Az LMP Hack Péter tanszékvezető egyetemi tanárt ajánlja államfőnek. Ungár Péter, az ellenzéki párt társelnöke szerdán levélben keresi meg az összes országgyűlési képviselőt a jelölésről.
A Magyar Nemzeti bank (MNB) 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Polgári Bankra, mivel - a felügyelet korábbi többszöri kötelezése ellenére - a banknak továbbra sincs olyan szűrési technikája, szabályrendszere és támogató IT eszköze, amivel ki tudja szűrni a pénzmosási szempontból kockázatos ügyfelek valamennyi szokatlan tranzakcióját - közölte az MTI-vel kedden az MNB.
- Ki utasította arra Novák Katalin államfőt és Varga Judit volt igazságügyi minisztert, hogy adjanak kegyelmet egy "pedofilsegítőnek"? - tette fel a kérdést hétfői online sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.
Ki volt az, akinek Novák Katalin és Varga Judit elhitte, hogy meg tudja védeni őket a következményektől, és akinek a szavával nem mertek szembe menni, amikor meghozták a döntést? - érdeklődött Barkóczi Balázs, aki hangsúlyozta, kérdéseire a kormánytól vár választA nap legmeglepőbb lemondását Magyar Péter, a közéletből való távozását szombaton bejelentő Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje produkálta, aki páratlanul kemény bejegyzésben szállt bele Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterbe és az oligarchákba.
Magyar korábban a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója volt, mostanáig pedig igazgatósági tag a Magyar Közútnál, de tavaly a Volánbusz vezetői közé is bekerült.
Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem.
Azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek Önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a minden nap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében. Ezeket az értékeket nagyszüleinktől, szüleinktől kaptuk, és gyerekeinknek, unokáinknak szeretnénk továbbadni.
Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak.
- Róna Péter közgazdász, jogász, egyetemi tanár vezeti a Jobbik-Konzervatívok európai parlamenti (EP-) listáját - jelentette be pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón Gyöngyösi Márton pártelnök.
Kérdésre válaszolva Gyöngyösi Márton elmondta: az EP-lista második helyén ő maga áll, az őt követő három jelölt nevét pedig a párt szombati budapesti évnyitó rendezvényén jelentik be. A Normális Magyarországot, európai béreket! plakát alatt megtett bejelentésben az ellenzéki politikus arról beszélt: a Jobbik számára már öt éve is az volt az EP-választás tétje, "hogy megvédjük az európai uniós tagságunkat", mivel a legnagyobb veszélynek már akkor azt látták, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kivezeti az országot az EU-ból.
Hosszú távon is fenntartható mezőgazdaságot kell kialakítani - jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.
Szabó Rebeka felhívta a figyelmet, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden bejelentette, a testület visszavon egy, a növényvédőszerek és az agrokemikáliák használatának csökkentéséről szóló javaslatot. Az egész EU-ra kiterjedő indítvány a mezőgazdaság fenntarthatóságát célozta, miközben 2030-ig ötven százalékkal csökkentette volna a vegyszerek használatát - tette hozzá.
A Momentum országgyűlési képviselői a mai rendkívüli ülés előtt a fideszes padsorokra tették a pénteki, Novák lemondását követelő tüntetésre szóló meghívókat. A "családbarát" Magyarországon a fideszes köztársasági elnök pedofilt segítő pedagógusnak adott titokban kegyelmet. Miközben évek óta a gyerekek védelméről beszélnek. Ez szégyen!
Stummer János, a Momentum politikusa a Facebookon szólította fel Kőnig Ferencet, Sóskút polgármesterét, hogy hívja össze a közgyűlést és írjanak ki helyi népszavazást az Andrada akkufeldolgozójával kapcsolatban, ahogy arra ígéretet is tett
Meg kell őrizni a természeti értékeket, a vizes élőhelyeket - mondta pénteki, online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd elnökségi tagja.
A Fertő tó közelében felvett eseményen Jakál Adrienn azt kifogásolta, hogy a környék évek óta el van zárva a soproniak elől, miközben nem lehet tudni, pontosan mikor és mi épül ott.
Ki kell pótolni az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a tűzképesség tekintetében mutatkozó rendkívüli aránytalanságokat.
Ukrajnának sürgősen lőszerekre van szüksége - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben szerdán.
Aláírásra került a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződése - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházásáról van szó, ugyanis a világ legnagyobb elektromos autógyártó vállalata érkezik hazánkba, amely immár a Tesla számainál is jobb adatokat tud produkálni.
