Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 201-től 220-ig 2727 találatból.

Vádat emelt az ügyészség a szélsőséges budapesti támadások elkövetői ellen

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt három külföldi állampolgárral szemben, akik egy bűnszervezet tagjaként 2023 februárjában a "becsület napja" elnevezésű eseményez köthetően szélsőjobboldali szimpatizánsnak vélt személyeket támadtak meg Budapesten - tájékoztatta a főügyészség hétfőn az MTI-t.

A vádlottak a támadásokat 2023 február 11-ére, illetve az azt megelőző, valamint azt követő napokra tervezték; február 9. és 11. között öt támadást hajtottak végre, amelyben kilencen sérültek meg - tartalmazza a közlemény.

Százmilliárdokért vásárolt, majd fel nem használt kínai lélegeztetőgépek porosodnak

Varga Zoltán az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának elnökeként bejutott abba a raktárba, ahol az Orbán-kormány által százmilliárdokért vásárolt, majd fel nem használt, kínai lélegeztetőgépek porosodnak. Ezeket a műszereket a koronavírus-járványra hivatkozva vették meg, Fidesz-közeli cégek közreműködésével, az akkori piaci áraknál sokkal drágábban. Pedig már akkor is tudni lehetett, hogy ezek a típusú, gyenge minőségű lélegeztetőgépek ilyen mennyiségben senkinek sem fognak kelleni. Az Orbán-kormány milliárdos üzletemberei azonban vaskos extraprofitot kaszáltak az üzleten. Varga Zoltán sajtótájékoztatón mondta el, hogy mit tapasztaltak a raktárban.

A Demokratikus Koalíció szerint immár bebizonyosodott, hogy az Orbán-kormány kétszer is meglopta a magyarokat a kínai lélegeztetőgépekkel: először akkor, amikor túlárazva megvették a gépeket, majd másodszor, amikor feleslegesen kellett fizetniük a tárolásért. Egyedül a Fidesz-közeli milliárdos elit járt jól a bizniszen, akik még a magyar emberek tízezreinek halálával járó koronavírus-járványon is képesek voltak nyerészkedni. Ezért készül szociáldemokrata fordulatra a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány a kormányváltás után.

Orbánék százmilliárdokat öntenek Debrecenre, de így is elveszthetik kirakatvárosukat

Irdatlan mennyiségű befektetés érkezik ezekben a hónapokban Magyarország második legnagyobb városába, mégis kapaszkodnia kell a Fidesznek, hogy a jövő évi önkormányzati választáson az övé maradjon. A politikai döntések sokszor megalapozatlanok, és felkészületlenül érték a debrecenieket.

Hogyan lehet észrevétlenül elszállásolni 15-20 ezer embert egy 200 ezres városban, ráadásul úgy, hogy az új lakók közül sokaknak még a bőrszíne is árulkodó? Ezt a feladványt próbálja megoldani mostanság Debrecen fideszes polgármestere, Papp László, láthatóan nem sok sikerrel. Ha a város egy pontján felmerül, hogy olyan épületet húznának fel, amely munkásszállónak is alkalmasnak tűnik, a környékbeliek azonnal összezárnak, a polgármester pedig nem győzi bizonygatni, hogy márpedig Debrecen lakóterületein nem fognak melósokat elszállásolni. Hasonlóan háborognak a szomszédos Mikepércsen is, ahonnan már sikeresen kitessékeltek egy csapat kínai vendégmunkást, és megfúrták egy külföldieknek szánt apartmanház építését is a tőlük alig egy kilométerre lévő CATL-gyár tövében.

Szlovák kormányalakítás - Kinevezte Robert Fico kormányát az államfő

Kinevezte Zuzana Caputová szlovák államfő az új szlovák kormányfőt, Robert Ficót és kabinetjének tagjait a pozsonyi elnöki palotában szerdán.

