Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 2621-től 2640-ig 2727 találatból.

Értékőrző tájak és emberek Magyarországon - a köztársasági elnök országjáró sorozata vendégségben a nemzeti parkoknál

Sólyom László köztársasági elnök - korábbi bejelentésének megfelelően - megkezdi országjáró sorozatát. Elsőként 2007. január 30-án és 31-én Délkelet-Magyarországra, a Köröstől délre, a Tiszától keletre eső térségbe látogat, amely a vendéglátó Körös-Maros Nemzeti Park illetékességi területe.

Petrétei József levele Orbán Viktorhoz

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter levélben fordult a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökéhez azzal a céllal, hogy megtudja, Orbán Viktor személyesen, vagy pártjának valamely politikusa tett-e feljelentést a kormány vagy annak valamely tagja ellen. 

Felemás döntés a médiatörvényről

    Tíz év sem volt elegendő az Alkotmánybíróságnak (AB) ahhoz, hogy állást foglaljon: összeegyeztethető-e az alaptörvénnyel, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a közszolgálati műsorszolgáltatók kuratóriumi elnökségeinek tagjait a parlamenti pártok jelölik. Az ezzel kapcsolatos törvényi előírás ellen 1997-ben emelt kifogást a Nyilvánosság Klub.

Fideszes RETT-bojkott

 A Fidesz nem képes és nem is hajlandó érdemi javaslatokat tenni az országot és az embereket érintő fontos ügyekben. Az egészségügy átalakításáról eddig csak riogatásra, téves számokra épített, összeesküvés-elméletekre tellett tőlük, és arra, hogy bűnözői nyilvántartást állítsanak össze a reformokat támogató kormányzati politikusokról.

A Miniszterelnöki Hivatal elküldte válaszát az országgyűlési biztosok augusztus 20-i eseményekkel kapcsolatos jelentésére

A Miniszterelnöki Hivatal hétfőn eljuttatta válaszát az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének a 2006. augusztus 20-i eseményekkel kapcsolatban írt jelentésére.

Pofon után terhelő vallomás

Öt és féléves eljárás után  valamennyi vádpontban ártatlannak mondta ki a Debreceni Városi Bíróság Tóth Lajost, a hajdúszoboszlói Hotel Silver tulajdonosát. A zsarolással és más bűncselekményekkel vádolt üzletember és társai elleni nyomozás során - mint az kiderült - több gyanús mozzanat is előfordult.

Olajos Péter EP képviselő (MDF) javaslatai

Problémák, megoldandó feladatok

A távhő díjemelésről tényszerűen

Öntsünk tiszta „melegvizet” a pohárba

Schmidt Mária közleménye

Nyilvános vitára várom Horváth Zsoltot.

Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő közleménye

    Mohácsi Viktória liberális képviselő felháborodását fejezi ki az Európai Parlamentben frissen létrejött "Identitás, Tradíció, Szuverenitás" elnevezésű szélsőjobboldali képviselőcsoport megalakulása miatt.

Az Eötvös Károly Intézet nyílt levele Göncz Kinga külügyminiszterhez

Tisztelt Miniszter asszony!

 

 Megdöbbenéssel értesültünk a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának hivatalos álláspontjáról Szaddám Huszein halálos ítéletének végrehajtásával kapcsolatban (Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivőjének 2006. december 30-i nyilatkozata).

A Munkáspárt 2006 elhatárolódásra szólítja fel a Fideszt

A Magyarországi Munkáspárt 2006 elítéli a Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt által létrehozott www.ciganybunozes.com internetes  honlapot.

Veszélybe kerülhet az oktatás a Semmelweis Egyetemen

Az európai hírű orvosképzés, a kutatói és oktatói tevékenység is csorbulhat a Semmelweis Egyetemet (SE) érintő ágyszám-leépítések miatt - közölte a felsőoktatási intézmény rektora.

Mit jelent az egészségügyi miniszter javaslata a megyei-régiós kórházakkal kapcsolatban.

Mi alapján született döntés:

Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. évi törvénynek megfelelően a törvény rendelkezéseit figyelembe véve

Sajtóközlemény

A mai napon vált ismertté az Egészségügyi Miniszter javaslata a régiós ágyszámok tervezett elosztásáról. A decemberi irányelvek 25 %-os aktív ágyszám csökkentést írnak elő az egészségügyi ellátó rendszer számára. Mára ez Hajdú-Bihar megyében  27 %, a Kenézy Kórház számára pedig 30 %-ot jelent.

Az Egészségügyi Miniszter ajánlása a régiókon belüli kapacitások felosztásához

Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. évi törvénynek megfelelően a törvény rendelkezéseit figyelembe véve

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közleménye a számla, egyszerűsített számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról szóló PM rendelet végrehajtásáról

A számla, egyszerűsített számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról szóló PM rendelet szerint “Év végén a pénztárgép adómemóriájának teljes kiíratását - a bevétellel való egyeztetés érdekében - el kell végezni és azt az ellenőrzés céljára megőrizni”.

Értelmetlen  összehasonlítás

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának sajtóközleménye a közüzemi díjakról

A kormány rá akarja tenni a kezét az uniós forrásokra

Úgy tűnik, hogy a kormány sokkal inkább a gigantomán, nagy beruházásokban hisz, és betonba öntené ezt a 8 ezer milliárd forintnyi uniós forrást.

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos bejelentette: január végéig négy új pályázati kiírás jelenik meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, egyebek mellett a gazdaságélénkítés jegyében.

Az áremelés dugókat okoz

   A fővárosi önkormányzat újabb lépést tett ahhoz, hogy Budapest a dugók városa legyen. Az önkormányzat maga is elismerte, hogy hiába emelte a jegyek és bérletek árát a kétszeresére az elmúlt tizenöt évben, a BKV bevétele egyáltalán nem növekedett ezen időszak alatt (reálértéken számolva) - mégis tovább emeli az árakat.