Szűk körben ma már Orbán Viktor is beismeri, hogy egyetlen reális program van Magyarország számára: az, amit a kormány képvisel. Igaz, nyilvánosan nem hangoztatja ezt, a színfalak mögött azonban, baráti vállalkozók előtt, ha burkoltan is, de már azt vallja, hogy megszorítások, egyensúlyteremtés és reformok nélkül nem tudja elképzelni Magyarország megújítását.
A Fidesz vezére tetteivel már elismerné azt, amit a nyilvánosság előtt szavaival még nem: a kevesebből többet” politikája nem tartható; s ha tehetné, mert kormányon lenne, nem azt csinálná, mint amit eddig mondott.
A beszéd lehet kettős, de valóság csak egy van, és ugyanazt a problémát nem lehet gyökeresen másféle megoldással kezelni. A tüzet a Fidesz sem olthatja olajjal. Azaz, mondjuk ki nyíltan, ahogyan azt a mindennapokban mondják, és értik az emberek: Orbán Viktor pártja is megszorításokat alkalmazna.
Mindezt csak azért nem vállalja nyilvánosan, mert őszinteségével népszerűtlenné válna. Ráadásul, ha őszintén beszélne, el kellene ismernie, hogy a kormány által kidolgozott program hiteles, hogy az egyensúlyteremtésnek nincs alternatívája.
Ezt mindenképpen el szeretné kerülni az ellenzék, máskülönben a Parlament elől be kéne mennie, a Parlamentbe, ahol nemcsak a hívei vannak. Ehhez fel kéne hagyni a minél rosszabb, annál jobb politikájával.
A Fidesz azonban az elmúlt hetekből semmit sem tanult. Pedig a lehallgatások, az MTV ostroma, az árpádsávos zászlók megjelenése minden felelős politikust, minden demokratát arra intenek: új korszakot kell kezdeni a magyar politikában.
Mi tanultunk az elmúlt hetekből, a miniszterelnök az Ország Házában kért bocsánatot.
A Fidesz azonban ragaszkodik a régi hibákhoz. Még nem hajlandó őszintén beszélni és cselekedni. A koalíció előtt ebben a helyzetben sincs más út, mint végezni a dolgunkat, és megteremteni hazánk jövőjét biztosító egyensúlyt.
Mi azt mondjuk: egyensúly, reform, fejlesztések; a Fidesz pedig azt: kettős beszéd, utcai politizálás, megosztottság.
Lehet választani.
Kovács Tibor
az MSZP frakcióvezető-helyettese
Kiadó: MSZP-frakció