Robert Fico negyedik alkalommal lett Szlovákia miniszterelnöke, s ezzel az ország újkori történetében a legtöbbször és legtöbb ideig kormányzó miniszterelnök. Legutóbb 2016-ban nevezték ki a kormány élére.

A gázárak csökkentését javasolja a DK

A Demokratikus Koalíció a gázárak csökkentését és az ápolási díj emelését javasolja - ezekről a párt ügyvezető alelnöke beszélt kedden Budapesten, online is közvetített sajtótájékoztatón.

Molnár Csaba azt mondta, hogy Európában a magyar kormány szerzi be a legdrágábban a gázt, amit a beszerzésihez képest ötszörös áron ad tovább az embereknek. "Ez egy hazaárulással vegyes nyerészkedés" - jelentette ki az ellenzéki politikus.

A szabadságunk és a jövőnk a tét

Hatvanhét éve, 1956. október 23-án honfitársaink egyöntetű akarattal kiálltak a szabadságért és a jövőért.

Egy olyan világban akartak élni, ahol a szabadságjogaikat maradéktalanul gyakorolhatják, és ahol nekik, a gyermekeiknek és az unokáiknak nem félniük kell a jövőtől, hanem megteremthetik a demokratikus, igazságos, szolidáris Magyarország alapjait.

Gelencsér Ferenc videóban üzent október 23-mal kapcsolatban

Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője a közösségi médiában tett közzé videót.

Választásokat betiltó, tüntetőkre lövető csádi diktátor karhatalma lesz a Magyar Honvédség

Az Izrael által támogatott, választásokat betiltó, tüntetőkre lövető csádi diktátor karhatalma lesz a Magyar Honvédség! Afrikaiakat képeznek lövészetre a magyar honvédek a Szahara déli részén lévő Maliban, jövőre Csádba is megy 200 katonánk, a szerepvállalás költségét titkosítja a kormány.

Eközben Pintér Sándor és Rétvári Bence azt magyarázza a határt védő rendőreinknek, hogyan vonuljanak vissza fülüket-farkukat behúzva, ha fegyverropogást észlelnek.

Hszi Csin-ping: új lendületet adhat a világgazdaságnak az Egy övezet, egy út kezdeményezés

- Új lendületet adhat a világgazdaságnak az Egy övezet, egy út kezdeményezés, amely nem csak közlekedési szempontból, de politikai, kereskedelmi és kulturális értelemben is jelentősen fokozza az összeköttetést a népek, országok között.

Ezt - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, megnyitva az általa indított Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) csúcstalálkozóját.

.

Nyolcvanmillió forintért kelt el Paál László csúcsműve a Virág Judit Galéria aukcióján

Paál László csúcsműve 80 millió forintért, a nemzetközi aukciókon népszerű Moholy-Nagy László kivételes alkotása pedig 22 millió forintért talált új tulajdonosra a Virág Judit Galéria árverésén. A hagyományos őszi aukción nagy sikert aratott Mednyánszky László és Scheiber Hugó egy-egy alkotása is - közölte a galéria kommunikációjával foglalkozó ügynökség kedden.

A közlemény szerint Paál László rövid élete mindössze 33 évet ölelt fel, azonban a fiatalon elhunyt művész nevét így is a legnagyobb 19. századi magyar festők között emlegetik. Naplemente című, múzeumi kvalitású olajfestménye egyik csúcsműve, az alkotásért 80 millió forintot adtak a Virág Judit Galéria hagyományos őszi aukcióján.

Komplex épületenergetikai program indítását javasolja az LMP

- Komplex épületenergetikai program indítását javasolja a fűtési szezon kezdetén az LMP.

Bakos Bernadett, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az LMP Facebook-oldalán közvetített vasárnapi sajtótájékoztatón azt mondta,az energiafogyasztás negyven százaléka, a szén-dioxid-kibocsátás 36 százaléka a lakóépületekhez köthető, és ezek hetven-nyolcvan százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és hőtechnikai igényeknek.

