Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 181-től 200-ig 2920 találatból.

Újabb mélypontot ért el a magyar adópolitika, aminek ismét a könyvelők isszák meg a levét!

Az áfa mentesség reálértékben nem emelkedett és a visszamenőleges bevezetés adminisztrációs feladatokat jelent, illetve vitát eredményezhet eladó és vevő között, amelyről a rendelet nem szól

Legutóbb 2019-ben emelkedett az áfa terén alanyi adómentesség határértéke, akkor 8 millióról 12 millióra nőtt. Ezt követően 2019-től 2024 végéig 54,2 százalék infláció volt tapasztalható, de egyes élelmiszerek és szolgáltatások esetén ez még ennél is magasabb lehetett. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete már 2021 őszén, 2022 tavaszán, a Kata felnégyelésekor, majd 2023 elején, 2023 őszén jelezte, hogy az infláció miatt emelni kellene egy sor határértéket, többek között az alanyi adómentességet is. Válasz azonban nem érkezett.

A mostani visszamenőleges emelés súlyos adópolitikai hiba, ami a pénzügyi kormányzat tétovázásából fakadó cselekvésképtelenségét is jól mutatja. A visszamenőleges bejelentés, az ehhez fűződő elemzés, számlasztornózás, pénztárgépes jegyzőkönyvek készítése, a bejelentés, az adószám módosulása számos munkaórát jelentő, fölös adminisztrációt jelent, ami elkerülhető lett volna, ha a kormány időben dönt.

Vége a mézesheteknek: Orbán Viktor máris hajlandó lehet megszavazni az újabb orosz szankciókat

Nagyot fordult a magyar kormány álláspontja néhány nap alatt.

A Politico brüsszeli diplomatákra hivatkozva azt írja, hogy csütörtökön már a zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokon a magyar kormány képviselői hajlandónak mutatkoztak az Oroszország elleni újabb szankciók, illetve a korábbi szankciók megújításának megszavazására, vagy legalábbis arra, hogy ne vétózzák meg ezeket.

A DK számonkérte a nyíregyházi kórház igazgatóját a gyermeksebészeti fekvőbeteg osztály leállása miatt

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció debreceni országgyűlési képviselője, a Népjóléti Bizottság elnöke személyesen látogatta meg a Szabolcs Szatmár Bereg Vármegyei Nyíregyházi Oktatókórház igazgatóját, a gyermeksebészeti fekvőbeteg osztály leállása miatt. A kórház főigazgatónője cáfolta, hogy a 14 év alatti gyermekek sürgősségi ellátása megszűnt volna, azt viszont elismerte, hogy nagyjából 200 beteget gyermeksebészeti okok miatt átküldenek Debrecenbe.

Nem csökken a térítésmentes helyek száma az Óbudai Egyetemen. A felvettek bővülésére számítanak idén is

3585 állami ösztöndíjas hallgató kezdte meg tanulmányait állami ösztöndíjasként az Óbudai Egyetemen tavaly szeptemberben - közölte Prof. Dr. Kovács Levente, az intézmény rektora hozzátéve, hogy ehhez képest az idei eljárásban magasabb kapacitással, 3980 állami ösztöndíjas hellyel számolhatnak.

Momentum: támogatjuk Karácsony Gergely tervét Rákosrendező elővásárlásával kapcsolatban

Rózsa András, Zugló momentumos polgármestere a közösségi médiában jelentette be, hogy támogatja Karácsony Gergely tervét Rákosrendezővel kapcsolatban.

Donald Trump: Amerika aranykorszaka most kezdődik

Amerika aranykorszaka most kezdődik - jelentette ki hétfőn Donald Trump amerikai elnök beiktatási beszédében.

"Ettől a naptól fogva országunk virágozni fog, és tisztelet fogja övezni világszerte, minden ország irigységének tárgya leszünk és nem engedjük meg, hogy továbbra is kihasználjanak minket. A Trump-kormányzat minden egyes napján egész egyszerűen első helyre fogom helyezni Amerikát" - hangsúlyozta a frissen felesketett amerikai elnök.

Az MNB piaci manipuláció miatt 10 millió forintra bírságolt egy magánszemélyt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) tiltott piaci manipulációt követett el - ismertette az MTI-nek pénteken küldött közleményében az MNB.

NATO-főtitkár: ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra

Ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra, ami azt jelenti, hogy további beruházások által még erősebbé kell tenni a szövetség védekező- és ellenállóképességét - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.

A NATO Katonai Bizottságának találkozója előtt Mark Rutte köszöntőjében hangsúlyozta: fokozni kell a védelmi beruházásokat, a katonai erők felkészültségét, amelyek elengedhetetlenek, de még midig nem elegendőek ahhoz, hogy a szövetség megbirkózzon a következő négy-öt évben rá váró veszélyekkel.

"A háború megelőzése érdekében fel kell készülnünk a háborúra" - fogalmazott.

Vitályos Eszter: pénteken érkezik az emelt nyugdíj a bankszámlákra

Pénteken érkezik az emelt nyugdíj a bankszámlákra - közölte a kormányszóvivő a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Vitályos Eszter a videóban azt mondta, hogy januártól 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ami 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent.

Az Aldi szalmonellával szennyezett hajdinalisztet hívott vissza a forgalomból

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

NGM: havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást is kaphatnak a fiatalok

A 35 évnél fiatalabb munkavállalók havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást is kaphatnak a munkáltatótól, ami évi 1,8 millió forintos támogatást is jelenthet - közölte a kormány Facebook-oldalán megjelent videóban hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője.

További etikai kérdések merültek fel egy közszereplő tudományos fokozatával kapcsolatban

A Szegedi Tudományegyetemet korábban levélben tájékoztattam Vesztergom Dóra PhD fokozatával kapcsolatos összeférhetetlenségi és etikai problémákról, valamint arról, hogy a jelölt által felügyelt állami meddőségi központok fele olyan kapacitással működnek és az országos igény csupán felét tudják ellátni. Fele annyi lombikbébi születik, mint amennyi a kormányzati elvárás.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az alapkiképzés után is járnak a felsőoktatási felvételi többletpontok

Új szabályok léptek érvénybe a felsőoktatási felvételi eljárásban, amelyek az eddigieknél még kedvezőbb lehetőségeket biztosítanak a területvédelmi tartalékos kiképzésben részt vevő fiatalok számára – mondta a honvédelmi miniszter a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló jogszabály módosításával kapcsolatban.

A DK feljelenti Orbán Viktort az egymilliárd euró uniós támogatás elveszítése miatt

Az Európai Unió nagyon világos döntést hozott. Azt mondták, hogy csak akkor küldik az uniós pénzeket, ha az Orbán-kormány leszámol a lopással, helyreállítja a független igazságszolgáltatást és a jogállamot.

Ha nem teszi ezt meg, akkor nem lesz pénz, mert úgyis csak ellopnák. A döntés Orbán Viktor kezében volt, ő pedig úgy döntött, hogy ha nem lehet ellopni, akkor inkább ne is jöjjön pénz az EU-tól - a miniszterelnök tehát tudatosan nem hajtotta végre a pénz feltételéül szabott módosításokat. December 31-én Magyarország örökre elveszít egymilliárd eurót az Orbán-kormány miatt.

Egyetlen súlyos szakmai hiba nem tehet tönkre egy hiteles lapot

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) visszautasítja azt a politikai lejárató kampányt, amely a Magyar Hang ellen indult, és ami azóta is tart, hogy a lap belátta, súlyos szakmai hibát követett el.

Amikor ez kiderült, a szakma szabályainak megfelelően helyreigazítottak - visszavonták az eredeti hírt -, elnézést kértek az olvasóktól, kivizsgálták az esetet, és megtették a szükséges szervezeti intézkedéseket, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Ezzel a történetnek vége. Elvileg.

