Médianap

Vélemény - 2006-08-25

Médianapra invitáltak a minap.  A város legújabb négycsillagos szállodájába szólt a meghívó, s az invitáló levél szerint a szervezők szándéka bemutatni Kelet-Magyarország első üzleti és konferenciaszállodáját, továbbá a hotelt üzemeltető Debreceni Gyógyfürdő Kft. szolgáltatásait.

A mindig rohanó sajtómunkások elsősorban a sajtótájékoztatóra igyekeznek, ott lehet a legkevesebb idő alatt a legtöbbet megtudni. Magam is így tettem, s az első félórát kihagyva fél tizenegykor a szálloda halljába léptem. A jó hűvösben 3 portás szöszmötölt, s két úriember társalgott a hodály nagyságú, egyébként elegáns előtérben. A portás arcán a teljes tanácstalanság tükröződött, amikor a sajtótájékoztató felől érdeklődtem. Ő nem tud semmi ilyenről, mondta kedvesen és udvariasan, de megérdeklődi a kollégáktól. Azok sem voltak okosabbak, s ekkor a kínos álldogálásnak a hall előterében  beszélgető úriember vetett véget: a marketing részleghez utasította a tudatlan cerberusokat.

Jött is a hölgy, egy merő tünemény, s percek alatt tisztázódott, hogy akkor most egy hosztesz megmutatná nekem a szállodát, s majd később együtt ebédelhetnénk magával a marketingfőnökkel.

A sajtótájékoztató felöl érdekelődve kiderült, hogy sajtótájékoztató nincs. A médianapot később újból megtartják, s akkor még pluszban a helyi sajtót is hívják, de most ugye, augusztus végén biztosan sokan lehetnek szabadságion, mert nem nagyon jöttek Budapestről sem.

Ekkor váltunk el, nagyon udvariasan, azzal, hogy majd később találkozunk. Akkor, ha nem csak a Hotel Lycium készült el, hanem mások is felkészültek. A szakmájukból.

Hajdu István