A magyar rendőrök megverik és kifosztják a menekülőket mielőtt Szerbiába kényszerítik őket - Helsinki hírlevél

2016 óta hazai jogszabály írja elő a rendőrségnek, hogy az érvényes papírok nélkül országunkban tartózkodó külföldieket a határkerítés szerbiai oldalára kényszerítsék át. A magyar hatóság anélkül teszi ezt, hogy az érintetteket meghallgatná, azok előterjeszthetnének menedékkérelmet, és egyedi ügyükben kiutasításról szóló döntés születne. A szabályozás nem ad lehetőséget mérlegelésre. Mindenkit, gyereket, beteget, sérült, idős embert vagy akár terhes nőt is válogatás nélkül kidobnak a határkerítés túloldalán. Bár az Európai Unió Bírósága 2020-ban kimondta, hogy a visszakényszerítések szabályozása ellentétes az uniós joggal, a helyzet mit sem változott.

A Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi szakemberei rendszeresen látogatják a határközeli, szerbiai menekülttáborokat, ahová sokszor sérülten és kifosztva jutnak el a szerb pusztába kidobott emberek. A múlt heti úton szerzett tapasztalatairól egy olyan kollégánkat kérdeztük, aki először látta a saját szemével a kormány menekültellenes politikájának következményeit.

DK: a polgároknak joguk van tudni, hogy kik a pedofilok a kormány és az államigazgatás környékén

A magyar polgároknak joguk van tudni, hogy kik a pedofilok a kormány és az államigazgatás környékén - jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese.

Vadai Ágnes úgy fogalmazott, hogy a magát a családok és a gyermekek védelmezőjeként hirdető kormányról "kiderült, hogy valójában a gyermekbántalmazókat és a pedofilokat védi".

Az ellenzéki képviselő arról beszélt, hogy korábban titokban hozták haza Kaleta Gábor volt perui nagykövetet, akinek a számítógépén 19 ezer, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak.

Gulyás Gergely: teljes mértékben támogatjuk Izraelt

Teljes mértékben támogatjuk Izraelt abban a harcban, amit saját területi szuverenitásáért, saját biztonságáért és a védelemhez való jogáért folytat - hangsúlyozta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nemzetközi Pro-Izrael Konferencián (International Pro-Israel Summit) hétfőn, Budapesten.

Az Alapjogokért Központ által szervezett rendezvényen a miniszter úgy fogalmazott: barátokra elsősorban bajban van szükség, és bajban mutatkozik meg, hogy ki az igazi barát.

"Az első, amit Izraelnek kívánhatunk, hogy ebben a helyzetben a lehető leghamarabb szerezze vissza a teljes uralmat Izrael állam területe felett, és teremtse meg azokat a biztonsági garanciákat is, amelyek ahhoz szükségesek, hogy hasonló bestiális támadás többé ne történhessen" - mondta.

Gulyás Gergely szavai szerint a történtek azt üzenik Európának, hogy a külső határvédelem nem lehet vitatott kérdés, nem lehet csupán politikai jelszó, hanem számon kérhető és végrehajtandó feladat minden olyan országnak, amely a schengeni külső határzónát védelmezi. "Ha ezt nem tesszük meg, akkor a jelenlegi konfliktusnak Európára nézve is lehet tragikus következménye" - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a jelenlegi helyzetben az összefogás a legfontosabb, az Izrael mögötti koalíciónak kellően erősnek kell lennie.

Gulyás Gergely "brutális és az emberi léttel összeegyeztethetetlen kegyetlenségnek" nevezte a szombati támadást. "Együtt érzünk az áldozatokkal és maximális szolidaritásunkról biztosítjuk Izraelt" - jelentette ki.

LMP: az új pedagógus "státusztörvény" nem garantálja az érdemi béremelést

Érdemi béremelést, érdemi tehercsökkentést és önálló oktatási minisztériumot követelt az LMP a pedagógusok világnapja alkalmából.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: a "státusztörvényből" következő béremelés mind a mai napig "zárójelbe van téve". Semmit nem tudni erről a béremelésről, arról, hogy ez megtörténik-e és azt sem tudni, pontosan ki és várhatóan mekkora béremelést kaphat

Molnár Csaba: A kormány adja vissza a családoknak a hétszeres rezsiemelésen keresett extraprofitot!

