Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelme során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke, csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban Orbán Viktorral miniszterelnökkel közösen tett sajtónyilatkozatában.
A kínai elnök hangsúlyozta: az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy Kína és Magyarország mindig is jó barátok voltak, akik bíznak egymásban, segítik egymást és kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítására törekednek.
Jelezte, a két ország közötti kapcsolatokat tovább kell fejleszteni, ezért átfogó stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatot fogalmaztak meg.
Az Ökumenikus Egyház kifejezi mély aggodalmát amiatt, hogy a gyónási titok és a kánonjog visszaélésszerű használata lehetőséget biztosíthat néhány papnak a gyermekbántalmazási ügyek eltussolására a most tárgyalt törvényjavaslat alapján.
Úgy véljük, hogy a papságnak, Krisztus tanításait követve, éppen hogy a legvédtelenebbek, a "legkisebbek" mellett kellene kiállnia. A jelenlegi törvénytervezet, amely felmenti a papságot a jelentési kötelezettség alól, elfogadhatatlan, mivel lehetővé teszi, hogy szubjektív döntéseken alapuljon, mi számít gyónásnak.
Javasoljuk, hogy a jelentési kötelezettséget úgy módosítsák, hogy az minden magyar állampolgárra, beleértve a papságot is, egyformán vonatkozzon, miközben egy speciális jelzőrendszert hoznak létre, amely megvédi a gyónás diszkrécióját is, és a bántalmazott gyermek érdekeit is szem előtt tartjaKiutasította szerdán Oroszország londoni nagykövetségének védelmi attaséját a brit kormány.
Nem hallgathatja meg az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága Takács Péter egészségügyi államtitkárt a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásokig, mert a Fidesz bizottsági alelnökének indítványa szerint a meghallgatás csak "kampánycélokat szolgálna". Takács Pétert a Demokratikus Koalíció idézte a bizottság elé, hogy számot adjon a kórházak kétségbeejtő helyzetéről.
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz azért tiltotta el az egészségügyi államtitkárt a parlamenti meghallgatástól, mert ha a választásokig kiderül, hány kórházat fenyeget a csőd és a bezárás, és hány ember halt meg a kórházi fertőzésekben, akkor az súlyos szavazatveszteséget okozhat Orbán Viktornak.A KSH friss kimutatása, miszerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átlagosan 200 ezer forinttal alacsonyabb a fizetés, mint Budapesten, tökéletesen alátámasztja, amit az országjárásom alatt is sokan mondanak nekem, hogy vidéken még a budapesti fizetés is csak álom.
- A nagy érdeklődésre tekintettel jövő év elejéig látogatható a szentendrei Czóbel Múzeum Paletták című kiállítása - tájékoztatta az MTI-t a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC).
Az FMC Paletták kiállítássorozatának második része Czóbel Béla (1883-1976) festőművész társadalmi kapcsolatainak szövevényes hálóját tárja fel, amely a 20. század eleji európai művészetet jellemző viharos változások közepette alakult ki.
Thomas Bach szerint újra fellángolt az érdeklődés az olimpia rendezése iránt, s a 2036-os nyári játékokra "legalább tíz jelentkező van".
"Soha nem voltunk ilyen kedvező helyzetben. Soha nem tapasztaltunk ilyen nagy érdeklődést az olimpiai játékok rendezése iránt" - idézte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének szavait az olimpiai ügyekben járatos insidethegames.biz portál.
A német sportvezető városnevekkel nem szolgált, azt viszont kijelentette: az éghajlatváltozás arra kényszerítheti a NOB-ot, hogy a játékok időpontját nyárról az év későbbi szakaszára módosítsa.
Az insidethegames ugyanakkor kitért rá, hogy Szaúd-Arábia és Katar egyaránt szívesen rendezné meg a 2036-os olimpiát, Indonézia és India is potenciális házigazda. Az eddigi szándéknyilatkozatok alapján a Koreai Köztársaság, Egyiptom, Lengyelország és Németország pályázata szintén várható. Az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még.
A kegyelmi ügy után ismét a pedofilok oldalára állt Orbán Viktor és csapata: a Törvényalkotási Bizottságban leszavazták a Demokratikus Koalíció gyermekvédelmi kezdeményezéseit. Orbán Viktor parancsára az emberei nemet mondtak arra, hogy
- Sulyok Tamás hozza nyilvánosságra az Orbán-rendszer összes eddigi elnöki kegyelmének részleteit, így K. Endre kegyelmi indoklását is,
- a megélhetés válság közepén a családi pótlék megduplázásával segítsük a szülőket a gyermeknevelésben,
- a gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszerre fordított állami forrásokat emeljék, továbbá megduplázzák a gyermekvédelmi dolgozók bérét,
- a nevelőszülői és a védőnői hálózat extra támogatására, továbbá az állami gondozott gyerekek életkezdési és lakhatási támogatására is.
