlásra utalva.

Vona 12 pontot hirdetett:

1.Valódi biztonságot, nem óriásplakátokkal, hanem határőrséget. Nem kell kvóta

2. Erős és igazságos Európát, ahol magyarként lehetünk európaiak

3. Valódi demokráciát, független intézményekkel, kíméletlen elszámoltatást

4. Működő egészségügyi és szociális rendszert, önálló EÜ-minisztériumot állítunk fel

5. Modern oktatást, ahol tisztelik a diákokat, a jövőt. Önálló oktatási minisztérium

6. Igazságos nyugdíjrendszert, 40 év munka után nyugdíj, az átlag alatti nyugdíj értékét jobban növeljük, mint a nagyokét

7. Korszerű államigazgatást, az állam nem kihasználja, hanem tiszteli a közalkalmazottat, egyenruhásokat

8. Önkormányzatok megmentését. Nem hagyjuk a falvakat sem. Meg fogjuk őrizni a falvakat.

9. Több mint tíz év szenvedés után igazságot a devizahiteleseknek

10. Az elvándorlás megállítását, méltó ifjúsági- és családpolitikát, történelmi bérlakásépítési programot

11. A multi adókedvezményei helyett a hazai mikro- és kkv-k segítése

12. Béruniót. Igazságos, tisztességes béreket mindenkinek

Forrás:index.hu

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza