MDF: A magyar ellenzéknek nem Chartára, hanem alternatív programra van szüksége

Vélemény - 2006-10-07

    Úgy tűnik, Orbán Viktor a kijózanodás útjára lépett. Mai beszédével megtette az első lépést, hiszen nyugalomra szólította fel a híveit, és nem tért az alkotmányellenes útra. Annyira azonban még nem józanodott ki Orbán Viktor, hogy legyen bátorsága megtenni a második lépést is: vonuljon vissza az utcáról, küldje haza híveit az utcáról, ő maga pedig térjen vissza a Parlamentbe.

De a legfontosabb, hogy Orbán Viktor továbbra is adós maradt azzal, hogy alternatívát, alternatív programot hirdessen a Gyurcsány-kormány programjával szemben. Vagyis továbbra is az a helyzet, hogy a jelenlegi kormánnyal szemben kizárólag a Magyar Demokrata Fórumnak, az új jobboldalnak van programja. Látszik, hogy a másik jobboldal csak aláírásokat tud gyűjteni, de programot adni nem mer, mert egy program nem tud ennyiféle, egymással szembenálló választói igénynek megfelelni. Megértem, hogy emiatt sok mérsékelt, a radikalizmust elutasító fideszes politikus, fideszes szimpatizáns most csalódott.

Ezért a Magyar Demokrata Fórum sorai közé várja mindazon politikusokat - országos és önkormányzati szinten egyaránt -, illetve szavazókat, akik hisznek az európai jobboldalban, a konzervatív politikában. Azokat, akik cselekedni akarnak a nemzetért, és nem utcai demonstrációkon elmondott beszédekben látják a politika értelmét, hanem egy új, nemzetépítő jobboldal megteremtésében, amely leválthatja majd 2010-ben a szocialista-liberális koalíciót.

 

Az Igen Magyarországért Chartához a MDF nem csatlakozik. Rossz tapasztalataink vannak a Chartákkal. A magyar ellenzéknek nem a baloldaltól elcsent Demokratikus Chartára, hanem alternatív programra van szüksége. Ezzel pedig csak az MDF, az új jobboldal pártja rendelkezik.

Dávid Ibolya, elnök, MDF

 

 Kiadó: Magyar Demokrata Fórum