Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata, a Magyar Szociális Fórumban együttműködő szervezetek, a Szociális Kerekasztal, a Húsipari Dolgozók Szakszervezete, a Vasútegészségügyi Dolgozók Szakszervezete, a Munkavállalók Szabad Szakszervezete, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Peyer Károly Társaság 2007. február 17-én szombaton országos vitanapot tartottak Szövetség a társadalomért címmel.
A szervezők az elhangzottakat az alábbiak szerint összegezik:
A Panaszbizottság állampolgári bejelentésre megvizsgálta a Magyar Rádió Zrt. 2007. február 15-én sugárzott "Déli Krónika" c. műsorát. Panaszos szerint a műsorban pontatlanul idéztek egy törvényt, amivel - akár nem szándékosan - egy civil szervezetnek a hír alapjául szolgáló kezdeményezését segítették.
Az MDF önkormányzati programjában is, mely Az Otthonos Debrecenért címet viselte, az ember és a család áll a középpontban. Már ősszel hangsúlyoztuk, hogy az önkormányzat dolgozza ki az EU–források lehívásának és elszámolásának hatékony rendszerét.
Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim!
Magyarország a rendszerváltás óta tartó időszak talán legnehezebb hónapjait éli. Az okokat sokan sokféleképpen látják. Saját elemzésemet, értelmezésemet vagy két héttel ezelőtt egy hosszabb írásban magam is közzétettem. Ma nem az okokkal, hanem a tennivalókkal kívánok foglalkozni.
A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság január 31-én a tervezett kormányzati negyed kialakításáról városépítészeti, történeti, jogi és közgazdasági szakértők bevonásával tartott vitaestet.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 vezetőinek levele a magyar képviselőknek.
Tisztelt Képviselő Asszony / Úr!
Január 20-án több tucat civil szervezet kezdeményezésére a Szociális Érdekvédelmi Kerekasztal konferenciát szervezett a gyermekszegénységről. A rendezvényt levélben üdvözölte, és egyben védnökséget vállalt Dr.Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke.
Az EMPAMO nyílt levele a Greenpeace, a Critical Mass, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Kerékpárosklub, a Zöfi, és a VBB szervezeteknek a 02.11-én szervezendő rendezvényükkel kapcsolatban!
A rendőrség illetékesei a nemzetbiztonsági szolgálatokkal közösen végzett kockázatelemzés alapján hozzák meg a Kossuth téri védelmi zónával kapcsolatos szakmai döntéseket. A rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok egybehangzó megállapítása szerint 2006. szeptembere óta a biztonsági kockázat a Kossuth téren jelentősen nőtt és állandósult.
Több szakmailag megalapozatlan állítás hangzott el a Kereszténydemokrata Néppárt sajtótájékoztatóján, amelyet a napokban kiírt uniós pályázatokkal kapcsolatban tartottak. Az üggyel kapcsolatban fontos tisztázni az alábbiakat.
A Vadaskert Alapítvány, mint a legnagyobb hazai gyermekpszichiátriai kórházi szolgáltató fenntartója bízik abban, hogy a kórházi struktúraátalakításban a szakmai szempontok érvényesülni fognak.
Szájer József, Európai Parlamenti Képviselő Úrnak
Tisztelt Képviselő Úr!
Levele elképesztett!
Tisztelt Frakcióvezető asszony!
Tisztelt Elnök úr!
Korábban számtalan társadalmi és emberi jogi szervezet, országgyűlési képviselő, több alkotmányjogász, az állampolgári jogok biztosának általános helyettese, tegnap pedig maga a köztársasági elnök is úgy nyilatkozott, hogy a Kossuth téri vasfüggöny felhúzása alkotmány- és jogellenes, ráadásul a rendőrség egy olyan intézkedési módot választott, mely eleve kizár minden jogorvoslati lehetőséget.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség üdvözli, hogy a köztársasági elnök megszólalt a magyar embereket a szabadságuktól elválasztó Kossuth téri vasfüggöny ügyében.
A mai napon a debreceni Fejlesztési Pólus Programokkal ismerkedett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve a kíséretében érkező Bajnai Gordon, Magyar Bálint és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség részéről Csabina Zoltán. A találkozón bemutatásra kerültek a Debreceni Fejlesztési Pólus projektjei:
Tisztelt Majtényi László Úr!
Örömmel fogadtuk, hogy az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet tegnap közleményben tudatta, Önök is egyetértenek, hogy mielőbb rendezni kell a pártfinanszírozás rendszerét. Mi, liberálisok e téma kapcsán hosszú idő óta törvénymódosítást sürgetünk. A magyarországi pártfinanszírozást szabályozó jogi normák hamis válaszokat adnak olyan fontos kérdésekre, mint a közélet tisztasága és a politikai esélyegyenlőség.
Liberális kezdeményezésre február elsején találkoznak a parlamenti pártok képviselői, hogy ismét napirendre tűzzék az ország versenyképességének kérdéseit. E találkozó jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni: hosszú idő óta ez lesz az első alkalom, hogy nem csak két-három párt, hanem mind az öt egyeztet a gazdaság kérdéseiről.
A jelenleg zajló hazai munkaerő-piaci folyamatokat vizsgálva láthatjuk, hogy a helyzet stabil és kiegyensúlyozott. Már hosszú hónapok óta megfigyelhető, hogy a munkanélküliségi ráta lényegében változatlan.
Abban a helyzetben vagyunk, hogy Magyarországon megszületett az új többség. Ez a folyamat gyors volt, sokakat meglepően gyors, ugyanakkor logikus és előrelátható - fejtette ki Orbán Viktor beszédében.