Az elmúlt hét eseményeinek kommentálása volt az első témája a főpolgármester-jelöltet is állító pártok fővárosi listavezetőinek vitájában, a Magyar Televízió (MTV) Kedd 21 című műsorában.
A vitában elsőként megszólaló Demszky Gábor, az SZDSZ listavezetője szerint a jelenlévők közül mindenki elítéli a vandalizmust, de eltérő a véleményük arról, hogy ki vitte az utcára az embereket. Katona Kálmán, az MDF listavezetője úgy látja, hogy a nagy pártok a társadalom kettészakítására akarják felhasználni az eseményeket. Székely Péter, a Munkáspárt listavezetője szerint a fő kiváltó ok a miniszterelnök beszédének nyilvánosságra kerülése volt.
Zsinka László, a MIÉP listavezetője elmondta: előre eltervezett akció volt a beszéd nyilvánosságra hozatala. Molnár Gyula, az MSZP listavezetője hangsúlyozta: elvárja, hogy végre a legnagyobb ellenzéki párt vezetői is világosan határolódjanak el a tüntetéstől.
Tarlós István (független), a Fidesz-KDNP listavezetője szerint mindez csak arra jó, hogy áttematizálja az önkormányzati kampányt, és ne kelljen a főváros ügyeiről beszélni.
(MTI)