- Elindul az aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy népszavazáson dönthessenek a magyarok a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, parlamenti frakcióvezetője.
A politikus elmondta: az általa indított, de pártja által is támogatott kezdeményezés tavaly "átverekedte magát az összes jogi buktatón", azaz a bírósági szintet és az Alkotmánybíróságot is megjárta. Nemrég pedig arról kapott hivatalos tájékoztatást, hogy január 22-vel kezdődik az a 120 napos időszak, amelyben összegyűjtheti a referendum kiírásához szükséges 200 ezer támogatói aláírást.
Az LMP számításai szerint "százmilliárdokkal" tartozik a kormány a fővárosnak.
Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki, online is követhető sajtótájékoztatóján hivatkozott az önkormányzati törvényre, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapest kötelező feladatként látja el a közösségi közlekedés megszervezését, ennek okán pedig jár költségvetési támogatás a fővárosnak.
A politikus idézte az alaptörvényt is és kijelentette: az adott önkormányzat jogosult a kötelező feladata ellátásához az arányos költségvetési forrásra. Vagyis az összeg nyújtása nem lehetőség.A magyar főváros ilyet arányosan nem kap - állapította meg.
Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője a Facebookon reagált arra, hogy a magyar kormány halogatja a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását.
"Most sem tartotta a szavát a magyar miniszterelnök, Magyarország utolsóként fogja ratifikálni Svédország NATO-csatlakozását. Erdogan szívfájdalom nélkül hagyta cserben illiberális szövetségesét, a svéd külügyminiszter pedig világossá tette, nem hajlandóak tárgyalni, nem fogadták el a magyar miniszterelnök meghívását. A kalandor, elvek nélküli külpolitika mindig ide vezet. Elszigeteltséghez, megvetéshez, az utolsó csatlós státuszához. Miközben a nemzeti érdek világos.
- Ha Magyarországon is bevezetik az európai minimálbért, akkor annak minimumát a mediánbér hatvan, illetve a bruttó átlagbér ötven százalékához kell igazítani, és mindig a magasabb összeget kell figyelembe venni - ismertette a Demokratikus Koalíció javaslatát az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Molnár Csaba az árnyékkormányinfó elnevezésű eseményen indítványozta, hogy egy országos minimálbér-megállapodás vagy kollektív szerződés csak felfelé térhessen el az így kiszámolt minimálbértől.
Budapest, 2024. január 19., péntek (MTI) - Az LMP szeretné elérni, hogy 2027. január 1-jétől ne lehessen reklámozni azt, ami egészségtelen, az ellenzéki párt ezért határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek az ultrafeldolgozott élelmiszerekről.
- Az Európai Parlament szerint a magyar kormány veszélyezteti az uniós értékeket, intézményeket és forrásokat, azért ezek uniós szintű védelmére van szükség az Európai Unió Tanácsának július elsején kezdődő, féléves magyar elnökségének ideje alatt - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
- Ha a Demokratikus Koalíció alakíthat kormányt, meg fogja védeni a magyarok munkahelyeit és a magyar családok megélhetését - mondta Varga Ferenc, az ellenzéki párt politikusa szerdai online sajtótájékoztatóján.
Varga Ferenc azt mondta, hogy Makó és Gyöngyös után Salgótarjánban rúgta ki a magyar dolgozóit egy cég, hogy EU-n kívüli vendégmunkásokat vegyen fel a helyükre.
Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője Facebook-bejegyzésében hívta rá fel a figyelmet, hogy a Fidesz EP-képviselői leszavazták az Európai Parlamentben azt a jelentést, mely felszólította a magyar kormányt, hogy hajtsa végre az Erasmus+ hazai eléréshez szükséges jogállamisági reformokat.
Donáth úgy fogalmaz:
"Úgy tűnik, a magyar kormánynak egyáltalán nem kellenek az Erasmus+ program pénzei. A Fidesz EP-képviselői épp most szavazták le az Európai Parlamentben azt a javaslatunkat, ami arra szólítja fel a kormányt, hogy hajtsák végre a szükséges jogállamisági reformokat a források megérkezése érdekében.
A Cseh Katalinnal és két másik Renew Europe-os képviselőtársunkkal közös módosító javaslatunk célja az volt, hogy felhívja a kormány figyelmét: az Erasmus+ pénzeinek hazahozatalához sürgősen végre kell hajtania a Bizottság által kért reformokat. Ezt nagy többséggel, a fideszes képviselők ellenszavazata mellett fogadta el az EP.