Ezzel szemben a magyar külügyminiszter még egy héttel a történet után is azt nyilatkozta, hogy "könnyen lehet, hogy egy meghangszerelt titkosszolgálati akció keretében állt elő ez a helyzet… Magyarországra veszélyt hozni büntetlenül nem lehet." Mondta ezt azok után, hogy a szerkesztőség belátta a hibát.

Kocsis Máté: döntött a parlament: nem marad értelmezési mozgástér az elévüléssel kapcsolatban

Döntött az Országgyűlés: nem marad értelmezési mozgástér az elévüléssel kapcsolatban - közölte a Fidesz-frakció vezetője keddi Facebook-bejegyzésében.

Till Tamás gyilkosa sem ússza meg, a büntetés az igazságszolgáltatás feladata - tudatta Kocsis Máté.

Úgy fogalmazott: "Magyarország soha nem lesz olyan ország, ahol a bűnösöket futni hagyják!"

Az Országgyűlés keddi ülésén szigorította a Btk. elévülési szabályait, úgy, hogy

az elkövető életkorától függetlenül a zéró tolerancia elvét érvényesíti az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmények, például az emberölés minősített eseteiben.

2024-ben megszólalt a vészjelző. Értsük meg, miért!

Lassan véget ér a 2024-es év, a parlamenti szezon is lezárul a héten, de mi történt idén? Vessünk számot, tekintsük át, mit kellene másképp csinálni!

Különbözőek vagyunk mi mind. Politikusok vagyunk, párttagok és választópolgárok egyben, de mégis hasonlóak: mind magyarok vagyunk.

Az idei év kapcsán ritka dologról kell beszámolnunk. Közös kudarcot kell elkönyvelnünk, nekünk, ellenzékieknek és a kormánypártoknak egyaránt. Az aktív szavazók fele már a Fidesz egyik káderét támogatja. Hősként hordozza az ellenzéki sajtó a vállán és egyre-másra ajánlkoznak fel neki aktív politikusok.

Az ellenzéki képviselőkkel közösen tiltakozunk Újbuda politikai megszüntetése ellen!

Újbuda ellenzéki képviselőivel közös nyilatkozatban tiltakozunk a választási törvény kormánypártok által előterjesztett módosítása ellen. A tervezett javaslat Újbudát, a főváros legnagyobb lélekszámú kerületét négy részre szakítaná, úgy, hogy a kerület egyik választókerületnek sem lenne központja, és elveszítené önálló parlamenti képviseletét.

Drónelhárító lézerfegyvert tesztelt a brit hadsereg

A londoni védelmi minisztérium szerdai tájékoztatása szerint a nagyenergiájú fegyvert egy páncélozott járműről irányították a teszt céljából útnak indított drónok felé, és a fegyver mindegyik drónt megsemmisítette.

Az ismertetés szerint

az új fegyver intenzív infravörös sugarat irányít a kijelölt célpontokra, amelyeket magasan fejlett érzékelő és követő rendszerekkel azonosít.

Tompos Márton: nemzeti szégyen, hogy 100 évre magánkézbe adnák a MÁV-ot

Tompos Márton, a Momentum elnöke a közösségi médiában fejtette ki a véleményét arról, hogy Lázár János 100 évre magánkézbe tervezi adni a MÁV-ot. Tompos szerint ugyanezt csinálta az állampárt a 2022-es választások előtt is, amikor az egyetemeket és az autópályák jártak hasonlóan.

„A 2026-os választástól rettegve most a komplett MÁV-ot szedik szét darabokra: közel ezer milliárdos járműjavító biznisz után most a vasútállomásokat és a környéküket adnák magán kézbe 99 (!!!) évre, vagyis 2124-ig. Elképesztő, pofátlan és gusztustalan lopás ez. Igazi rablóprivatizálás…