Az Orbán-kormány ötszörös áron adhatja el az átlagfogyasztás feletti gázt ahhoz képest, mint amennyiért megveszi. Ez azt jelenti, hogy az egyik legdurvább kormányzati megszorítást valójában semmi nem indokolta, csak az, hogy Orbán Viktor a családok rezsikiadásain akart extraprofitot keresni.

A Demokratikus Koalíció azt követeli az Orbán-kormánytól, hogy adja vissza a családoknak a hétszeres rezsiemelésen keresett extraprofitot! Szociáldemokrataként gyomorforgatónak tartjuk, hogy a milliárdos elitet kiszolgáló kormány extraprofitot keres a magyarok gázszámláin, és egy 5 ezer forintos gázszámlából valójában 4 ezer forint a haszon, amit a kormány tesz zsebre. Ez tisztességtelen, igazságtalan és az ellentéte annak, mint amit az államnak csinálnia kellene egy ilyen helyzetben

Elviselhetetlen a zaj Iváncsán, az összes működő akkugyár mellé zajmérőt kell felszerelni!

Tudják, milyen az, ha a házuk mellett egy hatalmas gyár dübörög egész éjszaka, erős, zavaros hangokat kiadva? Az iváncsaiaknak már évek óta ezzel kell együttélniük, köszönhetően a kormány és az iváncsai fideszes polgármester akkumulátorgyárak iránti rajongásának. A helyzet ráadásul nappal sem sokkal jobb, a zajszennyezés akkor is jóval nagyobb a megengedettnél.

MÁV: folyamatos az egyeztetés az osztrák vasúttársasággal a Railjet-vonatok ügyében

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) döntésein múlik, hogy az ideiglenes forgalmi rend Bécsben ne okozzon a minimálisnál nagyobb kényelmetlenséget az érintett utasoknak.

Igy reagált pénteki közleményében a MÁV arra a hírre, hogy az ÖBB korábban bejelentette: október 2-től október 26-ig több Budapestről induló és Bécsen túl közlekedő Railjet express rövidebb útvonalon, csak az osztrák fővárosig közlekedik. Az osztrák társaság a hegyeshalmi fővonalon végzett felújítás miatt kialakult késésekkel indokolta a döntést.

A MÁV álláspontja szerint ahhoz, hogy az ÖBB Bécsben ne kényszerítse átszállásra a Budapest felől érkező utasokat, a magyar vasúttársaságnak olyan lépéseket kellett volna megtennie, amelyek a magyarországi belföldi közlekedést aránytalanul hátrányosan érintették volna.

LMP: Magyarország nem klímabajnok

- Az LMP azt üzeni a miniszterelnöknek, hogy Magyarország nem klímabajnok - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt társelnöke szigorúbb klímacélok kitűzését szorgalmazva.

Szlovákiai választások - Politológus: a sikerhez a magyar pártoknak meg kell megszólítaniuk a bizonytalan szavazókat

- A magyarok szempontjából kedvező lenne az alacsony részvétel a szeptember 30-i szlovákiai parlamenti választáson, de a sikerhez szükség van arra is, hogy a magyar pártok megszólítsák a bizonytalan szavazókat - mondta Öllős László politológus az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

A szlovákiai magyar elemző az M1 aktuális csatornán Somorjáról bejelentkezve annak a véleményének adott hangot, hogy Szlovákiában a korábban "meglehetősen sok bizonytalan szavazó bizonytalan is maradt", "a sorozatos verekedések" - köztük Robert Kalinák, a Fico-kormány belügyminiszterének és Igor Matovic volt kormányfőnek a tettlegességig fajuló vitája - nem lelkesíti őke