- Jóváhagyta a román kormány a szerb-magyar-román hármas határnál található Kübekháza - Óbéb (Beba Veche) közúti határátkelő megnyitásáról szóló határozatot csütörtökön - közölte Mihai Constantin kormányszóvivő.
A döntést Temesváron megrendezett, bánsági regionális projektekkel foglalkozó kihelyezett ülésén hozta meg a kabinet.
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint elfogadhatatlan, hogy a Fidesz feláldozza a gödi és a környéken lakó emberek egészségét csak azért, hogy kiszolgálja a mérgező akkugyárak érdekeit. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint vérforraló az akkugyártelep bővítésének ötlete, és tilos megvalósítani.
Több jele is van annak, hogy Szíria elnöke tudott vagy tudhatott Izrael szándékáról, hogy likvidálni akarja az iráni Gárda külföldi alakulatainak főparancsnokát április elején. Az akcióval a szervezet vezérkarát gyakorlatilag lefejezték.
Aszád hátba döfte Khameneit és Iránt?
Ezt senki nem mondja ki egyenesen, de érzékeltetik. Az al-Dzsazíra katari hírközpontmár korábban kétkulacsos, kétarcú politikusként jellemzi a szír vezetőt, aki ugyan szavakban ostorozza Izraelt, de nem tesz konkrét lépéseket a "cionisták" ellen, és kivonja magát a gázai Hamász megsegítéséből.
Sorolják, hogy az elmúlt években gyanús módon megszaporodtak az iráni parancsokok, milíciavezetők, tudományos szakértők elleni merényletek Szíriában, de ezek egyikét sem sikerült kinyomozni. A megszokott pótcselekvés ilyenkor az, hogy Izraelre mutatnak, de nem említik a lehetséges helyi "tippadókat".
Magyar Péter úgy nyilatkozott a Financial Times-nak, hogy együtt tud működni a Fidesszel, ha nincs benne haverság és Orbán.
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője, a közös lista kampányfőnöke Facebook-posztjában úgy reagált Magyar Péter kijelentésére:
Kedvezményeket ad az Orbán-kormány az orosz és a kínai vendégmunkásoknak, amit a két ország titkosszolgálati hírszerzői is kihasználhatnak. Ez komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
A Dobrev Klára vezett Árnyékkormány szerint az Orbán-kormány ezzel nemcsak a magyarok megélhetését, hanem a biztonságát is veszélyezteti. Nem elég, hogy soha nem látott mennyiségű EU-n kívüli vendégmunkás érkezik Magyarországra, és nem egyszer rúgnak ki miattuk magyar munkásokat, ugyanazzal a lendülettel orosz és kínai kémeket is telepítenek közénk.
- Az LMP ismét felszólítja Szentkirályi Alexandrát, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjét, hogy vállalja a vitát Vitézy Dáviddal és Karácsony Gergellyel.
Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese szerdai, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: álláspontjuk szerint ezen a választáson mindenkinek joga van elindulni és nem ítélik el a többi szereplőt ebből a szempontból. Ugyanakkor a jelölteknek kötelességük, hogy a programjukat nyilvánossá, elérhetővé tegyék és azt megvitassák.
Fontos évről évre emlékezni a holokauszt áldozataira, továbbadva az emléket, és annak érdekében munkálkodni, hogy a jövő nemzedékek egy jobb világban élhessenek - fogalmazott a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján rendezett megemlékezésen kedden Tapolcán.
Navracsics Tibor a Történetek egy családi albumból című utazó kiállítás megnyitóján hangsúlyozta, hogy a második világháború végén az államok saját állampolgáraik ellen fordultak. Éppen akkor, amikor támogatni kellett volna őket, "iparszerű kegyetlenséggel" törtek az életükre - fűzte hozzá.
Úgy fogalmazott, Európa bármely településén van ok gyászolni, egyúttal "kötelességünk emlékezni".
Megdőlt a hajnali és a napi országos és fővárosi melegrekord is vasárnap - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.
Azt írták: vasárnap is folytatódott a nyárias idő, a legmelegebbet Baja Csillagvizsgáló meteorológiai állomáson mérték, 31,2 Celsius-fokot. Ez 2,5 fokkal volt több, mint az erre a napra vonatkozó eddigi rekord, a Túrkevén 1939-ben feljegyzett 28,7 fok.
Az LMP szerint a környezetszennyező akkumulátorgyár helyett a komáromi embereket illeti az állami támogatás, amit valódi fejlesztésekre kell fordítani - mondta Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken.
- A Szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek 8 százalékkal több éjszakát töltöttek belföldi szálláshelyeken az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban, a foglalások száma pedig 6,4 százalékkal nőtt - közölte a szállásközvetítő portál szerdán az MTI-vel.
- A kedvezőtlen külső gazdasági hatások nagy nyomást gyakorolnak a költségvetésre is.
- Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt tíz év fegyházra ítéltek egy nőt, aki nem gondoskodott mozgás- és önellátásra képtelen állapotba került anyjáról - közölte az Egri Törvényszék csütörtökön a honlapján.