A konzervatív fiatalokat tömörítő szervezet legújabb akciója ismét bebizonyította: a Fideszhez hasonlóan ők sincsenek tekintettel semmire és senkire, amikor politikai fellépéseiket szervezik. Mi, fiatal liberálisok visszautasítjuk, hogy a magyar demokráciát diktatúrákkal mossák össze.
A Fidelitas a rendőrség elé szervezett demonstrációján a Milosevic-rezsim elleni békés fiatalokat tömörítő Otpor (Ellenállás) szimbólumát, az ökölbe szorított kezet ábrázoló pólókat viselt.
Emlékeztetőül: a szerb fiatalok egy diktatúra ellen, demokratikus változásért tüntettek. Egy olyan politikai elit ellen, akiket bukásuk után Hágában háborús bűncselekményekért állítottak bíróság elé, majd ítéltek is el. Tették mindezt úgy, hogy személyüket és szervezetüket is folyamatosan üldözték. A milosevic-i Jugoszlávia nem tűrt meg ellenzéket, a legalapvetőbb demokratikus szabadságjogokat sem tartotta tiszteletben. Akkor mi, fiatal liberálisok demonstrációt szerveztünk, hogy kifejezzük a magyar fiatalok szolidaritását - a Fidelitas a rendezvény súlyát távolmaradásával növelte.
Liberálisként aggódva figyeljük, ahogy fiatal politikustársaink politikai jelképeket próbálnak átértelmezni, saját céljuk szerint átalakítani, rehabilitálni. Nem hisszük, hogy párhuzamot lehetne vonni a milosevic-i Jugoszlávia és a mai Magyarország között. Nem hisszük, hogy Árpád-sávos zászlók erdejében illendő beszélnie konzervatív politikusoknak. Nem hisszük, hogy helyes Che Guevara címen újságot kiadnia egy magát szociáldemokratának valló párt ifjúsági szervezetének. Akik ezekkel a csúsztatásokkal operálnak, veszélyes útra lépnek.
Egyértelmű számunkra, hogy az egyes rendőrök által elkövetett túlkapásokat ki kell vizsgálni. A törvénytelenséget elkövető rendőrök védelme és a kollektív felelősségvállalás elfogadhatatlan számunkra és nem állhat a rendőrség egészének érdekében sem. Ezen alapvetés rögzítése mellett sem tartjuk elfogadhatónak a Fidelitas akcióját. A hosszú hetek óta húzódó, sokszor erőszakos utcai demonstrációk tűzvonalába egyetlen pártnak vagy ifjúsági szervezetnek sem szabadna a velük szimpatizáló fiatalokat vinnie.
Elfogadhatatlan, hogy az autókat felgyújtó, utcakövekkel és Molotov-koktéllal támadó, tankkal felvonuló bűnözőkkel szemben történő fellépés helyett a Fidelitas a rendőrök ellen szervez társadalmi hecckampányt. Emlékezzünk: csak mi, fiatal liberálisok aggódtunk az egyetemistákért, akiket a legsúlyosabb utcai randalírozás idején igyekeztek tüntetésre hívni - akkor a Fidelitas cinkos módon hallgatott.
SZDSZ Új Generáció